Összhang

Miklósa Erika a világ egyik legkeresettebb koloratúrszoprán operaénekese. A családja és a munkája mellett mindig szakít időt arra, hogy önkéntesként támogasson egy ügyet, egy közösséget. A művésznő elvállalta, hogy a NEK Önkéntes Programjának egyik hírnökeként segíti, hogy az Eucharisztikus Kongresszus minél több ember életében egy feledhetetlen emlékké válhasson.

- Amikor veled készült interjút látunk, vagy énekelni hallunk, akkor az embernek az az érzése támad, hogy annyira jó és könnyű dolog lehet Miklósa Erikának lenni. Egy kiegyensúlyozott, sikeres, pozitív üzeneteket közvetítő nőt látunk, aki olyan könnyedén énekel, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Valóban ennyire egyszerű volt megtalálni a helyed, a hivatásod, a küldetésed az életben?

- Egyáltalán nem, és természetesen mindig minden látszat csal. Nagyon sok évtized munkája van abban, hogy ilyen könnyedén énekeljek. Néha megfordul a fejemben, egyszerűbb lenne az életem, ha nem kaptam volna a Mindenhatótól énektehetséget. Akkor talán földrajz-testnevelő szakos tanár lennék. Az éneklés kétségtelenül nagyon fontos része a személyiségemnek, nehezen választható el az életem más területeitől, de mégis csak egy rész belőlem. Sok más olyan dolog van benne, ami hozzátesz ahhoz, aki vagyok: ilyen a sport, a karitatív tevékenységek, a mentorálás, az instruktori szerep és természetesen a tanítás is. Ezek közül több, fogalmazzunk úgy, hogy a hivatás szintjén van jelen az életemben. Édesapám emlékére

- Sportolói pályára készültél, de egy sérülés meggátolta ezt a karrierutat. Mi az, amit az atlétikai múltadból hasznosítani tudtál az énekesi pályán?

- Minden, amit a sport adott, természetesen tovább él bennem. Javaslom a fiataloknak, idősebbeknek, minden korosztálynak egyaránt, hogy próbálják ki magukat, sportoljanak, mozogjanak, amikor csak tehetik. A művészek számára kifejezetten fontos és érdemes valamilyen, az egyéniségükhöz illő mozgásformát találni. A lelki, mentális fittséghez szerintem hozzátartozik, hogy jó kondícióban legyünk, rendszeresen mozogjunk. A test és a lélek számomra egységet alkot.

- Lefutottad 2012-ben a New York Maratont. Mi a vonzó számodra a hosszútávfutásban?

- Akkoriban semmi nem vonzott hosszútávfutásban. Korábban hétpróbázó voltam, amelyben lényegesen rövidebb futótávokat kellett teljesíteni. El sem tudtam képzelni, hogy valaha is öt kilométernél többet fussak. Sportoló családban nőttem fel. Futballbíró édesapám sajnálatos halála volt az, ami arra ösztönzött, hogy olyan kihívást keressek magamnak, amivel adózhatok emlékének. Azt gondoltam: a maratoni táv teljesítése lehetetlennek tűnik számomra, ezért megpróbálom! Olyan erős motiváció volt édesapám emléke, hogy kitartottam és megcsináltam. Nem mondom, hogy egymás után futom a maratonokat, de a hosszútávfutás az életem részévé vált. Indultam az UltraBalatonon, ahol a csapatért bevállaltam az éjszakai futást és a legnehezebb szakaszokat is. Szeretem a kemény kihívásokat, amelyek fejlődésre, kitartásra ösztönöznek.

A hit az én „gerincem”

- Közreműködtél Szarka Tamás „Missa Missio” című alkotásában, amely egyfajta tanúságtétel, hitben való megerősítés, misszió a katolikus kultúra népszerűsítéséért. Mit jelentett számodra ez a felkérés?

- Mindig különleges élmény együtt dolgozni vele, a közös alkotásra egy szót tudok mondani: csodálatos. Van egy elképzelése, amit megír, de azután engedi, hogy a mű megszületése során mások által tovább csiszolódjon, tökéletesedjen. Nagyszerű dolog számomra, hogy zeneszerzőkkel dolgozhatom együtt. A feladaton kívül, római katolikusként örültem annak, hogy segíthetem mindannak a küldetésnek a megvalósulását, ami megjelent az alkotás hátterében: ez a katolikus kultúra népszerűsítése. Római katolikus vagyok, így nevelkedtem. Mindig nagyon fontos volt és lesz is a hit az életemben. Ha az embernek nincs hite, elveszíti a talajt, az igazodási pontjait. A hit az én „gerincem”.

