A csend beszél tovább

2019. augusztus 14.
Hogyan érinthet meg minket a liturgia és Isten csendje? Mert szükségünk van rá!

A Pannonhalmi Főapátság kulturális és spirituális évadának középpontjában idén a csend áll. Az augusztus 12-14. közötti, három napos liturgikus képzésükkel – és egyben a közelgő Kongresszusra való készületként – is ehhez kapcsolódtak.

Nap mint nap találkozunk a csend különféle dimenziójával, legyen az befelé figyelő, szemlélődő, egy beszélgetés során felmerülő zavart, vagy éppen megrendült csend. Ez a hétköznapi, sokat mondogatott, de a mai világban annál kevésbé „használt” jelenség sok szemszögből megközelíthető. A tanulmányi napok képzése három tematika mentén járta körbe, a középkori szerzőktől kölcsönvett Secretum Silentium címmel: Szent Benedek szerzetesi szabályzatának tanítása; a hallgatás és a kommunikáció kettősségének feszültsége; valamint a csenddel kapcsolatos emberi érzéseink gazdagsága. Az elmélyülést és mélyebb megértést az előadások mellett kerekasztal-beszélgetések és műhelyfoglalkozások segítették olyan kiegészítő témákban, mint például a gyermekmise, a gregorián, vagy egy meditatív séta biblikus kommentárral.

A bencés Regula csenddel kapcsolatos vonatkozásáról Várszegi Asztrik tartott előadást, középpontba helyezve a bencés silentium-csendet és a csendes-lelkűség adományát. Előbbi megteremti számukra Isten szavának befogadását, utóbbi pedig annak gyakorlásából érik be és válik ajándékká.

A kommunikáció és a hallgatás feszültségterébe érve Simon T. László – aki biblikus szövegfordító is – a Szentírás szövegének ki nem mondott és el nem mondható világába kalauzolta a hallgatóságot. „A szövegek némák, olvasással bírjuk őket szóra – emelte ki. – Együttműködésre számítanak, de ez nem mindig könnyű. Sokféleképpen szólít Isten a bibliai szövegekben is, és szerzőik gyakran hallgatnak, több mindent csend takar. A hiányzó párbeszédeken át, a lényegre szorítkozáson, vagy a lényeg teljes elhagyásán keresztül segít minket fókuszban tartani: a szöveg hézagain beszüremkedik a fény, és valóban Isten rendelését szolgálja egy történet.”

A tematikát folytatva Gérecz Imre előadásában Krisztus valóságos jelenlétének hitéről és a valóságos távollét tanításáról beszélt kortárs és hagyományos szemléletek tükrében. Majd ezt követően a hallássérült pasztoráció jelenéről, múltjáról és jövőképéről Nagy Sándor tartott beszámolót, aki szintén „a csend világából érkezett” hallássérült szülei révén. „Az akadályozottsággal élő emberek integrálásának mélyítése különösen fontos napjainkban – hangsúlyozta. – Építsünk kapcsolatot és hidakat a szeretet gesztusaival.” Kerekasztal-beszélgetés követte az előadást, ahol a hallássérült keresztények pasztorációjáról lehetett még többet megtudni Járay Loránd református lelkésztől, Neubergerné Repka Margit jelnyelvi tolmácstól és Ponicsán Erzsébet, evangélikus lelkésztől.

A harmadik napon a csenddel kapcsolatos érzéseinkre fókuszálva Bakos Gergely nyújtott gyakorlati támpontokat a hitre való megtérés új személyiségformáló átalakulásához, majd Dejcsics Konrád zsoltárok segítségével az egyedüllét és a meditáció csendjében felmerülő félelmeinkről beszélt.

Dejcsics Konrád külön kérdésünkre válaszolva elmondta, miért került náluk az idei év középpontjába ez a téma. „A tavalyi évadunk a kibékülésé volt – mesélte – sok mindenről nem volt erőnk beszélni, megtapasztaltuk a hallgatás és a „ki nem mondás” hangulatát. Ezen mindenképpen szerettünk volna dolgozni. Valamint szerzetesközösségünket a csend táplálja, igényünk van rá.”

Arra a kérdésre, hogy számára mit jelent a csend, első gondolatként a mai világ „wellness-csendjét” említette. „A „jó” – például a természet nyugalmával és lágy hangjaival töltött – csend nem a kereszténység csendje. A történésekkel, belső küzdelmekkel teli idő az, amikor leginkább megtapasztalhatjuk esendőségünket. Ekkor Isten már dolgozik bennünk, így kell, hogy legyen bizalmunk belső indulataink felé. Gyakran nem tudunk ilyen helyzettel mit kezdeni, inkább kilépünk belőle.” Hogy mi lehet erre egy gyakorlási lehetőség? „El kell kezdeni futni – javasolta a szerzetes – egy bizonyos időn túl ugyanabba az önkiüresítő állapotba lehet kerülni, mint egy meditációs alkalommal. A futás során azonnal elindulnak belső dialógusok, elméleti vitákat folytatunk, a kreativitás magasabb fokozatba kapcsol. Hogy mire használjuk, rajtunk múlik. A lényeg a zárójel előtti előjel: nem az a kérdés, hogy mi történik egy ilyen alkalom során, hanem amikor nekiindulsz, hova és milyen céllal helyezed azt el.”

A résztvevőkkel beszélgetve Csaba megosztotta, hogy felnőttként tért meg, ez az első alkalma Pannonhalmán. „Itt megtalálom azt a csendet, ami középpontban van a képzés során. Fontos számomra, hogy ezen keresztül meghalljam, hogy mire hív az Isten. Ez különösen erős a szentbeszéd utáni, valamint az áldozás végi csendben. Itt tudom megérezni azt, amit keresek. Célom, hogy hitelesen tudjak erről beszélni másoknak, és tovább tudjam adni a körülöttem élő embereknek.” Balázs beszámolt arról, hogy a liturgikus napok során tapasztalt nyugalom és megbékélés teljes ellentéte a munkahelyi zűrzavarának. Segíti őt a mérték-és egyensúlytartásban. Vágyik erre a csendre, és otthon a munkából hazaérve már tudatos döntés alapján tartja fenn önmaga körül. Kiemelte továbbá, hogy különösen szimpatikus számára, ahogy itt a helyi közösség az akadályozott emberek felé fordul.

A résztvevőknek a Csend kortárs művészeti kiállítás feldolgozására is lehetősége nyílt, ahol a Főapátság által felkért művészek a csendnek különböző értelmezéseit öntötték műalkotásokba.

Fotó: Hajdú D. András, Németh Kinga

NEK Titkárság