Card. Louis Raphaël Sako

bíboros, bagdadi érsek, káld katolikus pátriárka
Kapcsolódó programok

Louis Raphaël Sako 2013-ban vette át a káld katolikus egyház vezetését. A legrégebbi keresztény közösség Irak területén él. Érsekként évek óta párbeszédet sürget a különböző társadalmi csoportok, a hatóságok és a kormányzat között. Az Iszlám Állam pusztítása idején is bátran, határozottan felemelte a szavát. Megrázó segélykiáltásaival ráirányította a nemzetközi keresztény közösség figyelmét az iraki és szíriai eseményekre. Többek között arra, hogy a szunnita szélsőséges erők erőszakos cselekményei elől az egymilliós iraki katolikus közösség felének menekülnie kellett otthonából. Százezrek hagyták el Irakot is. Menekülttáborokba zsúfolódtak, vagy egy új, biztonságosabb élet reményében Európába próbáltak eljutni. A pátriárka a párbeszéd híve. „Magam is többször elmentem egy muszlim településre Moszul közelében, hogy segítsek négyezer muszlim családnak. Vittünk nekik élelmet, orvosságot, és közben elmondtam: keresztények vagyunk, Bagdadból jöttünk, 400 kilométer távolságból, mert mellettük állunk, testvérek vagyunk, nem vagyunk hitetlenek. A hitetlenek azok, akik üldöztek minket és akik rosszat tettek nekik is.” A háború után Louis Raphaël Sako és a keresztény közösség számos külföldi ország, köztük hazánk támogatásával rengeteget dolgozik azért, hogy az emberek visszatérhessenek újjáépülő otthonaikba és elkezdhessenek egy másik nyugodtabb életet.

Tovább az Előadókra

Kapcsolodó programok

Előadók