Nyitottabbá váltunk a hitre

– Mikor énekelt utoljára?

– A zene fontos része az életemnek, csaknem minden nap énekelek, eldúdolok egy dallamot. Most, a húsvéti időszakban a Szép magyar ének kötetem nagyböjti szent énekeit „adom elő” a feleségemnek, családomnak, és gyakran énekelünk belőle együtt is. Mindannyian betartjuk a böjtöt − feleségem szigorú fogadalmakkal kiegészítve −, testben és lélekben is készülünk legnagyobb egyházi ünnepünkre.

Táplálék a léleknek

– Hogyan alakult ki a kötődése kémikusként, alapvetően természettudományos érdeklődéssel a magyar népzenéhez?

– Nemcsak politikai, de erkölcsileg is mélyebb változásokat reméltem a rendszerváltástól, mint ami végül megvalósult belőle. Az 1990-es évek első felében − talán ebből fakadóan − egyfajta lelki hiányt fedeztem fel magamban. Egyszer Zuglóban járva betértem egy katolikus templomba, ahol éppen az orgonista gyakorolt. Leültem és hallgattam. Határozottan jól esett a lelkemnek, hozzásegített a belső elcsendesedéshez. A Szép magyar ének daloskönyvem gondolatának gyökerei ehhez az élményhez nyúlnak vissza. Istenhitem is fokról-fokra erősödött. Görögkatolikus vagyok. A felekezetünk énekeskönyvében csak az énekek szövege található, kotta nélkül. Igényem támadt rá, hogy gyönyörű énekeink egy énekeskönyvben kottával jelenjenek meg. Belevágtam az anyag összegyűjtésébe, szerkesztésébe, de hamar világossá vált előttem, hogy egyedül kevés vagyok egy valóban minőségi munka létrehozásához. Dobszay László tanár úr segítségével sikerült összeverbuválnom egy komoly szakmai csapatot, akikkel azóta is együtt dolgozunk. Hálás vagyok nekik, hogy végül sikerült egy minden eresztékében értékes és minőségi művet letennünk az asztalra. Ahogy mondtam, liturgikus dallamokkal kezdődött bennem a gondolat egy énekeskönyvre, de aztán népdalainkkal folytatódott ez a fantasztikus utazás.

– Nem is olyan régen az emberek életében az együtt végzett munkához kötődött a közös mesélés, éneklés. A fiatalokat akkor tekintették a felnőttközösség tagjának, amikor értették ezeknek a meséknek, a daloknak a szimbólumrendszerét. Mit tett hozzá a zene az ön életéhez?

– Családunk – ahogy mondani szoktam − egy éneklő család, azaz szeretünk és szoktunk is énekelni. Családi ünnepeink, a születésnapok, névnapok, baráti összejövetelek, a karácsony, a húsvét, de ahogy említettem, a böjt sem telhet el családi éneklés nélkül. Az éneklés fényesebbé, szebbé teszi ezeket az alkalmakat. Merse fiam révén is sokat mélyült a népzenéhez való kötődésünk. Jó pár évvel ezelőtt, kisgyermekként kezdett el néptáncot tanulni, s rajta keresztül mi is belecsöppentünk a Csillagszemű Néptáncegyüttes életébe. Bepillantást nyertünk egy olyan világba, amely minket is elvarázsolt. És meg kell említenem még az erdélyi élményeinket. A csíksomlyói búcsú révén rendszeres Erdély-járókká váltunk, sokakkal megismerkedtünk, mély benyomások értek bennünket, és nagyon közel került hozzánk az ottani gazdag népi kultúra, az élő hagyományok, elvarázsolt minket az ott megismert csodálatos népzenei kincs. Mindezek a hatások, élmények, alkalmak is segítettek engem abban, hogy elmélyüljön a kötődésem zenei hagyományainkhoz, olyannyira, hogy végül belevágtam egy énekeskönyv összeállításába. Vallom, hogy a közös éneklés közösségteremtő, közösségépítő hatású, és ez nagyon fontos. Mindemellett kiemelkedő értéknek tartom, hogy a szép magyar ének − legyen az világi vagy egyházi − a magyarság lelki terméke, és ezekkel a dallamokkal ma is lehet, és ma is szükséges lelki táplálékot magunkhoz venni.

A kérdések ideje

– Említette, hogy ezekben a napokban a nagyböjti énekek csendülnek fel otthonában. Ezeknek a daloknak az üzenete ma különösen aktuális és egyetemes. „Mi gyarló emberek, kik a földön élünk, Sok nyomorúságot és fájdalmat érzünk, E világnak sok bajával küzdünk.” Lát esélyt arra, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepének idején dühöngő járvány az értékrend, az irányvonal újragondolására ösztönözzön bennünket?

