Az életöröm az odaadó szeretetből táplálkozik

Ismerd meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előadójának küzdelmét és hallgasd meg a vele készült interjút a Kossuth Rádióban! Ha élőben is szeretnéd őt hallani gyere el szeptember 10-én a Hungexpora! Ne felejts el regisztrálni erre és a többi programra is!

Családi gazdaságban, hét testvérével együtt nőtt fel Georg Schwarz. Gyermekként és kamaszként nehezen élte meg a puritán és vallásos életet, amelyet családja élt. Ma már nagyon hálás ezért. Rögös, küzdelmekkel és mélypontokkal teli út vezetett odáig, ahol ma tart. Ismerd meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus meghívott előadójának történetét. A Kossuth Rádió készített interjút a Cenacolo Közösség német régiójának vezetőjével.

Szeretetre vágyunk, szeretni akarunk

„Nem nagyon volt pénzünk, sok mindenről le kellett mondani, például a nyaralásról vagy egyéb divatos dolgokról, de nagyon erős volt az összetartás a családban. Már nem élnek a szüleim, de nagyon, nagyon sokra tartom azt, amit adtak nekem” – mondta el Georg Schwarz. A beszélgetésben felidézte zűrös fiatalkorát is.

„Az emberi mivoltunkban benne van a kíváncsiság, a vágy valami más iránt. Tökéletlenek vagyunk, bár Istentől kaptuk az életet. Nem vesszük észre, hogy semmi más nem tudja a lelkünket teljesen kitölteni, sem pénz, sem szórakozás, sem tárgyak. Valahogy nem tudunk megelégedni, mindig keresünk. De ez lehet hajtóerő, hogy megtaláljuk az igaz utat, viszont ha eltévedünk, akkor ez a vágy, függőséggé válhat. Így vezet sok fiatalember útkeresése beteges függőséghez, amiből aztán nagyon nehezen szabadul.” Hozzátette, valójában mindannyian egy dologra, a szeretetre vágyunk és szeretni akarunk.

Mindent rögtön akarunk

Georg Schwarz úgy vélekedett: „A mai egocentrikus, narcisztikus világban az emberek kevés befektetéssel, munkával szeretnének sokat elérni. Vagyis azt mondják, nem akarom megerőltetni magam, de szeretnék örömöt, kényelmet, elégedettséget. Nem akarnak negyven évet egy cégnél lehúzni, és aztán hátra dőlni, hogy na tessék, mégiscsak tettem, teremtettem valamit, vagy akár évekig egy házat építeni. Mindent rögtön akarnak. A függő ember is hasonlóan gondolkodik, befecskendezi magának a boldogságot, vagy beszívja, vagy tablettát szed be, és az rögtön szétárad a testében. Boldogságot akar érezni, de nem akarja az utat megtenni odáig.”

„Néhány korty bor és minden könnyebb lett”

Georg Schwarz pontosan tudja, hogy miről beszél, ő maga is függő volt. A Cenacolo közösség segített újrakezdeni az életét. Ma már ő is segítettből segítővé vált és azt mutatja meg az embereknek, hogyan lehetnek boldogok, elégedettek a hibáikkal, gyengeségeikkel együtt is. Kiemelte: „Nekem is nagyon sok félelmem és bizonytalanságom volt fiatalkoromban, nem tudtam teljesen elfogadni magam, a családi és anyagi korlátokat. Néha még szégyelltem is a szüleim jámborságát, jóságát, mert szerettem volna menő, vagány lenni. A szüleim például befogadtak, segítettek, etettek embereket, amiért engem aztán az iskolában csúfoltak. Legbelül persze tudtam, hogy jó, amit a szüleim tesznek, de nem volt egyszerű a provokációnak, a bántásnak ellenállni. Aztán felfedeztem magamnak az alkoholt, amely minden feszültséget, gátlást feloldott, elfeledte a problémákat. Néhány korty bor, és minden könnyebb lett. Persze nem gondoltam akkor arra, hogy milyen mélyre csúszhatok.”

Térden és zokogva a Szűzanya előtt

Tizenöt éve telt függőségben. Elvégezte a szakiskolát, szakmát szerzett, dolgozott, de az alkohol mindig jelen volt az életében. „Jól emlékszem arra az érzésre, amikor reggel felébredtem, ott volt az összetört autó, magam is romokban, koszosan, és nem is emlékeztem, hogy hol voltam éjjel, mit csináltam. Édesanyám pedig sírt, és persze rettenetesen csalódott volt.”

Georgot nővére vitte el Medjugoréba, ahol az utazás során is ivott. Aztán ott letérdelt a Szűzanya előtt és sírva fakadt. Tudta, hogy segítséget kell kérnie. Ekkor került a Cenacolo közösségbe, amelyet Elvira anya, vagyis Rita Agnese Petrozzi alapított.

Kitörés a céltalanságból

Cenacolo az utolsó vacsora helyszíne, ahol még egyszer összeülnek a tanítványok tele félelemmel és imádkoznak. Jézus halála után kétségbe vannak esve, rettegnek, hogy őket is megölik, és akkor egyszer csak jön a Szentlélek ereje, és ezekből a kétségbeesett, csalódott emberekből lesznek a legnagyobb tanítók, akik készek az életüket is odaadni. „Valljuk, hogy a sötétségből a világosságba kell lépni, a céltalan életből el kell jutni az élet mély értelméig, vagyis egy kétségbeesett emberből egy reményteli emberré kell válnunk. Ez jellemezi a közösségünket” – mesélte Schwarz.

