Kaposváron is elindult A szentségimádás iskolája

2017.10.24

Október 19-én este tartották a kilenc estéből álló szentségimádás iskolájának első alkalmát a Kaposvári Püspökségen. Az egyes alkalmakra minden hónap harmadik csütörtökjén kerül sor. Ebben a különleges iskolában, amit az Emmanuel Közösség és a Kaposvári Püspökség szervezett, mintegy százan vettek részt és várják az újabb lelkes résztvevőket. Kling Márk beszámolóját olvashatjuk:

"A közös dicsőítés után Varga László megyéspüspök tartott előadást, amit csendes Szentségimádás követett. Püspök atya előadásában kiemelte: "Szükség van vágyakra. Amire vágyakozunk, azt meg fogjuk csinálni. Mindent a szívünk mélyén lévő vágyak mozgatnak. Szükséges ez a vágy ahhoz, hogy találkozhassunk a köztünk lévő Jézussal. Az első és legfontosabb: kezdjetek el vágyakozni erre a találkozásra.

Mi az Eucharisztia? Úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez az Én testem - mondja Jézus, - amelyet értetek adok, ez a kehely az Újszövetség az Én véremben, amely értetek kiontatik. Senki sem szeret jobban, mint aki életét adja barátaiért. Isten nem bírta ki a távolságot, megteremtette az embert, megadott mindent, hogy jól érezze magát a világban, de adáshiba történt, zavarták a kapcsolatot. Elrontottuk. Isten nem csak jóvátételt akart akkor, mikor Jézust elküldte, hanem sokkal többet. A prófétákon keresztül már folyamatosan beszélt az Ő szeretett népéhez. Együtt ment fogságba velük, zarándoktársa lett az Ő választott népének és még tovább ment: közösséget vállalt velük azzal, hogy megtestesült, azzal, hogy emberré lett. Közösséget vállalt minden bűnös emberrel és még tovább ment, mert a szeretet nem bírja ki, hogy ne egyesüljön azzal, akit szeret. Elment a végsőkig azzal, hogy ebbe a kenyérbe és borba beletestesült, egyé vált velünk. Teste a testünk, élete az életünk. Ez a szeretet titka. Ezért a Szentségimádás részemről szeretetválasz, mert ha Ő eddig elment, akkor én válaszolok erre a szeretetre. Szemlélem Őt, befogadom Őt, egyesülök Vele."

Fotó és forrás: www.kaposvar.egyhazmegye.hu /Kling Márk