Az Eucharisztia olyan kegyelmi erőforrás, amely nem áll meg a templom küszöbénél

Erdő Péter bíboros érsekkel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus javában zajló előjkészületeiről készített interjút a Gondola képviseletében Molnár Pál.

- Bíboros érsek atya, „a mi királyunk, Krisztus nem halott. A mi királyunk eleven” – írta Babits Mihály az Eucharisztia című versében. Ez a költemény „rímel” a Találkozz Jézussal Budapesten jelmondattal, amely az 52. Eucharisztikus Világtalálkozó közönségének szolgál felhívásul. Miből tudhatjuk mi, magyarok, hogy a mi fővárosunk az a hely, ahol Jézus 2020 szeptemberének derekán jelét mutatja elevenségének?

- Ezt majd akkor fogjuk meglátni, ha sorra kerül maga az esemény. De félretéve a viccet, Isten jelenléte a világban, az egy nagyon mély kérdés. Hiszen valljuk és hisszük, hogy mindenütt jelen van. Valljuk és hisszük, hogy Ő szellemi valóság. De hogy van jelen a szellem az anyagban? Hiszen nincs helyhez kötve. Ott van jelen és úgy van jelen, ahol és ahogyan a hatásait kifejti. Éppen ezért lehetséges az, hogy Isten ugyanazon a helyen, ugyanabban az időben többféle módon is jelen legyen. Ezért mondjuk, hogy a templomaink az Isten házai, és hogy az eucharisztiában, az oltári szentségben egészen különleges módon is jelen van. Az oltáriszentségben azonban Krisztus istenségével is megdicsőült emberségével van jelen. Ez pedig már az anyag és a szellem fogalmának határait feszegeti. Ebben a sokféle jelenlétben egy nagyon koncentrált, nagyon meghívó eseménynek kell lennie a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszusnak. Amikor átérzi azt az egybegyűlteknek a közössége, hogy valóban itt van köztünk. Egyébként ez nagyon különleges jelensége az emberi társadalomnak, majdnem azt mondtam: a globalizált világnak, és ebben a médiának is különleges tapasztalatai vannak már, hogy milyen az, amikor egy hangulat, egy gondolat, egy érzés bejárja a földkerekséget. Mégpedig egy pillanat alatt. II. János Pál pápa haláltusája idején televízión nézte egymilliárd ember, hogy mi van ott, Rómában. És amikor meghalt, akkor világszerte összejöttek az emberek imádkozni spontán. Itt, Budapesten templomok előtt csoportok verődtek össze, és azt kérték, hogy nyissuk ki a templomot, mert ott imádkozni akarnak. A jónak, az emelkedettségnek, a hitnek a hulláma végig tudja járni a földkerekséget. Persze a gyűlöleté is, a félelemé is. Tehát sokféle ilyen tapasztalat van. De ez a fajta érzés, vagy ez a fajta kollektív megmozdulás, ez a Szentléleknek is, ez a kegyelemnek is egy rendkívüli tapasztalatát ígéri. Tehát abban bízunk, hogy ezen a szinten is átélhetjük Jézusnak a jelenlétét. Ami a hétköznapi tapasztalatokon túlmutat.

- Istenes versek is segítik ezt az átélést. Megjelenik egy kötet, amely könyvmegjelentetésnek a világtalálkozó társadalmi bizottságának elnöke, Áder János államelnök úr nagy híve. Ám korunkban inkább az elektromos híradás kelt tömeges figyelmet, itt pedig papírra nyomtatott szöveg jelenik meg. Ez hogyan jut el főleg a fiatalokhoz?