– Reménykedem, de szkeptikus is vagyok. Remélek egyfajta lelki tisztulást, hiszen a nehéz helyzetekben az emberek megtanulnak felfelé is nézni, és sokan ráéreznek, mik az igazi, az örök értékek, amelyek mellett a rohanó és pénzsóvár világban egyszerűen elszáguldunk. Megteremtődhet egyfajta lelki megtisztulás. Ugyanakkor szkeptikus is vagyok a gyors változásokat illetően. Sokszor mondjuk a nyugati társadalmakra, de a miénkre is éppúgy érvényes, hogy értékválsággal küzdenek. Csak drukkolni tudok, hogy a szorult helyzetben megtapasztalt szolidaritás sok követőre találjon. Nem látjuk a jövőt, de talán a gondolkodó emberek figyelme idővel arra is ráirányul, miért kerültünk ilyen kiszolgáltatott helyzetbe. Most a fókusz elsősorban a családtagok egészségén, a munkán, a gazdasági ügyeken van, küzdünk, hogy minél kisebb veszteséggel tudjuk átvészelni ezt az időszakot. Ám, hogy majdan egyáltalán megvalósul-e a kiszolgáltatottság okainak mélyebb átgondolása, az kérdéses, hiszen újra és újra a „feltartóztathatatlan” globalizmus folyamataiba ütközünk. Olyan kérdéseket kellene feltennünk, hogy világunkban miért került szembe egymással a pénz és a biztonság? Miért határoz meg szinte mindent a pénz, és az ember miért vállal olyan kockázatot, hogy anyagiakért a biztonságát is feladja?

– Miért?

– Ma mindent a pénz ural: a gazdaságot, a gondolkodásunkat, az értékrendünket, egymáshoz való viszonyunkat. Pedig látni kellene, hogy az életben mik az igazán fontos dolgok, mi az, ami fontosabb a pénznél. Egy család, egy nemzet, egy ország számára vannak stratégiai ügyek: a biztonság, a túlélés, a fennmaradás, egymás megbecsülése, amelyek sokkal fontosabbak az anyagiaknál. Most, a váratlanul, hirtelen ránk törő járvány kapcsán a bőrünkön érezhetjük, hogy bizony, más szemszögből kellene a világunkra tekintenünk. Az ember ma már félistennek, néha egészen annak képzeli magát. Talán, ha belátja, hogy valójában milyen parányi, és leszáll a magas lóról, hajlandó lesz a változtatásra. Érdemes átgondolnunk az állandó növekedési kényszerünket, a globalizmushoz való viszonyunkat, és az ezekből fakadó következményeket kezelnünk kellene. Ez nyilván nem egyszerű feladat.

Tettekben megbúvó keresztényiség

– Csókay András idegsebész szerint a járvány elleni védekezéshez ima, alapos kézmosás, C-vitamin és Béres Csepp kell. Az imát leszámítva a felsorolt dolgok három magyar tudóshoz, kutatóhoz köthetők. Valamennyiük életútja rendkívüli kihívásokkal volt tele. Az orvostársadalom kiközösítésével, az antikrisztusi tanokat követő diktatúrák üldöztetésével. Miből táplálkozhatott a rendíthetetlenségük, a küldetéstudatuk?

– Édesapámról bátran mondhatom, de úgy hiszem, Semmelweis Ignácra és Szentgyörgyi Albertre is igaz, hiszen elkötelezett kutató emberekről beszélünk mindhármuk esetében, hogy magabiztosságuk forrása a megalapozott, biztos tudásuk volt. Ennek megszerzését hosszú évek alázatos, türelmes, következetes munkája teremtette meg. Ennek a tudásnak a birtokában viszont semmi rossz szándék vagy rosszakarat nem terelhette le őket küldetéses útjukról. Hármójukat biztosan összeköti még az is, hogy nagyon fontos volt számukra a másik ember. Nem szóban, hanem tetteikben, az ember, a beteg ember iránti együttérzésen és segíteni akaráson keresztül gyakorolták a keresztényi erényeket.

– A világjárvány időszakában sokan a hit és/vagy a tudomány felé fordulnak, innen várják a megoldást. Vegyészként, korábbi kutatóként ön szerint hogyan viszonyul egymáshoz a hit és a tudomány?

