A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hetében szeretnénk olyan közel hozni a Kongresszus bejáratát az emberekhez, amilyen közel csak lehet. Ezért a Széll Kálmán téren és az Örs vezér terén hétfőtől péntekig kora délutántól estig egy-egy missziós színpadon koncertek, tanúságtételek, evangelizációs darabok várják az arra járókat.
A színpad mellett a "Meghallgatlak" sátorban mód nyílik mélyebb lelki beszélgetésekre, de a színpad körüli térben sokan személyes találkozások során, önkénteseinkkel beszélgetve ismerkedhetnek meg a kereszténységgel.
A színpadon keresztény zenei együttesek lépnek fel: Kaláka, Makám, Andelic Jonatán, Golgota Gospel Kórus, Csiszér László, Eucharist, Pintér Béla, Szabad-ON, Flach Ferenc… Megszólalnak olyan, a médiából ismert művészek is, mint Lackfi János költő és Zámbori Soma színművész. Minden nap 4 és 5 óra között gyermekprogramokat tartunk.
Sokan megosztják majd a hitükről szóló tanúságtételüket, csak ízelítőül: Csókay András, Böjte Csaba, Varga László és Székely János püspök, Hodász András atya, Damian Stayne, Mary Healy és Barbara Heil amerikából… Többen közülük az Eucharisztikus Kongresszus más fontos eseményein is megszólalnak.
Látogass meg minket, és hozd el érdeklődő ismerőseidet is!
Széll Kálmán tér
Zámbori Soma hangját talán mindannyian hallottuk már, hiszen ismert színész, szinkronszínész. Ismerheted őt Amerika kapitányként, vagy akár Alex, az oroszlánként is. Színpadunkon a Megavers tábor ifjú résztvevőivel és zenész barátaival lép majd fel.
Damian Stayne napjaink egyik legismertebb katolikus hithirdetője, evangelizátora. Üzenetének központi eleme az, hogy Jézus ma is gyógyít, ugyanúgy, mint kétezer éve! A Damian Stayne által vezetett alkalmon, a NEK Széll Kálmán téri Missziós színpadánál mindenki találkozhat a gyógyító és szabadító Jézussal.
Örs vezér tere
A szegedi Szabad-ON együttes tagjainak célja, hogy válaszoljanak Isten szeretetére, amelyet életükben megtapasztaltak. A válaszadás módja a szívből fakadő, tiszta istendicséret, amelyet évtizedek óta, generációkon átnyúlva, de mindig megújulva végeznek.
Zámbori Soma hangját talán mindannyian hallottuk már, hiszen ismert színész, szinkronszínész. Ismerheted őt Amerika kapitányként, vagy akár Alex, az oroszlánként is. Színpadunkon a Megavers tábor ifjú résztvevőivel és zenész barátaival lép majd fel.
Jota keresztény dalszerző, előadó, az X-Faktor és A DAL 2021 versenyzője. Dalszövegeiben hitéhez kapcsolódó személyes élményeit osztja meg, gospel és funky stílusú, lendületes, vagy éppen mély érzelmeket hordozó dalaiban. Műsora a maga egészében egy fiatal művész tanúságtétele fiatalok számára.
Csaba testvér, az erdélyi ferences szerzetes árva gyerekek ezreinek felkarolója, ugyanakkor Jézus Krisztus lendületes és eredeti tanúságtevője! Szavaira mindig oda kell figyelni!
Ide várjuk mindazokat, akik a hitben előre szeretnének lépni, akik érzik, hogy Isten hívja őket, de nem tudják, hogyan közeledjenek Hozzá!
A Szabad-On leírása szolgálatukról: „Isten dicsérete modern keresztény dalok megszólaltatásával. Fontos a szöveg, fontos a dallam, fontos a zene, fontos az ének, de a legfontosabb maga az Öröm, mely Istentől kapott ajándék! Élünk azzal, amit Tőle kaptunk, azért, hogy Ő Neked is ajándék lehessen. Csak Szabad-On!”