Példaképek

Elvira anya szeretett volna egy házat létrehozni függők számára, de nem kényszerített senkit, hogy imádkozzon. Maguk a fiúk jöttek, hogy csatlakozzanak Elvira nővérhez az imában. Georg elmondta, ha új taggal bővül a közösség kap egy „védőangyalt”, vagyis valakit, aki mellette van, aki segíti, és ennek a segítőnek példaképnek is kell lennie. Utóbbit Elvira nővér is kihangsúlyozta azoknak a szülőknek, akik nem tudnak gyermekeik problémáival mit kezdeni. A jó tanácsa az volt: „három alapszabály van, példaképnek kell lennünk, példaképnek kell lennünk, példaképnek kell lennünk.”

Istenem, kezd velem a munkát!

Elvira anya kedvenc imája is maga az útmutatás: „Édes jó Istenem, kérlek, tedd szebbé a világot, de kezd a munkát velem!” Amíg mindenki a másikra mutogat, hogy neki kell változnia, nem lesz jobb a világ. Georgnak jelenleg 25 patronáltja van, akik számára ő a saját életével ad reményt és példát. Ausztriában egy közösségi ház mellett az egész német nyelvű régióért felel. „Istennek ajánlottam az életem, és ezt szeretném már csinálni életem végéig, mint sokan mások is a közösségből, akik például papok lettek. Azért ezt a lehetőséget választottam, mert szeretem a hazámat, az embereket…”

Függünk egymástól

A környéken élők ismerősök és ismeretlenek is segítik a ház működését adományokkal. „A mai világ a sok pénzzel mindig függetlenségre törekszik, és ez nem üdvös az ember fejlődése szempontjából. Én mindig abban a helyzetben vagyok, hogy tudom, szükségem van a többiekre, egyedül nem tudom azt véghez vinni amire hivatott vagyok. Ez olyan szépen megmutatkozott a pandémia időszakában is, hogy hiába a sok pénz, a technikai eszközök, szükségünk van egymásra, embertársainkra. Nagy hazugság, hogy ma azt mondjuk, hogy ez az én életem, és azt teszek vele, amit csak akarok, hiszen már kora reggeltől, amikor kilépünk az utcára függünk egymástól. Hiszen azt az utat is megépítette valaki, amin járunk, a vízet, amit iszunk valaki eljuttatja hozzánk, és valaki megsüti a mindennapi kenyerünket. Mi itt a közösségben egészen tudatosan éljük ezt, és ez lehetőséget ad másoknak is arra, hogy segítséget nyújtsanak.”

Megtanulni adni

Rendszeresen keresik fel a házat fiatalok, hogy meghallgassák a lakók tanúságtételeit. „Úgy érzem, hogy az egész társadalmunknak meg kell tanulni újra adni. Nézzék meg, hogy mennyivel elégedettebb, boldogabb emberek azok, akik tudnak adni, segíteni. A fiataloknak is meg kell tanulni, hogy úgy teljesítsenek valamilyen szolgálatot, hogy azért nem jár pénz, mert egyszerűen van, ami pénzben nem mérhető.”

Az ördög ravasz, de látható

A közösség öngondoskodásra rendezkedett be, saját gazdaságot működtetnek. „Mi emberek egyénileg sokat tehetünk azért, hogy sokkal szabadabbá válhassunk. Nem kell belemenni abba a versenybe, hogy nekem is kell, én is veszek olyat, ami a szomszédnak van, mi még hosszabb nyaralásra utazunk stb., mert csak egymást hajszoljuk bele az őrületbe. Az ördög nagyon ravasz, elhiteti velünk, hogy a tárgyak tesznek boldoggá, pedig ha figyelünk, hamar észre vehetjük, hogy azok nem tesznek boldoggá bennünket.”

A valódi életörömről

Georg Schwarz szerint a boldogság akkor jön, ha meghalljuk a szívünk szavát. És hiába tudjuk ezt valahol, mégis nehezen változtatunk, mert belénk ivódott már valamiféle minta, tanulással, neveléssel, avval, amit a média sugall. Hozzátette: „Azt a hamis illúziót nevelik belénk, hogy áldozatok és szenvedés nélkül is tudunk fejlődni emberi mivoltunkban. Mindent, ami szenvedés, küzdelem vagy betegség, azt megpróbálja a mai társadalom távol tartani, nem tudomást venni róla, vagy eltolja, hogy törődjenek vele mások.” A valódi életöröm- tette hozzá- az odaadó szeretetből,táplálkozik, ez a caritas.

A beszélgetést teljes egészében itt hallgathatod meg!

Georg Schwarz itt lesz a kongresszuson. Sötétségből a fényre. Az Eucharisztia a szabadság orvossága. Egykori drogos fiatalok tanúságtétele, akik találkoztak az Eucharisztiával – címmel mutatja majd be a közösség életét a Hungexpon szeptember 10-én. Regisztrálj a programra és hallgasd meg, tedd fel a kérdéseidet.