Brückner Ákos Előd OCist: Docendo Discimus - Tanítva tanulunk

2018.01.24

Szívesen megosztanék Testvéreimmel egy közelmúltban kialakult láttatást. A NEK-re készülés jegyében talán jókor is jön.

Megpróbálunk odafigyelni a diákjainkra és küzdünk azért, hogy osztály-, vagy korosztály közösségben, szemléletesen, röviden, figyelmet kiváltóan és érzelmileg is hangolva láttassuk és szerettessük meg alapvető hitünk kincseit. Lehet, hogy csak valami morzsát ragadunk ki, de az is Isten meglepetésére utal. A tények és összefüggések halmazából itt most egy "ötfelvonásos" sorozatban így hozhatjuk közel Krisztus eucharisztikus önátadását, a szentmisét, a szentáldozást a hittel érdeklődők számára. 

  1. Elgondolkodtató, hogy az Eucharisztiát először Szent Pál írta le az 1Kor 11-ben. Ezt a levelet a mai látásunk szerint Kr.u. 55. körül írhatta, a korábbi korinthusi missziója után kialakult problémák, kérdések tisztázásra. (A legújabb hazai újszövetségi kiadások 53-57 közötti időre datálják a levél keletkezését.) Így Krisztus feltámadása után kb. 25 évvel már leírja a konszekrációt teljesen pontosan, gyakoroltan az a Pál, aki ott sem volt az utolsó vacsorán, sőt még ellentétes érzülettel volt Jézus egyháza iránt. Szent Pál így talán fél, másfél évtizeddel is megelőzi Márk Evangéliumát az utolsó vacsora ottani, első evangéliumi leírásában. Sőt, nem csak hitet vall Jézus életművét összegző, ránk örökített áldozati lakomájáról, de kritikusan igyekszik helyreállítani a már akkor jelentkező visszaéléseket. Akár tudva, akár tudatlanul a korinthusi hívek összekeverték az isteni lakomát az emberivel, a krisztusi vendégséget közösségük agapéjával. És még, ha testvéri lenne ez a találkozó, de szakadások tátongnak közöttük, a személyválogatás, a vagyoni különbségek kiélezése kapcsán. Ez a krisztustalan szeretetlenség nagyon zaklatja az apostolt. Egyszerre óv a "méltatlan", megkülönböztetés nélküli áldozástól, amely gyöngévé tesz, de egyben tanítja is: "vegyétek és egyétek".
  2. Ezen konkrétum után egy rúdra feltűzhető rajzos vázlaton, vagy kivetítetten kiélezhetjük, hogy milyen fontos és méltóságos a vendégség, a közös asztal, a szeretetközösség. Legodaadóbb megtisztelő gesztusunk a névnapi meghívás, a házas évfordulót ünneplő családi ebéd (a szentmise után), a bankett, a díszvacsora. Mindez szögesen ellentétes a funkcionális evés, a sarki hamburger befalásával szemben. A vendégségnek két lényegi eleme van: a beszélgetés (kisgyermekeknél a közös játék) és a kínálás. Így oszthatjuk meg a szellemi világunkat a diskurzussal, a párbeszéddel és így adhatjuk a megélhetésünk legjavát a szeretettel készített tortát, házi bort felkínálva. Ezen tények egy-egy soros vázlata alá ugyancsak odarajzolhatunk néhány kiemelt mozzanatot: Isten hogyan szereti szenvedélyesen megvendégelni övéit! (Bárányvacsora, manna, forrásvíz, a prófétát gondozó özvegyasszony, az Illést megerősítő táplálás, Krisztus kenyérszaporítása, vendégeskedései, az utolsó vacsora, majd az örök élet lakoma képében való előrejelzése.) Lenyűgöző ezt az isteni gesztust az üdvösségtörténet menetében megcsodálni.
  3. Justinus Mártyr Apológiája marosvásárhelyi 2006-os kiadásban egy protestáns templomban került a kezembe az elmúlt nyáron. "...egyike az Ősegyház legkülönösebb fennmaradt iratainak", úgymond ügyvédi védőlevél Hadrianus császárhoz 155 körül (csak egy évszázaddal az 1. Korinthusi levél után). 