Élet az élet kenyeréből – Teológiai szakmai napot tartottak a PPKE Hittudományi Karán

2017.11.13

Az Eucharisztiáról tartottak teológiai szakmai napot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán november 10-én. A konferencián előadást tartott Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke is.

A megjelenteket házigazdaként Kránitz Mihály, a Hittudományi Kar (HTK) dékánja köszöntötte. Elmondta, a tudományos teológiai nap minden évben kiemelkedő eseménye az egyetemnek. Ezúttal a 2020-as, 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve lett az Eucharisztia a tanácskozás témája. A dékán külön köszöntötte Piero Marini érseket, aki Ferenc pápát képviseli a fórumon.

Piero Marini érsek előadásában a II. vatikáni zsinatról és a Sacrosanctum concilium liturgikus konstitúcióról beszélt. Melyek azok a jellemzők, melyek a II. vatikáni zsinatot megkülönböztetik a többitől? Minden zsinaton szakértők, tapasztalt emberek vettek részt, ám a II. vatikáni zsinat volt az Egyház történelmének első szó szoros értelemben vett egyetemes zsinata, ugyanis az előző zsinatokon a részvétel nem volt teljes.

A II. vatikáni zsinat másik fontos jellemzője a lelkipásztori jelleg volt. Ez volt az első zsinat, melyet nem valaminek az elítélése miatt hívtak össze, mely nem használta az "anathema sit" (átkozott legyen) kifejezést. Ezen a zsinaton jelen voltak a tömegtájékoztatási eszközök munkatársai is, így a közvélemény közvetlenül értesült az eseményekről, így vált a zsinat "megélhetővé".

Sokszor mondják, hogy Szent XXIII. János pápa egy próféta volt, amiért volt bátorsága útjára indítani a zsinatot. Úgy gondolta, hogy néhány hónap alatt, karácsonyra már be is fejezik. Azonban már nem érhette meg a végét, utóda, Boldog VI. Pál pápa folytatta és fejezte be. A II. vatikáni zsinat célja a keresztény élet megerősítése, az Egyház intézményeinek megújítása, a keresztény egység előmozdítása és a misszió ösztönzése volt. Ugyanakkor ez volt az első zsinat, mely dokumentumot adott ki a liturgiáról.

A Sacrosanctum concilium a liturgia két forrásáról beszél: a Szentírásról és az szent hagyományról. A liturgia szavait és gesztusait a Szentírásból nyeri. A múltbéli események is megjelennek benne: Istennek és az ő népének a kapcsolata. Az evangéliumban pedig Krisztus beszél hozzánk. A testtartások, a formulák, a gesztusok túlmutatnak sajátos antropológiai jellegükön - ezek a jelek az új és örök szövetség jelei. A gesztusok összefüggésben állnak Isten üdvtörténeti cselekedeteivel. A Szentírás az a norma, az a pont, ahonnan meg tudjuk érteni a liturgiát.

A zsinat hangsúlyozta, hogy vissza kell térni az egyházatyák gyakorlatához és elveihez. Boldog VI. Pál pápa 1970-ben azt mondta, hogy "az atyák az első századok hitének tanúi, akik életszerűen illeszkednek abba a hagyományba, mely az apostoloktól ered. Tanúsítják ezen hagyomány éltető jelenlétét, melynek gazdagsága átáramlik az Egyház gyakorlatába és életébe, mely hisz és imádkozik." Az atyák ezen kívül rendszerezett formát adtak az apostoli igehirdetésnek. Mit jelent a rendszerezett forma? Az utolsó vacsorán az Úr azt mondta a tanítványainak, "ezt cselekedjétek az én emlékezetemre". Az apostolok ezt meg is tették: rendeztek egy vacsorát, és azon belül ünnepelték meg az Eucharisztiát. Az apostolok utódai által kialakított forma szerint nem szükséges étkezést rendezni azért, hogy ünnepelhessük az Eucharisztiát.

A zsinaton a Szentírás és az egyházatyák normáján kívül az egyetemes papság kérdése is előtérbe került. Az Ószövetségben, Izrael népének körében egy törzshöz tartozott a papság, azok lettek a papok, akik ide születtek. Az Újszövetség legnagyobb forradalma az volt, hogy végső soron minden megkeresztelt ember pap, fel van hatalmazva arra, hogy részt vegyen a kultuszban - ezt az eszmét tette magáévá a II. vatikáni zsinat. Ez a részvétel a Krisztussal való kapcsolatban fejeződik ki.

A II. vatikáni zsinat után úgy tekintettek a liturgiára, mint amit meg kell tisztítani, meg kell reformálni. Szent II. János Pál pápa a zsinat huszonötödik évfordulójára kiadott levelében írja, hogy "a II. vatikáni zsinat által kívánt liturgikus reformot úgy tekinthetjük, mint ami már működésbe lépett, a liturgikus lelkipásztorkodás viszont állandó kötelezettséget ró ránk, hogy mindig egyre bőségesebben merítsük a liturgia gazdagságából azt az életerőt, mely Krisztusból árad ki Testének tagjaiba, az Egyházba". A szent pápa szemléletváltásra hív bennünket: ne a liturgikus reformra, a szertartások megváltoztatására figyeljünk, hanem magyarázva a liturgiát forrásként tekintsük rá. A liturgia váljon az Egyház megújulásának kútfejévé.