- Mindenekelőtt: a könyvnek a funkciója ma változik. Természetesen hagyományosan az információ hordozója. Az információ raktározásának a módja az, hogy könyvet adunk ki. Ám a könyv nem pusztán információhordozó, hanem műtárgy is. A könyv tud lenni szép: a papírja, a betűformája, a kötése. Tehát egy olyan harmonikus egységet alkot, aminek akkor is megvan a becsülete, ha máshogy is hozzáférünk a leírt szöveg tartalmához. Látjuk ezt a festészet és a grafika történetében. Ugye a fényképezés föltalálásáig az elsődleges funkciója az volt, hogy a látványt rögzítse. De azért kifejezte az érzelmeket, kifejezett magasabb tartalmakat is, és amikor a fényképezés elterjedt, akkor nem szűnt meg a festészetnek, a grafikának a becsülete, de szerepe eltolódott abba az irányba, ami nem a közvetlen látványrögzítésében merült ki, hanem például: impressziót rögzít. Például belső tartalmat expresszív módon kifejez és így tovább. Tehát azt hiszem, hogy a könyvnél is valami hasonlót élünk át éppen most. És ezt lehet látni az aukciókon, lehet látni a nemzetközi forgalomban is. A régi könyv nem vált értéktelenné. Ez a kiadvány: szép könyv! Nem nagyon drága ahhoz képest, hogy milyen szép, milyen harmonikus. Öröm kézbe venni. Az ember, ha fölüti bárhol, és egészen más élménye van, mintha a netről hívná le ugyanazt a verset. Tehát én azt hiszem, hogy öregnek, fiatalnak egyaránt kedves és szép ajándék. És a válogatás is nagyon különleges. Mert nemcsak katolikus szerzők vannak benne, de mégis az istenhitnek hol a profán oldalról, hol más keresztény közösségek oldaláról jelentkező élménye kézzel fogható. Sokféle regiszteren, sokféle hangszeren játszik ez a könyv, és biztos, hogy a mai olvasó is, ki egyikben, ki másikban talál valamit, ami őhozzá személyesen közel áll. És ez a célja ennek a kötetnek.

- Maradva a verseknél: fut a köztelevízióban egy Estéli Zsoltár című műsor. Ez a nyomtatott szövegnél valószínűleg elevenebb élményt ad. A sorozat hogyan készíti elő a világtalálkozót?

- Mindenekelőtt: a színész ha a verset elszavalja – interpretál! Azaz: magyarázza már, a maga számára is, meg a közönség számára is a leírt szöveget. És sokszor olyan érzést, olyan mondanivalót is fölfedez benne, ha tetszik: belevisz, amelyet pusztán papírról olvasva nem éreznénk meg. Tehát gazdagabbá, színesebbé teszi a kommunikációt. És vannak olyan előadók, akik ennek kifejezetten nagy mesterei. Tehát lehet olyan a közönségben, akit pontosan a művészi előadás fog megragadni. És még valami. Aki szaval… Ismertem olyan idősebb embert, aki azt mondta, hogy ő akkor lett vallásos, mikor az iskolában meg kellett tanulnia egy verset, és az egy vallásos vers volt, és később újra meg újra eszébe jutott, és elkezdett rajta rágódni, és aztán rádöbbent arra, hogy ennek igaznak kell lennie. Lehet olyan, hogy maguk a művészek is gazdagodnak azáltal, hogy egy ilyen verset elszavalnak.

- Kisfilmek készülnek, mégpedig tanúságtevő, nem hírneves civilekről. Ez a fajta tartalom a pártállam évtizedeiben, 1990 előtt ki volt rekesztve az akkor állami - egyetlen - televízióból. Így most ebből a szempontból újszerű tartalom is eljut az emberekhez. Ez hogyan segíti elő a világtalálkozóra való ráhangolódást?

- Megint csak: ha Jézussal találkozunk, ha ez a cél, akkor nagyon fontos a többi ember tapasztalata, akik azt állítják, hogy ők már találkoztak vele. Hogyan történt ez az életükben? Miről ismerték föl ezt? És ha már találkoztak, utána mi változott meg az életükben? Azt hiszem, ez is nagyon fontos része ennek a programnak. Mert maga a názáreti Jézus Krisztus egy konkrét korban, egy konkrét nép körében élt, férfi volt, egy bizonyos életkort ért meg, ezzel szemben nagyon sok olyan élethelyzet van az emberiség mindennapjaiban, amit ő, Jézus, személyesen nem próbált ki. De amit az Ő követői kipróbálnak, amin keresztülmennek, azok egyszerre bemutatják az ő életeszményét száz és egy helyzetben. Olyan helyzetben is, ami a nézőhöz, a hallgatóhoz, az olvasóhoz közelebb áll. Tehát nagyon fontos nekünk ilyen szempontból az is, hogy huszadik századi mártírokat, szenteket avatott boldoggá az egyház az utóbbi időben elég nagy számban. Mert a szent is utazik autóbuszon, a szentnek is van pulóvere, neki is lehet olyan helyzete, amikor megtagadják tőle az útlevelet. Tehát mindezek a körülmények, amelyekben Ő sugallta, hogy hogyan kell hűségesnek lenni, közel állnak hozzánk. Talán nekünk is segít abban, hogy a magunk körülményei között mit kíván tőlünk, akit követni akarunk.

