Az Eucharisztia forrás a világ életéért

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek június 10-én, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye máriaremetei majálisán hirdette meg a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) harmadik, egyben utolsó előkészületi évét, melynek középpontjában a mások felé fordulás, az evangelizációs tevékenység és a misszió áll.

Az első előkészületi év a személyes megtérésről szólt, a második az Egyház és az Eucharisztia kapcsolatáról. Az előkészület harmadik évének témája: a misszió. – emelte ki Erdő Péter. „Hiszen maga Krisztus küldi tanítványait, hogy hirdessék az Örömhírt minden népnek. Ez az Örömhír pedig abban áll, hogy Krisztus feltámadt és emberségünket bekapcsolta a Szentháromság életközösségébe. Ha hozzá tartozunk, nekünk is részünk lesz az örök életben és az örök boldogságban. A keresztségben Krisztust öltjük magunkra, az Eucharisztiában pedig eledelünkké, életünkké válik” – fogalmazott Erdő Péter bíboros a majálison résztvevő több ezer érdeklődő előtt. Továbbá megjegyezte: elterjedt széles körökben, hogy nem kell az embereket téríteni, háborgatni, legyen mindenki boldog a saját hitében, a saját felfogásában. Csakhogy nem minden hit és nem minden felfogás egyenértékű. Világnézet, vallás tekintetében is van igazság, vannak részigazságok és lehetnek súlyos tévedések is. A II. Vatikáni Zsinat a vallásszabadságáról szóló nyilatkozatában éppen azzal indokolja, hogy az embereket külső hatalommal semmilyen világnézet vagy vallás elfogadására nem szabad kényszeríteni, hogy létezik hit dolgában igazság és ezt az igazságot az embernek személyi méltóságánál fogva szabadon kell elfogadnia. Ha nem volna hit dolgában igazság, akkor ebben a témakörben nem is lenne olyan érték, amelynek a szabad elfogadását védelmezni érdemes.

Erdő Péter bíboros kiemelte: a misszió mindig a tanúságtétellel indul, amely megkívánja a körülöttünk lévő világ megismerését, a kapcsolatok kialakítását, a személyes tanúságtételt életünkkel. De mindezek után előbb utóbb fel kell tárnunk, hogy honnan merítjük az erőt, miben hiszünk, és hogy kinek a tanítványai vagyunk. Tehát „nem a hallgatás zsoltárait énekeljük”. Nem puszta jelenlét a missziónk. És nem puszta életérzés a hitünk. Ezért vállaltak ezer veszélyt, sőt vértanúságot is az apostolok és nyomukban az összes keresztény nemzedékek mind a mai napig. Hitünk megvallása után azokat, akik érdeklődnek és nyitottak, meg kell hívni a hitre és a keresztségre. Téves azt gondolni, hogy misszióra csak távoli földrészeken van szükség, vagy hogy ezt a feladatot csak különleges szakemberek végezhetik. A missziós küldetést az egész Egyház kapta. Már az első évszázadokban voltak tömeges megtérések, mégpedig nem csak az első Pünkösd napján. 230 körül a Didaszkália néven ismert ókeresztény irat már arról rendelkezik, hogy hogyan kell az Istentiszteleten a tömegben rendet tartani. Ez pedig már nem 10-20 fős asztaltársaságok problémája. Diocletianus keresztényüldözése idején sok templomot koboztak el a keresztényektől, többet közülük le is romboltak. Ez pedig már olyan helyzet, amelyet a Szovjetunió, Albánia vagy más országok történetéből közelről is ismerhetünk – emlékeztetett Erdő Péter bíboros és hozzátette: a misszió alanya, végzője kezdetben, az apostoli kor után, a helyi egyházi közösség, mai szóval az egyházmegye volt. Ez a közösség hívta meg az új tagokat. Ma sincs ez másként!

A bíboros felidézte, néhány hete Dél-Koreában járt. A Seouli Egyházmegye híveinek száma másfélmillió körül van, tehát a katolikusok egy tízmilliós világvárosban kisebbségi helyzetben élnek. Évente 17 000 felnőttet keresztelnek meg, és ehhez járulnak a gyermekkeresztelések. Jóval több felnőttet keresztelnek meg, mint gyermeket. Az Egyházmegye tehát egy igazi missziós közösség. A meghívás, a felkészítés, a keresztelés természetesen a plébániákon történik, hiszen a plébánia is eredeténél fogva missziós jellegű szervezet az Egyházban. Amikor a IV. század folyamán a püspöki templomoktól távol kezdtek templomokat építeni, közösségeket szervezni, a fő cél éppen ez volt. Meghívni az embereket a hitre és a keresztségre, felkészíteni, eucharisztikus közösséggé szervezni őket. Ez maradt a plébániák alapvető funkciója a korai középkorban is. Amikor Szent István király elrendelte, hogy minden tíz falu építsen templomot, ez is az ország keresztény hitre vezetésének döntő állomása volt. Erdő Péter bíboros szerint ezért olyan fontos, hogy az idei lelkipásztori program, döntő része erről szól: a plébániáról, mint missziós közösségről.

Fotó: Ambrus Marcsi

NEK Titkárság