- Ha valakire igaz, hogy önként és dalolva képes cselekedni, akkor ez rád igaz. Milyen helyet tölt be az életedben az önkéntes tevékenység?

- Az egyik legfontosabbat, ezt a mintát láttam otthon. A családunkban a nagyszülők, majd a szülők életében is a karitatív szemlélet mindig nagyon erős volt. Mindez nem valami kényszerként, megfelelésként volt jelen, hanem a lehető legtermészetesebb módon. A nagymamám mélyen vallásos asszony volt, nagyon sok gyereket felnevelt, nem hivatásos nevelőszülőként, mindig nagyon sokat segített az elesetteken. Nemcsak az önkéntes vállalások szempontjából volt minta ő a számomra, hanem hit tekintetében is. Gyerekként nem voltam mindig lelkes, ha a templomba kellett menni. Az éjféli szentmiséktől például rettegtem, ezért időben lefeküdtem aludni abban reménykedve, ha elalszom, akkor hátha nem kell mennem. Ám a nagymamám mindig felébresztett és azt mondta: bánni fogom, ha nem megyek. És mindig igaza volt! Tényleg bántam volna. Szabadkán éltek a nagyszüleim, a közelükben volt a nagy katolikus templom, amelyet karácsonyra kidíszítettek és mindig volt élő betlehem. Komplett városkát építettek fel: életnagyságú szobrokkal, mohával, fenyővel, igazi bárányokkal a jászolban. A gyerekek számára a szentmise egy pillanat alatt eltelt, annyira lenyűgözött bennünket az a hatalmas, gyönyörű betlehem.

Nem akartam felnőttként sem elszakadni ettől a hagyománytól. Amikor Bakonykútiba költöztem, létrehoztam egy egyesületet a faluért, a közösségépítésért azért, hogy például az ilyen szokásokat meghonosítsuk az ünnepkörben. Nem volt állandó papunk sem a kis templomunkban, de betlehemi jászolt mindig építettünk. Nagyon szerették az emberek, a csodájára jártak. A templom elé életnagyságú rongyszobrokat készítettünk, amiket szalmával tömtük ki. Báránygyapjúból formáztuk meg a juhokat. Visszaidéztük a gyerekkori emlékeket. Az Önkéntesség Évében bevontam a falut a programokba.

Az önkéntesség mély érzelmi élménnyel gyarapít

- Az önkéntességre sokan csak úgy gondolnak, hogy valamit adni kell másoknak, miközben a felajánló is mindig kap valamit…

- Az önkéntes tevékenységben az a jó, hogy a végén mindig valami jót kap az ember. Ez lehet egy jó érzés, egy mosoly, egy könnycsepp. Hosszabb távon viszont igazi, mély érzelmi élménnyel gyarapodunk. A szűk környezetemet mindig is arra nevelem, hogy nézzenek körül, a közelükben kiért tehetnek, akár csak egy aprócska dolgot is. Érdemes odafigyelnünk, különben elveszünk a világban.

- Hogyan találtad meg ebben a közegben azt a helyet, ahol úgy érzed, hogy a legtöbbet adhatsz és kaphatsz?

- Mikrokörnyezetemben már korábban is önkénteskedtem, amikor először a nagy nyilvánosság előtt is vállaltam hasonló feladatot. A Nemzetközi Önkéntesség Évében a rengeteg feladatom mellett a programok közül havonta kiválasztottam egyet, amibe bekapcsolódtam. Az elsőként ebben a helyzetben kiválasztott esemény meghatározóvá vált és az is maradt mostanra is. Fuss a fényben! címmel a látássérültek sportolásának segítése volt a kitűzött cél. Váltófutáson vettünk részt, ami katartikus élmény volt számomra. Újra és újra szeretném átélni ezt, azóta is szoros barátságot ápolok a Látássérültek Szabadidős Sportegyesületével. A Nemzetközi Fairplay díjamat is nekik köszönhetem. Volt egy srác a közösségben, aki hosszútávfutással kezdett foglalkozni. Tehetsége, szorgalma révén rövid időn belül válogatott lett. Segítettem abban, hogy kvótát szerezhessen a londoni olimpiára. Pénzt és támogatókat szereztem neki ahhoz, hogy elindulhasson az ötkarikás játékokon való részvétel kiharcolásáért kiírt versenyen. Azóta is aktívan részt veszek a látássérültek, fogyatékossággal élők sportolásának támogatásában.