Sokan ellentmondónak tartják a két dolgot, az én felfogásomban a hit és a tudomány egymásra épülnek és kiegészítik egymást. Azt gondolom, hogy az ember csodálatos mélységeket ismerhet meg a világból, de soha nem jut el odáig, hogy mindent tudjon, legfeljebb csak ezt képzelheti magáról. Jómagam is beleestem efféle hibákba, amikor fiatal vegyészkutatóként doktoráltam, majd hamarosan kandidáltam. Akkor azt hittem, hogy amit tudunk, azzal mindent meg is tudunk magyarázni, és mindent meg tudunk oldani. Sokan ezt ma is így gondolják. Nyitott szívvel és elmével az ember talán bölcsebbé válik, magam ráébredtem, hogy az életem teljessé válásához a tudomány mellett istenhitre is szükségem van. Eszembe jut édesapám is, aki sok-sok természettudományos ismeretanyag birtokában is sokszor rácsodálkozott az élet rejtélyes folyamataira. Mint amikor Tisza-parti sétái során elbűvölten látta, hogy egy eldobott fűzfavesszőből a víz új életet fakaszt. Ilyen alkalmakkor az ember rádöbben az Isten teremtő szerepére.

Felelősség és kötelesség

– „A tisztességes embert bármilyen vádak érik, tiszta lelkiismerettel állhat a vádlói elé” − ez a mondat hangzik el Béres Józseftől a róla készített filmben, miután koholt vádakkal a szocialista diktatúra bíróság elé állította, de elítélni végül nem merte. Mit érzékeltek gyermekként a megfigyelésekből, a fenyegetésekből?

– Édesapám tiszta atyai szeretettel vett körül bennünket, belső vívódásainak fájó mélységeit inkább felnőttként tudtam megérteni. Nyilvánvalóan édesanyám aggódott a legtöbbet érte, persze mi, a gyermekei is féltettük őt. Emlékszem arra is, amikor arra próbáltuk rábeszélni, hogy hagyja abba a Béres Csepp-ügyét. Láttuk, hogy az állandósult betegáradat miatt mennyire kimerült, hogy milyen lelki gyötrelmeket él át, amikor mindenkinek nem jutott a szerből, és persze egy idő után érzékeltük az összefeszülést az orvostársadalommal, a politika legfelsőbb szintjeivel is. Édesapám tevékenységével és magatartásával kilógott a szocialista-kommunista társadalom rendszeréből. Ilyen volt az is, amikor kizárólag a saját nevén jelentette be a készítményt szabadalmaztatásra. Óriási merészség volt ez a részéről, hiszen a szocialista társadalom kollektív gondolkodásában az osztályvezetőktől kezdve az igazgatókig, mindenki nevének szerepelnie kellett egy ilyen beadványon. Az igazi konfliktus azonban abból fakadt, hogy az agrárkutatót − aki a maga tudományterületén elismert szakember volt − a kutatás logikája, szenvedélye elragadta a növényvilágtól, és egészen az emberi szervezetig, a rák keletkezésének okáig vitte. Szemére vetették, hogy nem orvos, meg amúgy is, Kisvárdán, a sötét Szabolcsban, hogyan lehetne bármilyen jelentős eredményt elérni? De szerencsére sokan voltak a támogatói, segítői is. A család mellett a barátai és sok humanista gondolkodó. A kor értelmiségének figyelmét felkeltette az ügye és sokan felsorakoztak mögé. Akkoriban számos művész, író, költő érzett felelősséget az országért, az emberéletért, és a saját eszközeikkel és lehetőségeikkel arra törekedtek, hogy derüljön ki a cseppekről az igazság.

– Legutóbb tízezer üveg Béres Cseppet ajánlottak fel az egészségügyi dolgozóknak, kórházaknak, idősotthonoknak. A járványtól függetlenül is rendszeresek a jótékonysági eseményeik: koncerteket szerveznek, adományt adnak.

– Édesapám nyomdokain haladunk ma is. Immár 27 éve működik a Béres Alapítvány, amely koordinálja a lehetőségeinkből adódó társadalmi szolgálatunkat. Az adományainkon, támogatásainkon keresztül nem csupán közvetlen segítséget kívánunk adni, de közvetíteni szeretnénk az üzenetünket is, amely a társadalmi együttérzésre igyekszik ráirányítani az emberek figyelmét. Mindenki tehet saját ereje és lehetőségei szerint a másik emberért, mert a szolidaritást, a másik ember iránti szeretetet nem a szegénység és a gazdagság végpontjai határozzák meg.