- A világtalálkozón szóba kerül a tanúságtevők bátorsága. Ez azért érdekes, mert ma a világon ha tíz embert megölnek a vallása miatt, közülük nyolc keresztény. Tehát a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon. Hittársaink legyilkolása Európától távoli térségekben történik. A világkongresszus hogyan ad bátorítást azoknak az embereknek, akik ezt a szörnyű kockázatot átélik, és vállalják a hitüket?

- Mindenekelőtt ez valóban világkongresszus, tehát ide minden földrészről érkeznek, és az előadóink között is vannak olyanok, akik olyan helyzetekről fognak tanúságot tenni, amelyek a keresztényüldözés körébe tartoznak. Tehát közel-keleti egyházi vezetők, afrikaiak, vagy olyanok, akik még emlékeznek a Szovjetunióban vagy más kommunista országban kialakult helyzetre. Tehát ezeknek az embereknek a tanúsága a világ nyilvánossága számára is fontos. Azok pedig, akik ki vannak téve az üldözésnek, segítséget kapnak azáltal, hogy nem lehet elhallgatni nehéz helyzetüket, hanem beszélünk róla. És beszéljünk róla minél nagyobb nyilvánosság előtt. Akik pedig az üldözésben, akik az emberi jogok megsértésében bűnösek, azok vegyék észre, hogy ezt nem lehet rejtekben tenni, hanem a világ nyilvánossága előtt teszik gonoszságaikat.

- A távoli vidékeken géppisztollyal is lőnek épp imádkozó keresztényekre, Európában, benne hazánkban a gúny nyilaival lövöldöznek azokra, akik Krisztus követőinek vallják magukat. A világkonferencia hogyan erősíti meg, vértezi föl civil kurázsival kontinensünk, hazánk keresztényeit?

- Az a tény, hogy ennyien találkozunk, nyilvánosan, közterületen, maga az a tény, hogy a tömegtájékoztatási eszközökben megjelenik az esemény, és az esemény tartalma, tehát a hit, azt hiszem, hogy ez is már bátorítás. Ugyanolyan állampolgár a hívő ember is, mint bárki más, tehát ugyanúgy megnyilvánulhat, kifejezheti a meggyőződését, mint bárki más. És ez is egyfajta érzékenyítés! Tehár, ahol csak lehet, fontos az, hogy a hívő ember se hagyja magát lehurrogni.

- Egyházak és népek közötti párbeszéd – ez is fontos célja a világkongresszusnak. Itt a katolikusok mellett protestánsok és ortodoxok is jelen lesznek. Ennek mekkora a jelentősége a földkerekségre tekintve?

- Mindenekelőtt az Eucharisztkus Világkongresszus katolikus rendezvény. Azonban, mivel éppen más és más országokban, más földrészeken kerül megrendezésre, eltérő a helyi egyháznak a környezete. Tehát például a Fülöp-szigeteken: Cebu szigetén más vallás, mint katolikus, nagyon kevés van. Nekünk a helyzetünkből adódik, hogy együtt élünk más keresztény közösségekkel. Tehát ezt a megrendezésben, és az egészről való gondolkodásunkban is ki kell fejezni. A tiszteletnek, de ugyanakkor az azonosságunk világos tudatának a keretében. Azt hiszem, hogy ebben a tudományos előkészítő kongresszusok most már egészen jelentős lépéseket tettek, és igen jó hangulatban együttműködtünk a testvéregyházakkal. Keressük azokat a kulturális és egyéb programokat, amelyekben menet közben, tehát a jövő év során együtt tudunk működni. Igaz az, hogy Budapest nagyon színes környezet. Tehát a délutáni programokban, kulturális eseményekben sokaknak lehetőségük lesz válogatni. Sokan vannak, akik máris gondolnak erre és spórolnak erre. Mert olyanokat kérdeznek, hogy ugye lehet pár nappal előbb jönni, ugye lehet pár nappal tovább maradni? Hát persze hogy lehet, csak idejében kell jelentkezni, hogy meglegyen a szállás.

