"Szólítson Lampi bácsinak!" - A NEK logójának alkotójáról

2017.07.17

Útjára indult az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus első előkészületi éve. Június 5-én nyilvánosságra hozták a kongresszus logópályázatának eredményét és megtudtuk, hogy a nyertes logó alkotója a 78 éves Lampert János grafikusművész. El is határoztam, hogy felkeresem Jánost csepeli otthonában.

Nem sokkal később már a huszonegyedik kerületben róttam az utcákat. A piac épülete jócskán elmaradt mögöttem, amikor eszembe jutott, be kellett volna szereznem valami folyadékot ebben a rekkenő hőségben. A szomjúság nem tartott sokáig. Amint felértem a csepeli panel tizedik emeletére, üdítő hideg vízzel kínáltak a lakás házigazdái. Lampert János jóságos atyai tekintettel már az elején leszögezte, hogy őt magát Lampi bácsinak szólíthatom. Ebben meg is állapodtunk. Felesége Gizella - akivel 54 éve élnek boldog házasságban - finom csokoládés kekszet rakott elém, amit nagy örömmel fogyasztottam el. Ilyen magasságból a panorámára sem lehetett panaszom. Szigetszentmiklóstól az Országház épületéig lehetett látni az erkélyről.

Rövid lakástúra után a logóra terelődött a szó, így megtudhattam, hogy egy grafikus- dinasztiával van dolgom. Lampi bácsi mindkét fia grafikus, egyik unokája pedig a fotóművészet területén alkot maradandót. A logó is családi koprodukció eredménye, Lampi bácsi megrajzolta, fiai a digitalizálásban segédkeztek. Pedig a kommunizmus évei alatt nem úgy tűnt, hogy a Lampert családnak megadatik a közös munka öröme.

De mindent a maga idején, kezdjük az elején a történetet. Lampert János 1939-ben látta meg a napvilágot és gyerekként többnyire azzal foglalta el magát, hogy a szomszédjaikról készített portrékat. Tíz esztendős koráig ez volt mindennapjainak egyik meghatározó tevékenysége. Festőművész akart lenni, majd később a papi hivatás vonzotta. Ezért is jelentkezett a Piarista Gimnáziumba. Kérdésemre, hogy tartják-e még a kapcsolatot az osztálytársakkal, mosolyogva csak annyit mond, hogy a 60 éves osztálytalálkozójukra készülnek és hála Istennek, élő a közösség. A gimnázium négy éve után ismét a festészet került érdeklődésének középpontjába, azonban az ötvenes évek végén a legrosszabb ajánlólevél volt a piarista neveltetés, különösen, mivel Lampert János még az '56-os forradalomban is részt vett. Jelentkezését a Képzőművészeti Egyetemre elutasították. Ebben az időszakban a piarista kapcsolatok sokat segítettek. Vízvári László piarista atya nemcsak a "Vizes"; tanár úr becenevet érdemelte ki, ő volt a "bábtáncoltató piarista" is. Ő adta a Lampi becenevet Jánosnak. Hozzá jártak Gizellával bábjátékos alkalmakra. László atyával kiválóan megértették egymást, később ő eskette Jánosékat. Ezek a bábos kurzusok - mint Lampi bácsi elbeszéléséből megtudom - sokat segítettek a kézügyesség, a kreativitás fejlesztésében. János folyamatosan képezte magát, és amikor csak lehetett, illusztrációkat, grafikákat készített. A katonaságtól való leszerelést követően továbbképzésen vett részt, aminek eredményeként folyamatosan szakmai zsűri által elfogadott tervezőgrafikai munkákat készített. 1973-ban felvették a Magyar Művészeti Alap tagjai közé, azóta szabadfoglalkozású grafikusművészként tevékenykedik. Negyven évig volt műterembérleménye a belvárosi Petőfi Sándor utcában.
"A kedvenc műfajom az embléma!" - meséli lelkesen. "Sok vállalatnak, közösségnek készítettem emblémát, illusztrációt, arculatot, plakátot." Az ő munkája például a Hitünk és életünk (1974) című hittankönyv illusztrálása, ami számos kiadást megért és a honi hittanoktatás egyik alapműve. János egyetlen egyházi felkérést sem utasított vissza, sőt, végig vállalta nevét a kiadványokon. A rendszerváltás után valamelyest javult a helyzete, végre megmutathatta magát az Országos grafikai biennálén. 1994-ben két emblémáját is kiállították.

"Az egyvonalas technikát kedvelem!" - hangsúlyozza. "Fontos a folyamatosság!" Majd a logóról kezdünk beszélgetni. Lampi bácsi a munkaasztala mellett állva magyarázza, mennyire nem volt egyszerű megfelelni a pályázati követelményeknek. "Hét verziót készítettem, az utolsóval már elégedett voltam, így azt adtuk be. A logóban az ostya és a kehely szimbolizálja az Oltáriszentséget. A használt színekben (piros, arany(sárga), égszínkék) a Szentháromság köszön vissza. Természetesen Magyarország nemzeti színei is megjelennek, utalva Budapestre, ami 2020-ban otthont ad a Kongresszusnak."

"Tudja, nekem ez most olyan volt, mint egy injekció. Mármint jó értelemben! A fiaim nagyon bátorítanak. Lehet, hogy ez most egy újrakezdés..." - magyarázza mosolyogva Lampi bácsi, aki láthatóan új erőre kapott a pályázati győzelemtől, és hálás azoknak, akik felhívták a figyelmét a lehetőségre. (Nem meglepő módon a piaristák keze van a dologban.)

A logó után még beszélgetünk a négy unokáról, a steampunk stílusról, az eucharisztikus kongresszus előkészületeiről, majd megköszönve Lampi bácsi és felesége Gizella vendégszeretetét, a csepeli HÉV felé indulok. Az arcomon széles mosoly, amit az a derű ragasztott oda, ami a hűségből fakadó kegyelem gyümölcse. Ezzel találkoztam Csepelen a Lampert családnál.

Gőbel Ágoston