Az első drámai mozzanat

Erdő Péter bíboros a Katolikus Rádió mai elmélkedését a napi szentírási szakaszokhoz fűzte.

A Nagyhét első három napján az olvasmányok Izajás prófétának a szenvedő Isten szolgájára vonatkozó jövendöléseit mutatja be. Az evangéliumok pedig egyre közelebb visznek minket Krisztus szenvedéséhez.

A mai nap Izajás próféta könyvének 42. fejezetének első versét olvassuk, ami rögtön az Atya tanúságtételével kezdődik, amit az Újszövetségben is jól ismerünk egyrészt a Táborhegyi jelenetben, másrészt Jézus megkeresztelkedésekor: ”Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” A kortársak számára is egyértelmű, hogy Ő az a Messiás, akit Izajás megjövendölt.

Ugyanakkor erről a Messiásról az áll a prófétai szövegben, hogy a megroppant nádszálat nem töri el, a pislákoló mécsest nem oltja ki. Tehát irgalmas Messiásról szólnak a jövendölések, aki hűséggel tanítja az igazságot. Nem úgy irgalmas, hogy minden egyformán megfelel neki, hanem különbséget tesz igaz és hamis, jó és rossz között.

Az igazság tanítójaként várták a Messiást, különösen a Holt-tenger közelében élő közösség tagjai, ahogyan ez a fennmaradt irataikból ma már teljesen világosan látszik. Erről a messiási alakról jövendöli meg Izajás, hogy új szövetséget köt a választott néppel, és világosságot ad a nemzeteknek.

Itt is gyönyörűen rímel a szöveg a későbbi újszövetségi szakaszokra. Egyrészt Jézus bemutatásakor a templomban azt halljuk: világosság a pogányok megvilágosítására, és dicsőségére választott népemnek. Másrészt János evangéliumának előbeszédében arról hallunk, hogy a világosság a világba jött. Tehát Jézusban pontról pontra teljesedni látszik ez az izajási jövendölés. Az evangéliumi szakasz a betániai vacsoráról szól. Mi látszik mindebből? Azon a drámai vacsorán, amely közvetlenül a jeruzsálemi bevonulás előtt, vagy talán a bevonulás után, de még a szenvedés előtt kerül sorra?

Először is a vacsoráról János evangéliuma nem mondja el, hogy hol történik. Márk és Máté pontosabb adatokkal szolgál. Az biztos, hogy Márta itt is szorgoskodik, Lázár pedig, akit Jézus a halálból támasztott fel, ott ül a többiek között és velük vacsorázik. Ez az, ami sokak érdeklődését felkelthette Jeruzsálemben, talán ezért mentek sokan ki, hogy lássák azt, akit Jézus feltámasztott. Mária pedig kenetet hoz, és megkeni Jézus lábát. Ez az az esemény, amihez sok gondolatot szoktak fűzni. Először is nem tűnik megalapozottnak, hogy ezt a Máriát, aki úgy tűnik az elbeszélésben, hogy Mártának a nővére, azonosítsuk akár Mária Magdolnával, akár azzal a bűnös nővel, aki másutt az evangéliumokban szintén megkeni Jézus lábát illatszerrel. Ennek a nagylelkű gesztusnak értelmezései között különböző meglátások vannak. Máté és Márk arról számol be, hogy többen megütköznek ezen a jeleneten. János evangélista kiemeli Júdást, aki pazarlásnak tekinti. Ő tolvaj, aki lopni szokott az adományokból. Az egyházatyák úgy vélik, hogy ez az evangéliumi szakasz a bűn dinamikáját is bemutatja. Aki kisebb-nagyobb adományból lop el valamit a maga számára, olyan úton jár, ami nagy tragédiákhoz vezethet. Elképzelhető, hogy hamarosan nem lesz képes ellenállni egy megvesztegető ajánlatnak, nem lesz képes ellenállni annak sem, hogy elárulja Mesterét, és így pénzt szerezzen magának.

A bűn dinamikája bennünket is lelkiismeret-vizsgálatra kell, hogy indítson, a Nagyhét elején különösen. Nézzünk magunkba, mik azok a rossz szokásaink, kisebb bűneink, amelyek a nagyobb torzulásnak csíráját is ott rejthetik? Isten színe előtt vizsgáljuk meg magunkat, és kérjünk ezekért is bocsánatot.

Maga a megkenés, amiről az evangélium beszél, az első drámai mozzanat, ami Jézus halálát és temetését vetíti előre. Legyen nekünk is ez a Nagyhét a megtérés, a megújulás és az elmélyülés ideje.