Johannes Hartl

az Imádság Háza közösség alapítója
Kapcsolódó programok

Johannes Hartl katolikus családba született, de szélsőségekkel teli fiatalsága – csajozás, droggal való kísérletezés – egy időre eltávolította Istentől. „Nem volt bennem sosem negatív kép az Egyházról, csak annyi, hogy unalmas.” Tizennégy éves korában a szülei magukkal vitték egy vallási konferenciára. „Én abban az időben rebellis hippi voltam és az egészet ostobaságnak tartottam.” Mosolyogva nézte a résztvevőket: „Nem imádkoztam, csak álltam ott és nem éreztem semmit. Mikor vége lett az imának, visszamentem a helyemre és akkor éreztem, hogy valami megváltozott bennem. (...) Megtaláltam Istent, pedig nem tettem érte semmit.” 2005-ben Augsburgban megalapította az Imádság Házát, amely tíz esztendeje az év 365 napján, a nap 24 órájában nyitva áll azok számára, akik imádkozni szeretnének. Hartl azt mondta: „Benzinkutak, McDonald’s-ok, tűzoltóság – a nap 24 órájában nyitva állnak, csak mi keresztények tartunk nyitva egy órát egy héten.” Ezen változtatott a lázadó hippi…

Tovább az Előadókra

Kapcsolodó programok

Előadók