Önkéntesség

Minden kedves önkéntesünknek sikeres közreműködést kívánunk!

Irodánk hírei

Mint napjainkban minden nagy rendezvény - így az egyházi, sok embert megmozgató események is -, szinte elképzelhetetlenek rendezők, önkéntesek nélkül. Így lesz ez 2021-ben is, amikor a katolikus világ egy kiemelkedő eseményét látja vendégül Budapest.

Sokan már megtapasztalták, hogy keresztényként kifejezetten jó dolog, fontos szolgálat az önkéntesség, hiszen egy közös nagy élményben részesülnek a segítők, miközben a vallási találkozók, rendezvények résztvevői értékelik a személyes megbecsülésüket. Nem véletlen az sem, hogy a pápák is kiemelten fontosnak és értékesnek tartják egy-egy világesemény (pl. ifjúsági világtalálkozók) részeként külön is találkozni az önkéntesekkel és komoly tanítást, bátorítást is adnak számukra.

E gondolatok jegyében indítjuk útjára az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus önkéntes programját, amelynek első lépése az előjelentkezés.

A felmerülő kérdéseket ide várjuk: onkentes@iec2020.hu

Önkénteskedni jó,

  • mert kettő az egyben: lelki sportolás és lelki wellness!

Maslow, az Maslow. Piramisának számos lépcsőjét megmásszuk, egyes fokokon más-más tartózkodási idővel. Ez alatt testi és lelki kiképzést, de egyben töltődést is kapunk.

  • mert közösséghez tartozhatunk!

Új embereket ismerhetünk meg, és a közösen átélt élmények formálják leginkább a hosszabb távú kötődéseinket.

  • mert kiléphetünk a komfortzónánkból! Ez divatosan hangzik, de szükség van rá.

Emiatt változunk, formálódunk, és egyre inkább életre való személyiséggé válunk.

  • mert tanulhatunk új dolgokat!

Hogyan beszélgessünk idegenekkel, hogyan dolgozzunk teamben, hogyan használjunk élőben idegen nyelvet, hogyan lássunk át pakolásokat, hogyan éljünk túl egy napnyi hőséget…

  • és mert valós hatással lehetünk a világra!

Jól hangzik, nem? Gyakran azonnali választ kapunk. Látjuk az eredményt, legyen szó akár egy gyermek mosolyáról, egy tiszta sátorról, elkészült szendvicsekről, vagy egy berendezett terepről.

Hassunk, alkossunk, gyarapítsunk, és a NEK fényre derül!

Hasznos információk a NEK önkéntesei számára:

Önkénteseink műszakjaik beosztásáról személyes ÖMR fiókjukban tájékozódhatnak: https://onkentes.iec2020.hu/

Minden önkéntes formaruha csomagot és fényképes akkreditációs kártyát kap, amely belépési lehetőséget biztosít ahhoz, hogy feladatait elvégezze (a kártya és a csomag a rendezvény után megtartható). Ezek felvételére az Önkéntes Formaruha Központban van lehetőség.

A kongresszuson szolgálatot teljesítő önkéntesek számára az Önkéntes Program részéről lehetőség van igazolások (IKSZ, szakmai gyakorlat, stb.) kiállítására. Ez a rendezvény teljes lebonyolítását követően (szeptember 13) központilag történik. Kérdésed van írj az iksz@iec2020.hu e-mail címre.

Iskolai kikérők az Önkéntes Központokban vannak elhelyezve, ott keressék önkénteseink ezeket a dokumentumokat!

Gyermek- és ifjúságvédelmi szakértő elérhetősége: +3620 955 2070

Az önkéntes programmal kapcsolatos további kérdéseket az onkentes[@]iec2020.hu e-mail címen várjuk.

Iskolai közösségi szolgálattal (IKSz) kapcsolatban az alábbi elérhetőségen tudsz további információkat kérni: iksz[@]iec2020.hu