Kocsis Imre, a HTK Újszövetségi Szentírástudományi Tanszékének vezetője az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondatát magyarázta: "Minden forrásom belőled fakad" (Zsolt 87,7). A legfőbb forrás Isten és Krisztus, akihez az Egyházon keresztül jutunk el. A Teremtés könyvében azt találjuk, hogy nemcsak az életet, hanem az annak fenntartásához szükséges javakat is Istentől kapjuk. Isten a vándorló népről is gondoskodik, ez jelenik meg a manna, a fürjek és a sziklából fakasztott víz formájában is.

A forrás, a víz az Istentől kapott üdvjavak szimbóluma lesz. "Mert nálad van az élet forrása, és világosságod által látunk világosságot." (Zsolt 36,10) "Örömmel merítetek majd vizet az üdvösség forrásaiból." (Iz 12,3) Az Újszövetségben a pusztai vándorlásra emlékező sátoros ünnepen mondja Jézus: "Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyon mindenki, aki hisz bennem. Amint az Írás mondja: élővíz folyói fakadnak majd belőle." (Jn 7,37-38) A sátoros ünnep során a Siloe patak vizét öntötték az oltárra. Jézus oldalából a kereszten vér és víz folyik. Ezt az egyházatyák átvitt értelemben a szentségekre vonatkoztatták.

Szent Pál is a pusztai vándorlásra utal: "Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, ittak ugyanis az őket követő lelki sziklából: a szikla pedig Krisztus volt." (1Kor 10,3-4) A lelki étel és a lelki ital a Szentlélekkel áthatott valóság, legteljesebb értelmében az Eucharisztia. De hogyan "kíséri" őket a szikla? Az ószövetségi elbeszélésekből úgy tűnik, hogy a vizet fakasztó Mózes mindig ugyanarra a sziklára üt rá. Szent Pál ezt a sajátos képet úgy alakítja át, hogy a vándorló néppel folyamatosan ott volt Krisztus. Ahogyan ma is kísér bennünket, méghozzá a szentáldozás által, hiszen az Eucharisztiában jelen lévő Krisztus "vándorlásunk társa lett".

Ezek a források az Egyház által jutnak el hozzánk. A 87. zsoltár szerint jönnek az idegen népek, és ők is Jeruzsálem polgárai lesznek, azért, mert elkötelezik magukat Isten mellett, az Isten ismeretével pedig a népek egységre és békére találnak. A "körtáncban fogják majd énekelni" sor tulajdonképpen liturgikus utalás. Ez a végidőbeli Jeruzsálem a Zsidókhoz írt levél szerint már megvalósult az Egyházban. Az Egyház hordozza az üdvösséghez szükséges eszközöket, így az Eucharisztiát is: "egy a kenyér, s egy test vagyunk sokan, hiszen mindnyájan egy kenyérből részesülünk" (1Kor 10,17). Ez a koinónia olyan részesedést jelent, mely közösséget eredményez Krisztussal és egymással is.

Dolhai Lajos, a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja Az Eucharisztia mint a szentségi üdvrend középpontja címmel tartott előadást. A szentségek nem egymástól független eszközök, szerves egységben vannak egymással. Ugyanakkor a keresztény misztérium legnyilvánvalóbb ábrázolása az Eucharisztia, mely a "leghatalmasabb és legnemesebb" szentség. A szentségek hordoznak hasonló tulajdonságokat, de nem egyformák, sőt felállítható egy rangsor közöttük. Az Eucharisztia viszont valamiképpen magában foglalja az összes többit.

A beavató szentségek között a keresztség a kezdet, a bérmálásban pedig a hívő ember megkapja a Szentlélek ajándékait a tanúságtevő keresztény élethez. Az Eucharisztia az Egyház legdrágább kincse, a keresztény beavatás csúcspontja. A jelenlegi gyakorlat szerint ez a sorrend csak a felnőttek megkeresztelkedésénél jelentkezik.

Aquinói Szent Tamás szerint az Eucharisztiában lényegileg jelen van Krisztus, a megtestesült Ige. A többi szentség az Eucharisztiára irányul. Liturgikus szempontból a többi szentséget legtöbbször az Eucharisztia megünneplése közben szolgáltatja ki az Egyház. A II. vatikáni zsinat óta az egyháztanban is kifejeződik az Eucharisztia jelentősége: az Eucharisztia alkotja meg az Egyházat, és az Egyház hozza létre az Eucharisztiát.

Fábry Kornél, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkárságának főtitkára a 2020-as budapesti rendezvény előkészületeiről beszélt. Ez egy világméretű ünnepségsorozat lesz, melynek célja az Eucharisztia megismerése, tiszteletének elmélyítése, Krisztus ünneplése az Oltáriszentségben, tanúságtétel Isten végtelen szeretetéről, valamint hitünk szent titkának minél jobb megismerése.

A nyitó szentmise várhatóan a Puskás Ferenc Stadionban lesz. A programok között lesznek teológiai szimpóziumok is. Eucharisztikus körmenetet is szerveznek, a záró szentmisére pedig a Hősök terén kerül sor. Előadások, tanúságtételek, plenáris ülések, szentmisék, kulturális és vallási események is lesznek. Egy ifjúsági estet is terveznek a Papp László Sportarénában vagy a Groupama Arénában. Már létrejöttek a megfelelő bizottságok, a rendezvény honlapja is működik, felállt az előkészítő titkárság, az ötletládában pedig bárki javaslatot tehet. Tervezik AdorApp néven egy mobiltelefonos alkalmazás létrehozását, melynek segítségével bárki megkeresheti a hozzá legközelebb megtalálható szentségimádási helyszínt. Elkészült a missziós kereszt huszonhárom szent ereklyéjével. Szeptember óta működik az adorációs iskola. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra szeretnének létrehozni egy új énektárat is.

Fotó: Thaler Tamás
Forrás: Baranyai Béla/Magyar Kurír