Az Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről egyeztetett a Vatikánban Erdő Péter bíboros

2017.03.17

Ferenc pápa hamarosan elfogadhatja a 2020-ban Magyarországon rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondatát, amelyre az egyházi világtalálkozó programja épül, széles digitális platformmal a fiatal hívők számára is - számolt be vatikáni látogatásáról Erdő Péter bíboros, prímás.

Erdő Péter március 17-én, pénteken az MTI-nek elmondta, hogy Piero Marini érsekkel, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Pápai Bizottsága elnökével és a bizottság tagjaival egyeztetett a három év múlva kezdődő magyarországi találkozó teológiai tartalmáról, programjáról, és bemutatták a magyarországi jelmondatot is.


Ezt csak azután hozzák nyilvánosságra, hogy Ferenc pápa elfogadja, ami Erdő Péter szerint néhány héten belül várható. A jelmondat összefoglalja a magyarországi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus központi témáját és misszióját.

Addig is megkezdődött a kongresszus előkészítő szakasza, mégpedig az úgynevezett "misszionáriusok" képzésével. Pünkösdhétfőn Máriaremetén adják át az első megbízóleveleket mintegy 190 személynek, akik ezt követően megkezdik munkájukat saját plébániáikon az eucharisztikus kongresszus misszionáriusaiként. A misszionáriusok feladata a hívők közösségének bevonása és felkészítése a találkozóra, és javaslatokat tehetnek a kongresszus lelkipásztori és liturgikus programjaira. A misszionáriusok készítik elő a missziós kereszt országjárását is. Erdő Péter elmondta, minden eucharisztikus kongresszus előtt van egy szimbolikus tárgy, amelyet körbevisznek az adott országban a püspöki székhelyeken és esetleg máshol is. A kereszt országjárását nemcsak egyházi, hanem helyi kulturális és szociális programok is kísérik majd.

A bíboros hozzátette, hogy a szokás szerint egy hétig tartó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust egy nemzetközi tudományos találkozó előzi majd meg, az ünnepségek sorozatát nyitómise indítja el, amelyen a tervek szerint gyerekek elsőáldoznak. Kiemelt esemény lesz az eucharisztikus körmenet, valamint a betegekkel és szegényekkel való találkozás, amelyen belül konkrét szociális akciókat is terveznek. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómisével fejeződik be.

A kongresszus azonban nem merül ki az egy hétig tartó programokban: közös imádság és felkészülés előzi meg a magyarországi templomokban, "a templomokból kilépő szeretet különböző akcióival", és a kongresszus után is új szokások és tradíciók honosodhatnak meg - fogalmazott Erdő Péter.

A bíboros hangsúlyozta, hogy az egész világból várt résztvevők regisztrációja és a kongresszus internetes követése, közösségi megosztása céljából digitális platformmal készülnek elsősorban a fiatal hívők számára.

Magyarországon rendezik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A helyszínt Ferenc pápa jelölte ki a 2016-ban a Fülöp-szigeteki Cebuban tartott találkozón, amelynek teológiai szimpóziumán több mint 12 ezren vettek részt, a körmeneten másfél millióan, a zárószentmisén egymillióan voltak jelen. A magyarországi kongresszuson ennél is nagyobb részvétel várható, annál is inkább, mert a találkozó legutolsó kelet-közép-európai helyszíne a lengyelországi Wrocław volt 1997-ben.

Forrás: MTI

Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír

Tovább a cikkre