– Milyen felelősséget ró a családra ez az életút, édesapja tanúságtétele az igazság mellett?

– Előttünk egy nagyon szép és nemes példa áll, amelyet követendő útként állítottunk magunk elé. Édesapám élete emberileg és szakmailag is értékmutató, ezért próbáljuk a magunk életét egyrészt a tudományosságra, szorgalommal szerzett tudásra, másrészt a keresztényi erények gyakorlására alapozni. Ez a kötelességünk. A felelősségünk abban mutatkozik meg, hogy a mai, gyorsan változó, nagy kihívásokkal terhelt világban a következő generációknak is képesek legyünk ezt az értékrendet − a keresztényi értékek és erények gyakorlását, a hazaszeretetet, a magyar kultúra tiszteletét – átadni. Ez fontos feladatunk a szűkebb és a tágabb családunkban, azaz a vállalatainkban is.

– Milyen kihívást jelent gyógyszerkutató, -gyártó cégnek a teremtett világ változásának követése beleértve ennek az emberekre gyakorolt hatását?

– A világ változik és az ember is egyre többet képes megismerni belőle. Két év múlva lesz fél évszázados a Béres Csepp. A tudomány 1972-ben még alig tudott valamit azokról a nyomelemekről, amelyeknek élettani létfontosságát édesapám felismerte, és összeállította belőlük készítményét. Az évek során egyre többet tudtunk meg a nyomelemekről, és újabb elemek is bekerültek az emberi szervezet számára létfontosságúak sorába. 2012-ben az akkor már 40 éves Béres Cseppet kiegészítettük a szelénnel és a krómmal. A tudományos fejlődés mellett a teremtett környezetünkben is óriási változások zajlanak. Elég, ha a népességrobbanásra, a környezetszennyezésre, vagy a növénytermesztés miatt a talajok folyamatos kizsigerelésére, a különböző létfontosságú tápelemek pótlásának korlátosságára gondolunk. A Béres Cseppet alkotó nyomelemeknek egyetlen forrása a talaj. Az ott keletkező hiányt valamiképpen pótolni kell. Ilyen értelemben határozottan mondhatjuk, hogy a készítmény gondolatisága és alkalmazása ma aktuálisabb, mint valaha.

Nem büntetést, figyelmeztetést kaptunk

– 1938-ban a konfliktusokkal, gyűlölettel telt világ fegyverkezett, teljhatalmú vezetők döntöttek életről-halálról, antikrisztusi eszmék terjedtek. Mindez fenyegető árnyékot vetett a budapesti Eucharisztikus Kongresszusra, ami ennek ellenére sok ember életében hagyott mély nyomot. Most egy számunkra láthatatlan vírus kelt félelmet. Vajon ez a helyzet ráirányítja a figyelmet a mostani világtalálkozó biblikus jelmondatára: „Minden forrásom belőled fakad”?

– Minden bizonnyal így kell lennie. A hívő ember már most is azt érzi, hogy nem véletlenül kapta az emberiség ezt a járványt, s reméli, hogy nem büntetésül, hanem figyelmeztetésként. Úgy érzékelem, hogy a veszélynek, a bizonytalanságnak, a bezártságnak köszönhetően az emberek máris érzékenyebbé és nyitottabbá válnak a hitre. Az egyháznak pedig feladata, hogy ezzel a helyzettel hitelesen tudjon élni, a keresztény értékek magasra emelésével s a Krisztus-követő élet kivételes gazdagságának ajánlásával az evangelizációt ki tudja szélesíteni.

– A kongresszus társadalmi bizottságának tagjaként mit üzen önnek ez a mondat?

– Az összetartozást. „Minden forrásom belőled fakad” – a helyes úton akkor járunk, ha Krisztus követői vagyunk. Keresztény hitünk lélekben, az eucharisztia materiálisan is összeköt bennünket Jézus Krisztussal és a keresztény egyházzal. A budapesti világesemény különleges lehetőséget biztosít a magyarországi keresztények és az ország számára is. Nagyon fontosnak éreztem az evangelizációt, mint ahogy azt is, hogy hitéletünk és kulturális értékeink legjavát tudjuk felemelni és megmutatni a világnak. Megkockáztatom azt mondani, hogy a mostani a nehéz időszaknak lehet pozitív hatása a kongresszusra. A járvány elmúltával egy nagy nemzetközi hálaadássá is kiteljesedhet. Imádkozzunk, hogy így legyen!

NEK Titkárság

Fotó: Béres archívum