Törekszem, hogy hiteles legyen a példamutatásom

- Elfogadtad a felkérést, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Önkéntes Programjának hírnöke legyél. Miért döntöttél így?

- Természetes volt számomra, hogy elfogadjam a felkérést. A közösségépítés feladatát mindig is egy nemes, fontos feladatnak tekintem. Közszereplőként törekszem arra, hogy a személyes példamutatásom hiteles is legyen. A vállalásom ne kifelé, a kirakatnak szóljon, hanem azzal tudjak adni másoknak is. S természetesen én is sokat kapok vissza ezáltal, és ez jó érzés.

- Bejártad már az egész világot, ha nincs világjárvány, akkor tele van a naptárad fellépésekkel. A Föld bármelyik pontján élhetnél, mégis egy bakonyi kis falut választottál otthonotoknak. Miért?

- Prózai az ok: kettős személyiségem van. Akkor tudok csak nagy fordulatszámon pörögni, ha ahhoz megfelelően feltöltekeztem. A munkámat, a feladataimat másképp nem tudom elvégezni, csak ha a civil életemet természetes és elvonult környezetben élhetem. A falu megadja számomra azt a nyugalmat, amely segít kiszakadni a hétköznapok rohanásából.

Jövőtervezés: tanítás tanulással

- Férjeddel örökbe fogadtatok egy kislányt. Hogyan változtatta meg az életedet az anyaság?

- Irigylésre méltó a helyzetünk, egy tüneményes kislányt fogadtunk örökbe. Születése óta a családunk tagja, hihetetlen nyugodt baba volt, 12 órát is aludt. Emlékszem, a játszótéren csak félve mertük mondani a többi anyukának, hogy a mi gyerekünkhöz nem kellett éjszaka felkelni. Férjem és én is mélyen hívők vagyunk. A Gondviselésnek tudjuk be, hogy így alakult az életünk, így működhetünk családként. Szerencsések is vagyunk, mivel a férjem itthonról végzi a munkáját, így amikor nekem próbára kellett mennem nem kényszerültünk arra, hogy dadust fogadjunk, ő volt a kislányunkkal. Mindig örömmel, szó nélkül vállalta át a pelenkázás és a fürdetés feladatait is, a mai napig elérzékenyülve, könnyes szemmel gondol vissza erre az időszakra.

- Milyen terveid vannak a jövőben, amelyet most a világjárvány elég bizonytalanná tesz?

- Nem szegi a kedvemet ez a kórság, mert nem hagyom. Megpróbálom ebből az időszakból és helyzetből is a lehető legjobbat kihozni, hogy könnyebben átvészelhessük. Látom, tapasztalom, hogy mentálisan sokakat rendkívüli módon meggyötör az, hogy nem élhetik életüket a megszokott módon. A kényszerből fakadó helyzet lehetővé teszi, hogy meg-megálljak és végiggondoljam a hosszabb távú terveimet. Önmagam is meglepődtem azon, hogy ezek között szerepel a tanítás és a tanulás is. Nem döntöttem még el, hogy a sportmenedzsment vagy a szőlészet-borászat területén bővítsem majd az ismereteimet. Így a rövidebb távú terveim között továbbra is az éneklés, a Duna TV-n a Virtuózok c. komolyzenei tehetségkutatójában feltűnő tehetségek támogatása, valamint szintén a Duna TV-n a saját műsorom, a Partitúra – összhangzat van c. műsor folytatása szerepel.

Névjegy:

Erikának egy sérülés miatt megszakadt élsportoló pályafutása. Első ének-zene tanára felismerte tehetségét. Minden idők legfiatalabb magánénekeseként, mindössze 20 évesen szerződtette a Magyar Állami Operaház. Ösztöndíjasként tanult az USA-ban és a Milánói Scala-ban. 1993-ban Az év operaénekese Magyarországon és a Nemzetközi Mozart Énekverseny első helyezettje. 2004-ben fellépett a New York-i Met színpadán; az Éj királynőjének szerepe a világ egyik legkeresettebb koloratúrszoprán operaénekesnőjévé tette.
1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2006-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, 2010-ben Budapest díszpolgára lett, 2012-ben Kossuth-díjat, Prima Primissima- és Nemzetközi Fair Play-díjat kapott. 2011-ben az önkéntesség magyarországi nagykövete volt. Manapság a Virtuózok tévés tehetségkutató zsűritagjaként láthatjuk. 2020- ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett.

Fotó: Miklósa Erika