Fodor Réka, Afréka: Az önkéntesség önismereti kérdés

A NEK Önkéntes Programja hírnököket kért fel, hogy népszerűsítsék az önkéntességet és ráirányítsák a figyelmet azokra, akik majd a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson legtöbbször a háttérbe húzódva, de rengeteget tesznek a katolikus világesemény sikeres lebonyolításáért. Sportolók, művészek, ismert és elismert személyiségek fogadták el a felkérést, köztük Fodor Réka missziós orvos, az Afréka Alapítvány létrehozója.

- Az egészségügy egy olyan területe az életünknek, ahol az önkéntességnek fontos szerepe van. Elég, ha csak a véradást, a beteggondozást említjük…
- Maga az orvosi hivatás is úgy gondolom, önmagában egyfajta önkéntes elhivatottság. A magyar orvosok fizetése európai szinten elég alacsony, viszont világszerte elismert diplomát szerzünk, ami miatt komoly elvándorlás jött létre. Az az orvos, aki itthon maradt, már egy kisebb áldozatot hozott.
De az embernek nemcsak a pénz az érték, hanem a család, a haza, a szeretet. Ha a munkád után a kis maradék idődet, ami akár a szabadságod, vagy a félretett pénzed arra használod, hogy ingyen dolgozz és segíts például Afrikában, akkor az őszinte és igazi elhivatottság az önkéntes munka felé.

Isten, ego és dicsőség

- Azok közé tartozol, akik egészen fiatalon felismerték, hogy mi a feladatuk, a hivatásuk az életükben.
- Tizenkét éves voltam, amikor kezembe került Albert Schweitzer önéletrajzi írása. Akkor már tudtam, hogy missziós orvos leszek, csak nagyon sokáig elfelejtettem ezt az álmomat. Vallásos se voltam akkoriban, tehát még nem mondhattam, hogy Isten megszólított, csak utólag mondhatom ezt. Schweitzer világhírű orgonaművész is volt amellett, hogy missziós orvosként tevékenykedett, és az orgonálással teremtette meg az anyagi fedezetet ahhoz, hogy kórházat építsen Afrikában. Egy évig utcazenész voltam Párizsban. Nem sikerült schweitzeri magaslatokat elérni, nevettem is rajta, hogy így nem lesz elég pénz egy kórházra. Férjemmel az Afréka könyv megírása és kiadása mellett döntöttünk, amely anyagi forrása lett annak, hogy visszamehessek missziós orvosként Afrikába. Megtapasztaltuk, hogy az Isten – akkor, ha tényleg szívből csinálod, amit csinálsz és tényleg egy hivatás, nem pedig munka, amit vállalsz, akkor – a forrásokról valahogy mindig gondoskodik.

- Mi okoz örömet azontúl, hogy segítesz, gyógyítasz az önkéntes küldetéseidben?
- Ahhoz, hogy az önkéntes munka valóban jó érzéssel töltsön el és ne önös érdekből történjen, folyamatos önvizsgálat szükséges. Fontos, hogy kinek a dicsőségére folytatsz önkéntes munkát: magad vagy az Isten dicsőségére. Szüntelenül figyelnem kell, hogy éppen azért csinálom-e, hogy elismerést kapjak, csak azért, hogy a saját magam énképét javítsam vagy tiszták a szándékaim és nem vezérel önös érdek. Érdemes megnézni az igazi motivációt az önkéntesség vállalása előtt, hogy tényleg a hivatásodat szeretnéd beteljesíteni, tényleg az Istent szeretnéd szolgálni, vagy van esetleg más rejtett cél is. Ha nem érzed úgy, hogy a helyeden vagy ott, amit a Mindenható kijelölt számodra, nem probléma, csak dolgozz magadon, hogy amiket az ego építésére használsz az vesszen el nagyon hamar és a tanúságtétel legyen a cél.

