Nyitó szentmise elsőáldozással

elsoaldozas_szorolap1.jpg

A NYITÓMISÉRŐL ÁLTALÁBAN

2020. szeptember 13-án, vasárnap 16.00 órakor lesz a Puskás Ferenc Stadionban.

A nyitó szentmise várhatóan kétórás időtartamú lesz.

Mindenki számára nyitott, de a részvétel regisztrációhoz kötött. A regisztrációs felület az iec2020.hu honlapon lesz elérhető 2019 őszétől.

Személyes beléptetés lesz, de jó, ha a csoportok együtt érkeznek. Kérjük, hogy akik busszal vagy vonattal jönnek csoportosan, a beléptetést is együtt hajtsák végre.

Lehetőség szerint egy szektorban, ha a regisztráció is együtt történt a plébánia, iskola vagy közösség részéről. Az ülőhelyéről előzetesen mindenkit kiértesítünk.

Mindenkinek saját belépője lesz, amit előzőleg juttatunk el a résztvevőkhöz elektronikus úton. Szükség esetén a helyi szervező plébánia, iskola segíteni fog a jegyek kinyomtatásában.

A hívek kizárólag esőkabátot vihetnek be a stadionba. Összecsukható székre nem lesz szükség. A Puskás Ferenc Stadionba bevihető tárgyakra vonatkozó szabályzatot közreadjuk, amint elkészül, és a jegyen is szerepelni fog.

Az iskolák a csoportos jelentkezés alapján kapnak helyet, lehetőség szerint az egyházmegyéjükhöz tartozó többi hívőhöz közeli helyen.

Nem. A stadionban a helyek megtalálását egyértelmű jelzések fogják segíteni.

Ha rosszul lesz a gyermek, akkor a szülő kikíséri a legközelebbi elsősegély pontig, amelynek helyéről a rendezők adnak tájékoztatást.

A szentmise előzetes forgatókönyv alapján lesz megtartva. Minden résztvevő számára biztosítunk egy misefüzetet, ami tartalmazza majd a szükséges fordításokat.

Lesz áldoztatás gluténmentes ostyával a stadion különböző helyein. Ezeket jól láthatóan jelezni fogjuk majd!

Várhatóan lesz szentgyónási lehetőség, de javasoljuk, hogy ki-ki otthon végezze el a szentgyónását a mise előtti időben.

Az atyák koncelebrálhatnak. A regisztrációkor külön jelentkezhetnek majd a regisztrációs felületen.

A zenei szolgálatba központilag kapnak felkérést a résztvevők.

A stadion lelátói nagy részben fedettek. Az elsőáldozók (akik a focipályán foglalnak helyet az oltár közelében) előzetesen kapnak egy egységcsomagot, amiben lesz esőköpeny számukra és az őket kísérő 2-2 felnőtt számára is, amit eső esetén használhatnak.

Lesz központilag ivóvíz biztosítva.

WC-ből mindenki számára elegendő áll majd rendelkezésre.

A Kongresszus programjairól előzetesen a média felületeinken lehet tájékozódni, pl.: honlap, facebook, sajtó és természetesen a plébánosoktól, hitoktatóktól, tanároktól stb.

AZ ELSŐÁLDOZÁSRÓL

Az elsőáldozásra a szokott módon kell jelentkezni: a helyi plébánosnál vagy ha katolikus iskola szervezi, akkor az iskolában.

A helyi plébánosnál vagy ha katolikus iskola szervezi, akkor az iskolában kell jelentkezni az elsőáldozásra.

Az elsőáldozás és a nyitó szentmise megszervezéséhez szükséges, hogy a szervezők fel tudják mérni a várható résztvevői létszámot, ezért kérik, hogy előregisztráció keretében 2019. május 20-ig jelentkezzenek plébánosuknál azok, akik elsőáldozáshoz kívánnak járulni. Természetesen később is lesz lehetőség jelentkezni, a regisztráció folyamatos, nem zárul le májusban.

A nyitómisén az lehet elsőáldozó, aki plébánosánál vagy iskolájában jelentkezik, és akit a plébánosa erre érettnek tart. Az elsőáldozás nyitott minden magyar egyházközség számára határon innen és túl.

Igen, a megfelelő felkészítés után. Az elsőáldozásnak nincs felső korhatára.

Egy életreszóló élmény lesz, melyre mindig emlékezni fog. Keveseknek adatik meg, hogy az Eucharisztikus Kongresszuson legyen elsőáldozó.

Az elsőáldozásra való felkészítés a helyi plébánián történik, így az elsőáldozás után is oda fog kötődni az elsőáldozó.

Ezt a leadott jelentkezések alapján tudjuk megmondani. Ezért kérjük, hogy előjelentkezés keretében 2019. május 20-ig jelentkezzenek elsőáldozásra, ez megkönnyíti a szervezők munkáját. (A jelentkezés folyamatos, nem zárul le májusban.)

Igen. Az elsőáldozás nyitott minden magyar egyházközség számára határon innen és túl.

Egy elsőáldozóval bármennyi családtag érkezhet. Az elsőáldozásra való jelentkezéssel együtt kell bejelenteni a kísérő családtagok létszámát is, mert a szervezők ezeket is összesítik plébániánként, iskolánként.