65-67 pontjaiban lélegzetelállítóan felismerhetjük a szentmise liturgiájának szinte minden egyes elemét. Vanyó László Ókeresztény Írók sorozatának 8. könyvéből, I. Apológiából ugyanezt idézve: "... A Napról elnevezett napon mindannyian, városokban és falvakban egyaránt összejövetelt tartunk, ahol felolvassuk az apostolok emlékiratait és próféták írásait, amennyire azt az idő engedi. A felolvasó elhallgatása után az elöljáró beszédében int és buzdít, hogy ezeket a szép dolgokat tetteinkkel utánozzuk. Majd mindannyian felállunk, közösen imát mondunk..." (67) "Ezek után a testvérek elöljárójához kenyeret és kelyhet visznek vízzel vegyített borral, akik kezébe veszi, dicséretet és dicsőítést mond a Mindenség Atyjának, a Fiú és a Szent Lélek neve által, hálát ad neki és áldást mond hosszasan azokért, amiket nekünk adott, hogy ő bennünket ezekre méltatott. Imái és hálaadásának befejezéseképpen az egész nép ráfeleli az "Áment". Az Ámen héber szó, ami annyit jelent, úgy legyen." (65) Az erdélyi kiadásban Varga László fordításában "az egész ott lévő nép örömmel kiált Áment". Eleven és hiteles volta miatt érdemes lenne mindhárom pontot végigolvasni, idézni. Vonz, bátorít, éltet.
  4. Átugorva csaknem kétezer év számos eucharisztikus élményét, csodáját, teológia értelmezését napjaink történetéből idézhetünk a nemrégiben Urunkhoz békében hazatért Olofsson Placid atya gulag történeteiből: Isten kegyelméből képeskönyv Placid atya életéből (2013.) "... Bármilyen elképzelhetetlen volt a 10 éves időszak alatt körülbelül 8 éven keresztül minden éjjel, 2 és 3 óra között tudtam misézni. A fölső priccsen hason fekve, mezítelenül, poloskákat szétzavarva, de tudtam misézni. Másnap reggel pedig áldoztatni tudtam a rabtársaimat. Ugye világos, hogy nekünk, katolikusoknak a szentmise a legnagyobb isteni ajándék? De még gondolni is, hogy a Mindenható Isten engedelmeskedik egy egyszerű fölszentelt pap Jézus utolsó vacsorai szavainak ismétlésére: ez az én testem, ez az én vérem... Baj csak az ostyával meg a borral volt. Az ostyának... búzalisztből kell lennie, most jön a Jóisten! Mindjárt az elején észrevettem, hogy rabtársaim közül a szovjet állampolgárok, meg a lengyelek, litvánok minden hónapban kaphattak egy kis csomagot. Nekünk a Rákosi Mátyás sose küldött csomagot... A csomagokban gyakran lapult egy pici ostyalap... Megkérdeztem: ez micsoda? Jaj! Ez egy népszokás nálunk, az az Oplatka. A családfő a karácsonyfa alatt ezt odanyújtja a családtagoknak, letörnek belőle egy darabot, magukhoz veszik, ez a családszeretet egységének egy népszokása és szimbóluma... Ez biztos, hogy búzából van. Tehát ostyám már van... Amikor Kuvait, Szaúd-Arábia, Jemen és Szudán áttért, iszlám törvények lettek az állami törvények... Erre adta ki XII. Pius pápa a rendeletet, hogy ilyen körülmények között nem szükséges a kiérlelt bor, csak szőlőlé legyen. Te jóságos ég! A kaukázusi rabtársaim... kaphattak csomagot, azoknak a kaukázusi szőlő nemzeti eledel. Egy kaukázusi szőlőszem akkora, mint egy szilva. Megnyomtam, három csepp kijött és tudtam misézni. Hát ugye, ha ez nem csoda, akkor én nem tudom, hogy mit lehet csodának elképzelni. Csak a Jóisten ajándékozhatta nekem..."
  5. Friss híradások szerint egymástól függetlenül vizsgálták meg szakemberek Lengyelországban egy leejtett ostya vízben mégsem feloldódott darabját. Meglepő, hogy egy haldokló férfi szívizom darabját vélték felfedezni benne. Persze, hitünk nem ilyen és hasonló látomásokra - mint pl. a Torinói lepel is - épül, mégis támaszt nyújt az embereknek az efféle jelek frappáns és valamiképpen újra és újra felbukkanó csodája. Lásd: Új Ember 2017. November 19. Eucharisztikus csoda Sokolkában.

A felsorolt eucharisztikus jeleken elmélkedve, a "szívünk szemével" is eltűnődve kihívást kaphatunk arra, hogy a személyes, vagy közösségi szentmise élményeinket átgondoljuk, megszívleljük. Jó, ha a személyes Krisztussal találkozás öröme, ereje áthat minket. A szentségimádások mai, fokozódó igénylése és elmélyült gyakorlatai segítenek minket abban, hogy a Krisztussal találkozásunk ne csupán szeretetlakomaként kerüljön sorra sok más tennivalónk mellett. Inkább a költő képét felhasználva vegyük észre, hogy a krisztusi életünk nem a mindennapok tortájának egy szelete, hanem az élet minden eseményét hordozó, átható alaplap: "Isten van minden gondolat alján". Boldog, aki ilyen szemléletben él és ebből ad másoknak is.

A cikk megjelenik a Papi Lelkiség c. folyóirat következő számában.