Örökimádás Gazdagréten

2018.04.20

A Szent Pio-kápolnában 2018.04.08-án az Isteni irgalmasság vasárnapján kezdődött meg az Oltáriszentség folyamatos imádása. A kápolna a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébániához tartozik. Az alábbiakban Medgyesi Zsuzsa szervező és Szederkényi Károly atya  beszámolóját közöljük:

"Már négy éve megszületett a gondolat bennünk, hogy örökimádást kellene indítanunk a gazdagréti Szent Angyalok-templomban. Az elhatározás mostanra ért meg, végre elkezdjük az adorációt a Szent Pio-kápolnában.

Annak idején járt nálunk Justo Lofeudo atya, az örökimádás misszionáriusainak szerzetese, és már akkor beszélt nekünk az örökimádás áldásairól az egész környékre/városra. Ő akkor éppen a váci örökimádást szervezte.

Amikor megszületett az elhatározás - amit a NEK előkészületek is inspiráltak -, hogy most már tényleg kezdjük el, akkor megkerestük Justo Lofeudo atyát, hogy nincs-e éppen valahol a környéken. Ő épp egy misszióban Bécsben tartózkodott, és így át tudott jönni, hogy a híveinket újra fellelkesítse az örökimádás iránt. Prédikált nálunk és a környékbeli plébániákon. Azt tartottuk a legfontosabbnak, hogy a hívekben megerősítsük azt a tényt, hogy Jézus valóban jelen az Oltáriszentségben.

Három hónapos előkészület után a kis táblánk már kb. 70%-ig betelt, de sok lefedetlen hely volt az éjszakáknál és a hétvégéknél. Akik viszont jelentkeztek, már türelmetlenül várták, hogy mikor kezdjük el. Nagyon szép dátumnak tűnt a választások napja, ami egyben az Irgalmasság vasárnapja is volt.

De volt még 48 lefedetlen helyünk. Kérdés volt, hogy merünk-e bízni az Úrban, hogy a többiről Ő gondoskodik. Imádkoztunk, és megkaptuk az égi jelet. A biblia Jónás 4-nél nyílt ki, aminek a címe: Az Isten Irgalmassága!! Tudtuk, hogy elkezdhetjük ezen a szép napon - az Úr velünk lesz.

És így is lett. A testvérek elkezdtek menni a vállalt óráikra, és sorra jöttek, hogy ez valami csodálatos, és újabb órákat vállaltak. Az éjszakák is beteltek mindegyik napra, és ez a hét is betelik - abban egészen biztos vagyok. Nem csaptunk nagy hírverést, nem volt nagy lárma, hogy elkezdjük. Néhány levelező listára küldtük el, és a honlapunkon keresztül is lehetett jelentkezni. Még programunk sincs az egészre, csak két excel tábla jelzi a kápolnánál a tartós vállalásokat illetve az éppen aktuális hétre az üres helyeket. Ezeket hetente elküldjük a feliratkozott testvéreknek, és ők segítenek a heti táblát feltölteni egy-egy hétre. Ezt az Úr csinálja, nem mi. Mi megtettük a magunkét, és Ábrahám hitével elindítottuk, hogy a többit Ő csinálja.

A legjobb reklám maga Jézus, aki elkezdett a szívekben dolgozni, és ők pedig elkezdtek mesélni a családtagjaiknak, barátaiknak, hogy milyen csodálatos az Úrral kettesben lenni. Így ment ez az első apostolok idején is. Büszkék vagyunk arra, hogy a hívek nagy része ebből a templomból ill. az espereskerületből van.

Csodálatos egységet, családi kis közösséget élünk meg egymással ezáltal.

Néhányan vannak messzebbről, akik vagy engem vagy a híveket ismerik régebbről.
Számtalan jel mutatja, hogy Isten akarata valósult meg ebben az Örökimádásban, és velünk van a Szűzanya és angyalai, meg kedves szentjeink, mint Szent Pio atya és Szent Charbel. Sok böjt és ima kíséri Örökimádásunkat, mert tisztában vagyunk vele, hogy mekkora kegyelem forrása ez.

Szeretettel várunk minden kedves hívőt, aki a csendben együtt kíván tölteni egy kis időt Jézussal. Kápolnánkban lesz egy "vendégkönyv", ahová híveink beírhatják majd megtapasztalásaikat az élő Jézussal.

Egyik éjszakai hívőnk egy tanúságban próbálta megfogalmazni a megfogalmazhatatlant.

A tanúságtételt egy orvos ismerősünk írta:

Nem normális - a szó egy fajta értelmében - egy átdolgozott, nehéz hét után, kicsit tovább fönnmaradni, és nem nyugovóra térni, hanem fölballagni a Gazdagréti Szent Angyalok-templomba és az örökimádásra berendezett kápolnában találkozni Jézussal a gazdagréti éjszakában.

De ki mondja meg, mi a normális? Más mondja? Én mondom? Ha pedig én mondom, akkor ki az az "én"? Az az én, aki a világi működése során mindenféle elvárásoknak megfelelve tűzi ki céljait, teszi a dolgát, talál ideálokat? Vagy van egy olyan legbelső igazi én, aki nem akar megfelelni a kívülről érkező, kívülről belé plántálni kívánt ideáloknak, csak csöndben együtt akar lenni az Istennel?

A belső én, a világ számára nem normális. Nem a világ normáinak megfelelő normalitás tehát, részt venni az örökimádásban.

Jelenés-e az, amikor a tökéletes csöndben, a jelen-lét legmélyebb létezésében elmerülve valamiféle káprázatokkal foglalják el magukat az érzékszerveim, és ezek a káprázatok bennem gondolatokat indítanak el? Ki tudja?

Jelenlét, a jelen való Krisztus létezésének élménye. Már ott van valaki, amikor érkezem. Nem szólunk egymáshoz. Még a lélegzetünket is csendben vesszük. Igyekszünk nem sokat megmozdulni, hogy még ezt a neszezést is elkerüljük a tökéletes csöndben. Elalszik éjszakára a templom külső megvilágítása. A monstranciában megvilágított Oltáriszentség fénye, az ablakokon keresztül látható apró fénypontok a környező hegyvidéken, a fény, a világosság gondolatait inspirálják. Hallom a folyosón valakinek a lépteit. Belép, köszönök neki és annak, aki már előttem is ott volt, és az érkezővel tovább maradnak ketten. Hosszan maradok féltérden, keresztet vetek, és azzal a gondolattal megyek ki, hogy így teljes a hét, aminek azt hiszem, le tudtam tenni a terheit.

Hazaballagok. Otthon vagyok - mert ott hon vagyok!"

Forrás és fotó: Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia