Útitárs

Farkas László Misekalauz című kötetéhez Marton Zsolt váci megyéspüspök írt bevezetőt. Ebben jól megragadta azt a bizonytalanságot, félelmet, amelyet sokan érezhetnek, ha ismeretlen helyre, helyzetbe csöppennek. „Sok kortársunk találja hasonlóan irányvesztettnek magát, ha alkalmasint betoppan egy katolikus templomba: keresztelés, nászmise vagy közös gyász okán. Ilyen helyzetekben falat kenyérnél is többet ér egy idegenvezető, aki néven szólít és elkalauzol bennünket. Máskor azzal szembesülhetünk, hogy azt hisszük, ismerjük a helyet, ahol élünk, míg csak valaki új utakat nem mutat nekünk. Persze egy térkép is sokat megtesz, de ha személyes vezetőt kapunk, aki jól ismeri és szenvedélyesen szereti azt a helyet, akkor egy csapásra megelevenednek az utcák, a terek, és kezd ránk ragadni kísérőnk lelkesedése.
A hitünkkel is ugyanígy megtörténhet, hogy idegennek érezzük magunkat benne, máskor meg csak a jól megszokott utakat rójuk: ismételjük a keresztény hit külső gesztusait, igazi belső tartalom nélkül – és egyszer csak a kövek mégis életre kelnek.”

Farkas László műve nem csupán egy kalauz, jóval több annál… Szándéka, hogy impulzust adjon kapcsolataink eucharisztikussá tételéhez.

Különlegessége, hogy a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a szerző szándékosan nem az eucharisztiáról korábban írt doktori dolgozatát adja kézre, hanem vállaltan inkább egy ifjúsági vezetők számára összeállított, közérthető írását gyúrja könyvvé, mely szigorú tudományossággal nem mondható sem dogmatikai, sem liturgikus műnek, de pusztán spirituális irodalomnak sem tekinthetjük, annak szakmai alapossága miatt. És paradox módon épp ez a hiánypótló benne! Egyszerre szól a szívhez és az észhez.

Az új könyvről szóló írást teljes egészében itt olvashatod el!

Forrás és fotó: Magyar Kurír