- A népek találkozására jó példa, hogy amikor három évvel ezelőtt a Fülöp-szigeteken hazánkat, illetve Budapestet kiválasztották helyszínül erre a világkongresszusra, akkor Önnek csehek és románok is gratuláltak, és örömmel fejezték ki, hogy majd eljönnek. Olyan két nép fiai, amely két néppel nekünk nehéz történelmi örökségünk van. Ilyen szempontból hogyan alakítja a jövőt a világkongresszus?

- Azért a történelemben érési folyamatok is vannak, régiónkban a szembenállás kizárt a katolikus püspökök között. Egyre inkább előtérben van az az érzés, hogy mi egy csónakban evezünk. Tehát nagyon nagy a sorközösség köztünk, nagyon hasonlóak a lelki pásztori helyzeteink, kihívásaink is. Nekünk nem a szomszéd nemzetiségek jelentik a problémát. Hanem az embereknek a hite vagy a hitetlensége ad hasonló tennivalókat, a szekularizált világ, amelynek kihívásaira választ kell adni. És ebben egymásnak segíteni is tudunk. Tehát szinte túl vagyunk a megbékélésen – katolikus közösségen belül -, és most már a közös munkára kell nézni. Nagy örömmel megyek például most január 11-én Bukarestbe, ahol Aurel Perca püspök úr, az új érsek beiktatása sorra kerül. És külön, személy szerint hívták meg a magyar püspököket, hangsúlyozva azt, hogy nagy öröm lesz nekik. Úgyhogy ott leszünk. Hasonlóképpen Prága is olyan város, ahol ma, a kelet-közép-európai püspökök szívesen találkoznak. Akár az összes visegrádi országból.

- Ön járt ebben az ügyben Brazíliában, Dél-Koreában, Rómában, nemrég Madridban. És jön ide előadni sok más ország között a nagy nehézségekkel küzdő Nigériából egy püspök. Így globális szempontból mennyire lesz mérhető ennek a magyar központú nemzetközi rendezvénynek a jelentősége?

- Föltétlenül mérhető lesz ennek a jelentősége. Minden földrészről jönnek előadók. Természetesen lesznek Afrikából is, Afrika különböző részeiből. Egy apró példát mondok: a Dél-Afrikai Püspöki Konferencia liturgikus kalendáriumának, a direktóriumnak, amely minden templom sekrestyéjében ott van, mert abból látszik, hogy miről kell szólni az aznapi szentmisén, ennek a címlapjára a Budapesti Eucharisztikus Világkongresszus logóját tette fel. Érzékenyek a témára, mert jó barátok, szeretnének nyilván többen is jönni majd közülük. Azután: nagyon fontos dolog az, hogy a teológiai dokumentumát a kongresszusnak sok nyelvre lefordították és terjesztik. Egyházi könyvesboltokban is meg lehet találni, Rómában is mindenütt, egyetemeken, tehát a különböző országokból érkező diákok és szerzetesek ott megtalálják. Fontos dolog, hogy megnyílt a regisztráció, és már számos országból jelentkeznek. Az előadóink között, akik visszajelezték, hogy jönnek: vannak közel-keletiek, vannak indiaiak, vannak koreaiak. Kínai meghívott is van, ő még nem válaszolt, de bízunk benne, hogy lesz Kínából vendég. Azután természetesen Európa különböző részeiből. Valamint Latin-Amerikából többen is, a riói érsek vállalta, hogy mindjárt az első napon szerepeljen. Pedig neki nem könnyű, mert azon a héten van a brazil püspökök egy csoportjának az ad limina-látogatása a pápánál. Ennek ellenére jön, elvállata a szereplést, és még azt is kérte, hogy délutánra biztosítsak már neki jegyet a Csík zenekar koncertjére a Müpába, és csak másnap hajnalban megy el Rómába, és kapcsolódik be az ottani programba. Nagyon is kedvező dolog ez! Brüsszelből érdeklődnek, az Európai Unióhoz akkreditált nuncius úr például. Vagy az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) és az EU püspöki bizottságának (COMECE) elnöke, aki a Európai Ministráns Szövetségnek is az elnöke: mondtam neki, hozzon sok ministránst, mert ministráns találkozó is lesz. Különböző oldalakról nagyon-nagyon jó hozzáállást tapasztalok. Olyan is volt, aki azt kérdezte, hogy lehet majd vízumot szerezni. Van bőséges információ, most már a neten is hozzáférhető. Még Dél-Szudánból is akarnak jönni. Mondtam: idejében kérjék a követségen, és aki a delegációnak a tagja, szerepeljen a listán, amelyet leadnak. Hogy ott tudják: ez a kérelem a világkongresszus körébe tartozik. Vannak gyakorlati teendők is, ehhez kapcsolódó utazások, de van egy nagyon komoly spontán érdeklődés, és ezt nagy örömmel tapasztalom.

