Papi rekollekció Esztergomban

2017.11.10

Papi rekollekciót tartottak Esztergomban november 8-án és 9-én. Az eseményen 270 szerzetes, pap és szeminarista vett részt, akik szerte az országból, sőt, még határainkon túlról is érkeztek. Beszédet mondott mások mellett Erdő Péter bíboros és Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának elnöke.

Az Egyház régi spirituális tapasztalata, hogy a rekollekciós napok és lelkigyakorlatok a legmegfelelőbb módjai a klérus testreszabott és folyamatos továbbképzésének. Ezek az alkalmak napjainkban is szükségesek és aktuálisak. Azzal a gyakorlattal szemben, mely arra irányul, hogy az emberektől minden bensőségeset elvitasson, a papnak meg kell találnia Istent és önmagát azáltal, hogy időnként lelkileg összeszedi magát az elmélyült elmélkedésben és az imádságban. Ez a mostani két nap a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében zajlott.

November 8-án máris gazdag és tartalmas program várta a résztvevőket. Fábry Kornél köszöntő szavai után Kocsis Imre foglalta össze az eucharisztikus kongresszus jelmondatának - "Minden forrásom belőled fakad" - biblikus teológiáját. Ezt követően Piero Marini érsek beszélt a kongresszusok hagyományáról és történetéről, valamint azokról az eucharisztikus felismerésekről, melyekhez a kongresszusok tematikái vagy épp jelmondatai vezettek. A XIX. század közepe táján az európai országokban - és főként Franciaországban - rendkívüli fejlődésnek indultak az Eucharisztia tiszteletének előmozdítását célzó kezdeményezések. Az eucharisztikus lelkiség megújulása az ipari forradalmat követő társadalmi változások ellenhatásaként a szentségimádást és a Jézus Krisztussal, az Oltáriszentségben elrejtőző Istennel való kiengesztelődést helyezte a középpontba. Marini érsek hangsúlyozta, ez mit sem veszített aktualitásából, erre a kiengesztelődésre, erre a kapcsolatra Istennel ma is szükségünk van.

Az ebéd utáni első előadásban Dolhai Lajos az Egri Hittudományi Főiskola rektora a szentségi üdvrend központjaként beszélt az Eucharisztiáról, majd Varga László kaposvári megyéspüspök hívta fel a figyelmet a szentségimádás teológiájára, lelkiségére, de mindenek előtt gyakorlatára. Felrázó és kijózanító szavait - melyekkel Krisztus radikális követése és a vele való kapcsolat mélyítése mellett érvelt - vastaps fogadta a résztvevők oldaláról. Az előadások sorát a budapesti Örökimádás-templom igazgatója, Szeidel Péter zárta, aki az "örökimádás" magyarországi történetéről szólva a jelenlegi helyzetről és az új kezdeményezésekről is beszámolt a hallgatóságnak. A résztvevők ezt követően ünnepi szentmisét mutattak be az esztergomi bazilikában, a főcelebráns Piero Marini érsek volt.

Az előadások mellett jutott idő a kötetlen beszélgetésekre, a csendes elmélkedésre, szentségimádásra és volt gyónási lehetőség is. Másnap napindító szentmisét követően Keresztes Szilárd nyugalmazott görögkatolikus megyéspüspök a keleti egyháznak az Eucharisztiával kapcsolatos tanítását foglalta össze, majd Török Csaba Az Eucharisztia mint a lelkipásztorkodás forrása című előadását hallgathatták meg a jelenlévők. A rekollekció résztvevőivel Erdő Péter bíboros osztotta meg azt a rendkívüli hírt, miszerint a Szentszék elismerte Brenner János vértanúságát, így már nem késik soká boldoggá avatása. A bejelentést kitörő öröm és lelkesedés fogadta. A főpásztor a rekollekció záró előadásában szintén az Eucharisztiáról mint az Egyház létének forrásáról beszélt. A program közös ebéddel ért véget.

Fotó: Tóth János