Szentatya a NEK-en

08 Julio 2021
Különleges eseménynek számít, amikor a pápa személyesen is részt vesz az eucharisztikus kongresszusokon. Ferenc pápa a világesemény záró szentmiséjét celebrálja szeptember 12-én a Hősök terén. Ismerd meg a Szentatya különleges életútját!

Olasz származású szülőktől, de Argentínában látta meg a napvilágot 1936-ban Jorge Mario Bergoglio, az Egyház 266. pápája. Egy átlagos fiatal srác életét élte, szerelmes volt egy, az Actio Catholicában dolgozó lányba. 1953 szeptemberében a Diákok Napján kortársaihoz hasonlóan azt tervezte, hogy barátnőjével táncolni mennek. Előtte Jorge bement a San José de Flores-templomba és találkozott Duarte atyával. A papból sugárzó lelkiség arra ösztönözte, hogy gyónjon. Eközben ébredt rá, hogy a hivatása az, hogy szerzetes, pap legyen. Jóval később egy beszélgetés során felidézte ezt az élményét: „E gyónás közben valami ritka dolog történt velem, nem tudom megmondani, hogy mi, de valami, ami megváltoztatta az életemet. Azt mondanám, mintha valami meglepetés ért volna, miközben behunytam a szememet… egy találkozás meglepetése és ámulata volt, mert tudatosodott bennem, hogy valaki vár rám… Ettől a pillanattól Isten számomra azzá vált, aki előttem jár. Az ember keresi Őt, de elsőként Ő keres téged. Az ember találkozni szeretne vele, de Ő megelőz minket, elénk jön.”

A hívás után négy esztendő telt el, míg beiratkozott a szemináriumba. 21 évesen egy életveszélyes tüdőbetegség következtében műtéti úton eltávolították a jobb tüdeje egy részét. Nagy fájdalmak gyötörték, María Dolores Tortolo nővér támogatta az életéért vívott küzdelmében. Egy alkalommal az apáca azt mondta neki: „Most követed Jézust.” Ez a gondolat alapjaiban megváltoztatta Jorge gondolkodását. Később, amikor életének erről a szakaszáról nyilatkozott, azt mondta: „A mi hivatásunk a teljesség és a boldogság, és ezek keresésében a fájdalom a korlát. Éppen ezért a fájdalom jelentését az ember igazán az emberré lett Isten, Jézus Krisztus fájdalma által fogja fel.” A fájdalom megéléséhez a kulcs pedig az, hogy „a keresztet úgy kell tekinteni, mint a fájdalom magvát. A fájdalom enyhítésére tett minden kísérlet csak részben sikeres, ha nem a transzcendenciára van alapozva. A fájdalmat teljességében megérteni és átélni ajándék. Mi több: a teljes élet ajándéka.”

Ha szeretnél részt venni a Ferenc pápa által celebrált szentmisén a Hősök terén regisztrálj az eseményre és biztosítsd a helyed!