- Ennek a magyar rendezvénynek a legjobb értelemben globális jellegét mutatja, hogy a miseruhákat olasz apácák varrják. Ezek hogyan fokozzák a világkongresszus körüli örömöt?

- Először is örömmel jelzem, hogy elkészültek. És hatalmas csomagokban megérkeztek Budapestre: 250 meg 500 kilós csomagokban. Azt hiszem, a stílusuk olyan, ami korszerű, az emblémára is utal, de azért bízunk benne, hogy a kongresszus után is lehet majd bátran használni. Fontos az, hogy ezzel is gazdagodik a magyar egyház. Aztán fontos dolog, hogy egyfajta párbeszéd van a művészeti formanyelv tekintetében. Ez érinti például a miseruhát. De beszélhetnénk a mostranciáról: magyar művész nyerte a versenyt. Már el is készült egy hatalmas szentségmutató, amelyet majd a körmenetben viszünk a Parlamenttől a Hősök teréig.

- A világkongresszus első vasárnapján a Puskán Arénában több ezer elsőáldozó fiatal lesz. Ennek a megszervezése mennyire örömteli?

- Nagyon örömteli, nem könnyű. De már ott tartunk, hogy háromezer-ötszázan eddig jelentkeztek, és várjuk a továbbiakat, vannak határon túliak is. Bukarestből is van egy csoport. Tehát csak érzékeltetni szeretném, hogy sokak számára ez nagyon vonzó lehetőség. És aki gyerekkorában átélt ilyet, annak ez egy alapvető élménye és emléke marad. Tehát nem úgy áll a dolog, hogy jaj, hát mért menjünk még nagy tömegrendezvényre, mikor otthon meghitten kis csoportban is meg lehet oldani. Hát otthon meghitten kis csoportban két héttel később meg lehet ünnepelni az új elsőáldozókat, hogy a plébániai közösségnek is legyen meg az öröme. De ezen a nagy találkozón, azt hiszem, életre szóló tapasztalatot szerez, aki részt vesz rajta.

- A rákövetkező vasárnapon a Hősök terén lesz egy nagy záró mise. Ez mennyire idézi fel a nyolcvan évvel ezelőtti magyarországi eucharisztikus világtalálkozót, egyáltalán mennyire kerül szóba a jó emlékű l938-as magyar rendezvény?

- Mindenképpen szóba kerül, hiszen a záró szentmise akkor is ott volt. Akkor egy kicsit magasabbra építették az oltárt. A fényképek is őrzik ezt: olyan magasan volt az oltár, hogy külön liftet építettek, hogy oda fölmehessenek a mise szereplői. Most talán ennyire magas nem lesz. De az biztos, hogy körülbelül ugyanazon a helyen, a tér közepe táján lesz az oltár. Egyelőre az a szándékunk, hogy biztosítsunk minél több ülőhelyet. Harmincnyolcban ez úgy történt, hogy jegyeket árultak. Olyan mértékig, hogy még a leengedett Városligeti-tó helyén is, ahonnan kevésbé lehetett persze látni, ott is pénzért adták a helyeket. És valahogy minden jegy elkelt. Most egyelőre az áll fenn, hogy aki ülőhelyet akar, az regisztráljon minél hamarabb. Ingyenesen is megkapja a helyre szóló jegyét. Aki viszont akkor gondolja meg, hogy mégis csak csatlakozni szeretne, őt is szívesen látjuk, de nem vagyunk benne biztosak, hogy ülőhely is jut neki.