Esélyt kaptunk a megtérésre

- A világ számos részén nagy szükség lenne a missziós orvosokra. Miért pont Afrika?
- Afrikában van olyan térség, ahol százezer emberre egyetlen orvos jut. Nálunk természetes, hogy kapsz ellátást, kihívják a mentőt, elsősegélyben részesítenek függetlenül attól, van-e társadalombiztosításod. Nigériában 200 millió ember él, 150 milliónak napi egy dollárból kell megélnie, nincsen egészségbiztosításuk. Nincs az országban társadalombiztosítási rendszer sem. Az ország egyes területeire havonta egyszer jár orvos, vagy egyáltalán nem érkezik meg, az emberek ellátatlanok maradnak. Afrikában kiemelt szerepe van az önkéntességnek. A Katolikus Egyház sok kórházat tart fenn. Onitshában, ahová visszajárok missziós orvosként, az ottani kórházban dolgozó apácák, akik szakképzett nővérek, nem kapnak fizetést a munkájukért. Önkéntesek, mivel Jézusnak ajánlották életüket.

- Látsz kapcsolatot a hit és az önként vállalt munka, feladat, szolgálat között?
- Nem feltétlenül látok összefüggést. Látszólag közvetlen viszony van, általában jó emberek szoktak önkénteskedni és nem gonoszok. De a jó ember nagyon tág fogalom. Legyek inkább tele hibával, de a szándékom legyen az, hogy a mennybe szeretnék menni és nem az, hogy az ember dicsőségét növeljem. Ez egy örök, mindennapos kérdés azoknak, akik a karitatív szférában vannak. Láttam már félresiklott életet: hiába cselekedett nagyon sok jót, istent dicsőítette, mégis túl büszke lett és a személyisége torzult. Fontos a tett mögötti szándék: fontos, hogy amikor hívő az önkéntes, akkor azt gondolja végig, hogy az Istennek szolgálatot tesz és ezáltal az embereknek is, vagy inkább az embereknek nyújtott segítség révén tetszelegni szeretne. Nagyon sokszor rejtett a valódi szándék, még akár önmagunk számára is. Ez egy önismereti kérdés.

- Elfogadtad a felkérést, hogy a NEK Önkénteseinek hírnöke is leszel. Miért fontos számodra ez a feladat?
- Számomra a hitem megvallása sosem okozott félelmet vagy gondot. Felnőtt koromban tértem meg, az is más, ha valaki beleszületik a hitbe. Teljesen természetes volt, hogy amikor hívő lettem, azt elmondjam a környezetemnek, függetlenül attól ki, mit gondol. Az, hogy hazánk rendezheti meg a kongresszust és ennek mi részesei lehetünk, hab a tortán, fantasztikus lehetőség az evangelizációra. Amikor a szeptemberi időpontra tervezett kongresszust egy évvel elhalasztották ujjongtam, mert a vírus miatt „csak” magyar és nem világtalálkozó lehetett volna. Így kaptunk időt arra, hogy fejlődni tudjunk hitünkben, és egy lehetőséget, hogy a Föld minden tájáról érkező hívekkel együtt közösen ünnepeljük meg Jézust és reményeink szerint hálát is adjunk a világjárvány elmúlásáért. Most még itt vagyunk bezárva, rengeteg rossz élmény, veszteség ér minket, tehát, ha most nem evangelizálunk, akkor mikor?! Azt láthatjuk, amikor minden rendben van és azon gondolkodnak az emberek, hogy melyik négy csillagos hotelbe menjenek nyaralni, akkor nem feltétlenül nyitottak az evangélium befogadására. Amikor bajba kerülnek, sokan akkor teszik fel azokat a kérdéseket: miért kell szenvedni, mi értelme van az életnek? Átlépnek a kereső fázisba, ilyenkor van a legtöbb megtérés. Ha minden rendben van, akkor az emberek nem nyitottak.

