A szentségimádás iskolájának minden anyaga "A szentségimádás iskolája" menüpont alatt található!

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol minden NEK-es videót megtalálsz!

A 2020-as, magyarországi Eucharisztikus Világkongresszus hazánk és egész Közép-Európa számára meghatározó esemény lesz, ennek fényében már most komolyan kell készülni rá. A részletekről és a jövőbeli tervekről Fábry Kornél atyával, a rendezvény budapesti főszervezőjével beszélgettünk.

További videóinkat keresd honlapunkon: www.keresztenyelet.hu/category/videok/keresztkerdes/
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma a missziós kereszt, ami 2018 márciusában országjáró körútra indul. A keresztet Erdő Péter bíboros prímás áldotta meg és indította útjára február 24-én, az esztergomi bazilikából. A missziós keresztet a következő hónapokban elviszik valamennyi egyházmegyébe. Első állomása Máriapócs, majd további nyolc helyen is felállítják a Nyíregyházi Egyházmegyében.
Az adorációs iskolákról és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésről beszélgettünk Fábry Kornél atyával a BonumTV Délelőtt című magazinműsorában.
Papi rekollekciót tartottak Esztergomban 2017. november 8–9-én 300 szerzetes, pap és szeminarista részvételével. Jelen volt és beszédet mondott mások mellett Erdő Péter bíboros, prímás és Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának elnöke.
2017. december 2-án Fábry Kornél motivációs előadást tartott a Nemzeti Színházban a NEK missziós küldötteinek Egészséges közösség, egészséges plébánia címmel. Fábry Kornél kiemelte, fontos, hogy a templomi közösség barátságon alapuló közösség legyen, a barátságok létrejöttében pedig nagy szerepet játszanak a különféle korosztályokat, illetve különböző élethelyzetű híveket tömörítő kisközösségek. A NEK főtitkára külön hangsúlyozta a férfiakat megszólító közösség jelentőségét és evangelizációs erejét, illetve a kirándulások, bálok és hasonló, kötetlen alkalmak fontosságát. „Szükség van ezekre a látszólag profán programokra, hiszen ezekből születik az a közösség, amely a plébániát élteti” – tette hozzá. Fábry Kornél arra buzdított, hogy a plébániai közösség alapja a bizalom és a szubszidiaritás, illetve a személyes Krisztus-kapcsolat legyen.
2017. november 20-án délelőtt elkezdődött az "ad limina apostolorum", a főpásztorok szabályos időközönkénti kötelező látogatása a Vatikánban. A találkozó a 2020-as 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjének megáldásával indult.
A BonumTV Délelőtt című műsorának vendége Fábry Kornél a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus koordinátora volt, akivel a kongresszusra való felkészülésről beszélgettünk.
Az esztergom-budapesti főegyházmegye hagyományos családi napján, június 5-én, Máriaremetén Erdő Péter bíboros útjára indította a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hároméves előkészületi programját. A főpásztor háromszázhúsz missziós küldöttnek adott át megbízólevelet.
Budapest ad otthont 2020. szeptember 13. és 20. között az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak (NEK). Nem véletlen tehát, hogy az Erdő Péter bíboros részvételével megtartott pódiumbeszélgetés témája is az Eucharisztia, valamint az eucharisztikus kongresszusok története, szellemisége volt a máriaremetei Karizmák Ünnepén.
52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus; Missziós küldöttek képzése 2.
2017.05.20. Esztergom, Szent Adalbert Központ
52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus; Missziós küldöttek képzése 1.
2017.03.18. Esztergom, Szent Adalbert Központ
Cebutól Budapestig - Eucharisztikus Világkongresszus - Erdő Péter bíboros atya tájékoztatója
Lényeges kérdések – őszinte válaszok. Megszólal az utca embere, kétkedő diák és katolikus pap, bolti eladó és egyetemi tanár, idős és fiatal.
Ferenc pápa videoüzenete az 51. Eucharisztikus Világkongresszus lezárására
Ismerjük meg Lampi bácsit - a logó alkotójáról