A Szentlélek ajándéka

2021. szeptember 23.
A Szentatyával való személyes találkozásról, a NEK előadásairól, a koncerteken kapott élményekről is mesélt Marton Zsolt váci püspök interjújában.

„Számomra ez volt az első személyes találkozás Ferenc pápával és mondhatom, hogy az egész kongresszus megkoronázása volt az az élmény, amit a vele való találkozás jelentett. Nagyon megérintett és azt láttam, hogy ő is megérintődött általunk, a püspökökkel történt találkozás és később a szentmise során” – mondta Marton Zsolt püspök a vaciegyhazmegye.hu oldalon megjelent interjújában. Szinte valamennyi programon, koncerten jelen volt és úgy értékelte a kongresszust, hogy a világesemény a Szentlélek ajándéka volt. Kiemelt jelentőségű pillanatként élte meg a Szentatyával való személyes találkozást, most először történt meg az életében. Marton Zsolt elmondta, Ferenc pápa püspököknek szóló beszédéből három gondolat nagyon megragadta, ezek: a püspökök közötti egység megteremtése, a papokra tekintsenek munkatársként és váljanak az atyjukká, valamint: „menjünk a nép közé, mert közülük valók vagyunk: a pásztornak elől kell menni, hogy mutassa az irányt, de hátul is ott kell lennie, hogy segítse a lemaradókat a felzárkózásban.” A püspök hozzáfűzte, hogy megköszönte a katolikus egyházfőnek a mély üzenetet. Amikor egyesével üdvözölhették a Szentatyát „ő atyai gesztussal mindkét kezemet a kezébe vette, így fejezve ki, hogy örült ennek a fogadtatásnak” – mesélte el a személyes találkozás részleteit Marton Zsolt.

A püspökkel készült teljes interjút itt olvashatod el.