Afrikába tudást és viszek, onnan hitet hozok

- Egy korábbi interjúdban olvashattuk, hogy gyermekként nem vallásos környezetben nevelkedtél, de az alapvető emberi értékek fontosak voltak már akkor is az életedben a szülői minták révén. Hogyan változott meg a hithez fűződő viszonyod?
- Teljesen megváltozott. Gyerekkoromban erkölcsös nevelést kaptam, belém nevelték, hogy jó embernek kell lenni, segítőkésznek. Valóban nem hívő család volt a miénk, anyukám kémikus, apukám gyógyszerfeltaláló, de nagyon fontos volt a tudás és a szeretet. Amikor a házassági felkészítőre jelentkeztem a férjemmel, valójában csak azt akartuk, hogy legyen egy szép esküvőnk. Felkészítőnek egy aranyos, idős papbácsit kaptunk, aki nem tudta miért, de azt mondta az első találkozás során, hogy egy év lesz a felkészítő. Elszaladtam rögtön, ez túl sok volt, biztos, hogy nem vállalom be - gondoltam. Egy idő után rájöttünk, hogy mindketten a misztikát kerestük, a rendszerváltás után mindenki kereste ezeket az új dolgokat. Tudtuk, hogy nem vagyunk hitetlenek, más vallásokat is megismertünk, mert azok hangosabbak voltak akkoriban. Azonban a házassági felkészítés végére egy szentségi házasságot kötöttünk és jóban is lettünk a pap bácsival. Utólag mesélte, nem tudja miért mondott egy évet a felkészítőre, lehet a Szentlélek sugallatára. A végén láttuk, hogy a legnagyobb misztika a katolikus hit. Rátaláltunk arra, amit kerestünk.

- A nigériai szolgálat számos változást hozott az életedben. Melyek a legmeghatározóbbak?
- Az egész életemet megváltoztatta. A legmarkánsabb, hogy a hitem ott erősödik. Azt szoktam mondani, hogy én itthon vagyok misszióban. Kiviszem a tudást, a pénzt, és hazahozom a hitet. Abban a fél évben amíg itthon vagyok, próbálom a hitben azt a szintet fenntartani, ami odakint a hétköznapi élet része. A leglátványosabb különbség, hogy ott mindenki hálás. Elképesztő milyen szegénység van Afrikában, rengeteg olyan emberrel találkozol, aki lehet egy napja nem evett, lehet nincs cipője, borzasztó élete van, de ő mosolyog és őszintén mondja, hogy jól van, amikor megkérdezed. Hálás és mosolyog. Amikor hazajövök, akkor ér a kultúrsokk. Megérkezek a civilizációba és a jólétbe, látom a sok embert, aki depresszív, agresszív, aggodalmaskodó. Ez Afrikában teljesen elképzelhetetlen, pedig azok, akik ott mosolyognak, táncolnak, dalra fakadnak, dicsőítik Istent, lehet ezred annyijuk sincs, mégis mennyivel boldogabbak. Okeke érsek atya is minden prédikációját így kezdi: hála, hála, hála. Így tanítja a papjait és így tanítják a hívőket is.

- Aki ismer téged tudja, hogy amikor egy Duracell nyuszi elmegy pihenni, te még akkor is aktív vagy. Mit tervezel?
- Megjelent az Afréka 2 c. könyv. Az első kötet az ugandai élményeimről szól, a legfrissebb viszont az utóbbi két év, négy nigériai missziójának nagyon mély tanúságtevő részeit, családi naplókat, férjem naplórészleteit is tartalmazza. Tavaly Annát, a nagyobbik lányomat is kivittem Afrikába, az ő naplójának bejegyzéseit is beleszerkesztettük a könyvbe.
Az Afréka 2 eladásából származó bevétel az új misszióra megy. Eddig akkor tudtunk könyveket eladni, amikor előadásokra hívtak, elsősorban plébániákra. A világjárvány miatt most minden előadást, meghívást le kellett mondanunk, 2000 könyv pihen a raktárban. Többnyire csak online tudjuk értékesíteni a könyveket, ami egy új kihívás számunkra, de igyekszünk beletanulni ebbe is. Az Isten mindig, ha elvesz valamit, ad valami mást. Ezt alá is támasztja, hogy Kuzmányi István, az Új Ember főszerkesztője jóvoltából az Afréka 2 elérhető az Új Ember Könyvesboltban is. Most karácsony előtt szerencsére érkeznek a megrendelések.
Utána meg kiimádkozzuk, ha a Szentlélek azt akarja, hogy visszamenjek hamar Afrikába, akkor az úgy lesz.