Az ültetési rendben az elsőáldozók szüleikkel egy szektorban, tehát egymáshoz közel foglalnak helyet. Amennyiben az egyik vagy mindkét szülő távol marad, akkor két másik családtag vagy keresztszülő, kísérő lehet az elsőáldozóval. A többi hozzátartozó a stadionban máshol fog helyet foglalni.

A gyerekek közelében lesznek a szülők, így a szék alatt tudják tartani a miséhez szükséges tárgyakat és a táskát.

A szektorok közötti rész szabadon lesz hagyva, így, ha nagyon muszáj, akkor van mozgási lehetőség, kivéve, amikor a nyitóprogram alatt ezek a terek használatban lesznek.

Központi próba az elsőáldozók számára nem lesz. A rendezvény megadott forgatókönyve alapján a felkészítő plébániákon zajlanak a próbák.

Erről is tájékoztatjuk az érintetteket a mise forgatókönyve alapján.

Minden elsőáldozó a méretének megfelelő egységes fehér albát kap. Kérjük, hogy ez alá az időjárásnak megfelelően, fehér felsőbe öltözzön az elsőáldozó.

Kérjük, hogy a jelentkezéssel együtt adják meg a plébánián az elsőáldozó várható magasságát is. Az előjelentkezés (határidő: 2019. május 20.) során már van erre lehetőség. (Növésben levőknél az aktuális magasság + 5 cm)

Az egységcsomag kiosztásának módja nincs még eldöntve, felöltözni bárhol tudnak, akár a helyükön is.

Koszorú lehet, de nem kötelező.

Amennyiben keresztelkedéskor nem részesült elsőáldozásban, és a helyi parókus is hozzájárul, akkor ebben az esetben a parókuson keresztül tudnak jelentkezni az elsőáldozásra görögkatolikusok is.

Minden gyermek elsőáldozásáról készül fénykép központi szervezésben. Az áldoztató papok mellett fotósok lesznek, akik a pillanatot megörökítik. A fényképeket központi tárhelyről lehet majd letölteni.

Fotózni mindenki a saját helyéről tud. Az elsőáldozásban résztvevők nem fotózhatnak, ez központilag szerveződik. A fényképeket központi tárhelyről lehet majd letölteni. A misét a televízión keresztül egész Magyarország és az egész világ látja. Az elsőáldozók ezáltal is tanúságot tesznek hitükről az Eucharisztiában a világ előtt.

A helyszín és a résztvevők várhatóan nagy száma ezt nem teszi lehetővé, ezért javasoljuk, hogy a NEK-et követően ünnepeljék meg az elsőáldozókat a helyi közösségben is.

Ezt az otthoni ünnepi misén javasoljuk, a NEK után.

A koncelebráns atyák egyike, és egy szín alatt áldoztatja meg majd az elsőáldozókat.

A felkészítés során, illetve a NEK utáni otthoni ünnepélyes szentmisén tudnak feladatot vállalni, és ezáltal növekedni az elkötelezettségben.

A jelzések alapján odasétálnak, ha kell, akkor a kísérőjükkel.

SEGÍTŐK

A segítőket, önkénteseket külön szervezi majd az Általános Titkárság. Különböző média csatornákon lehet majd tudomást szerezni a jelentkezési lehetőségekről.

UTAZÁS

Kérjük, hogy legkésőbb 15 óráig foglalják el helyüket a stadionban.

Az elsőáldozók és családjaik szervezett buszokkal vagy vonatokkal érkeznek majd Budapestre. Azokat a helyeket, amelyeket az elsőáldozók és hozzátartozóik nem töltenek fel a buszon/vonaton, a plébániák és iskolák hívei vehetik igénybe.

A buszok és vonatok a rendezvényt követően mindenkit hazaszállítanak, így senkinek nem kell Budapesten aludnia. Előtte sem kell, hiszen a délutáni kezdés miatt mindenki el tud jutni aznap Budapestre.

A résztvevők szervezetten, buszokkal, illetve különvonatokkal érkeznek. Ezek INGYENESEK lesznek.

Ez ügyben az egyházmegyék és a plébániák együttműködnek a központi szervezőirodával.

A plébániák osztják ki az előzetes jelentkezések és a felkészülésen való részvétel alapján.

A buszok a Stadion közelében/mellett teszik le az érkezőket, majd a parkolási helyükre távoznak.

A buszok érkezési sorrendben tudják az utasokat a helyszínre hozni. Az elutazáskor való felszállásnak lesz beosztott üteme, amiről tájékoztatást adunk.

Leszenk kijelölt parkolók, amiről minden érintett részletes tájékoztatást fog kapni. A buszok ugyanazon helyen teszik ki és veszik fel a csoportokat, de közben egy másik helyen fognak parkolni.

A különvonattal érkezők a Keleti Pályaudvarra érkeznek. Onnan 15 perc alatt jutnak el gyalog a kijelölt útvonalon az elsőáldozás helyszínére. A családtagok is jöhetnek a vonattal. A hazafelé utazás is szervezetten fog történni.

Budapesten aznap ingyenes lesz a tömegközlekedés minden NEK résztvevő számára.

Nem javasoljuk az egyénileg, személyautóval történő érkezést. A budapestieknek is a tömegközlekedést ajánljuk.

A visszautazás szakaszosan, az indulási forgatókönyv szerint történik majd.