- Az akkori rendezvény olyan értékeket is létrehozott, amelyek azóta is ragyognak: Bangha Béla jezsuita atya a Himnuszt szerzette, azóta is felhangzik a miséken a Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat. Most létrejönnek-e olyan értékek, amelyek majd a nyolcvan év múlva sorra kerülő budapesti világkongresszuson is felragyognak?

- Hogy nyolcvan év múlva mi lesz, azt egyikünk sem tudja, de értékek keletkeznek. Szóltam az egyikről, a monstranciáról. De sok könyv jelenik meg. Teológiai könyvek, művészeti könyvek. Például a közelmúltban volt a bemutatója a Pázmány Egyetemen egy hatalmas kötetnek a magyarországi barokk freskóművészetről. Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megye területéről. Hát fantasztikus a gazdagság! És azt hiszem, hogy ennek a fajta eucharisztikus élménynek is értékes kifejezője. Kulturális értékek tehát keletkeznek. Létrejön egy új énekeskönyv. A Hozsanna című templomi énekeskönyvet a harmincas években azért készítették, hogy legyen egy országosan közös dallamkincs, legyen egy olyan alap, amellyel majd az eucharisztikus kongresszuson már mindenki számolhat. És valóban: azóta is használjuk. Most a Püspöki Kar megbízásából már előrehaladt ennek az átdolgozása, megújítása. Tehát szerintem az egyházzenei életnek a megújulása is várható a kongresszus egyik gyümölcseként. Aztán nyilván a művészeti munka sem áll meg, tehát születnek misék például. Nagyon értékes zenei alkotások születnek. És énekek. Meglátjuk, hogy ezekből melyik lesz az, amelyet a hívő közösség, vagy akár a nem hívő közönség is a legszívesebben fogad akár nyolcvan év múlva is.

- Már elkészült és járja az országot a Missziós Kereszt: egészen pontosan felújítás után felfényesedett, hiszen Ozsvári Csaba, aki alkotta, évekkel ezelőtt elhunyt. Ez a kereszt mennyire járatja át melegséggel a hívek lelkét az országban?

- Ennek a keresztnek a sajátossága az, hogy a díszítés helyet hagyott ereklyéknek. Így a magyar szentek és boldogok ereklyéi vannak ebben a keresztben, és ahogyan készült, mindig újra és újra fölmerült a kérdés, hogy kik is azok a magyar szentek és boldogok. Mondjuk egy olyan vértanú püspök, aki Kárpátalján vagy Csehszlovákiában halt meg. Lehet, hogy nem anyanyelve volt a magyar, de például a Központi Szeminárium növendéke volt. Vagy egyszerűen csak a tanúságtevő életével közösséget teremtett. Hát ő is idetartozik. Vagy a jászvásári egyházmegye püspöke, aki szintén börtönben halt meg, vértanúként boldoggá avatták, Anton Durcoviciről beszélek. Ezeknek a személyeknek az ereklyéi is megjelennek a kereszten. Mint ahogy a régieké, Szent Gellérttől kezdve. Egy olyan keresztről beszélünk, amelyik a lelki azonosságunkat is hordozza. Összeköt minket a szomszéd népekkel is. Nem véletlen, hogy hívják is a keresztet a szomszédos országokba. Zágrábba is, többször volt már Szlovákiában, Romániában, Kárpátalján, Szerbiában: Vajdaságban. és ahová a kereszt megy, kíséri egy kis kiállítás. Ezeknek a boldogoknak és szenteknek az életéről. Ez is egy fontos üzenet, mert alkalmat ad arra, hogy jobban megismerjük őket és egyben azt, hogy mit jelent ma a keresztény tanúságtétel.

- Az Ön munkatársai már járják az országot, az egyikük Egerben hétszáz gyermek előtt beszél egy egyházi iskolában a világkongresszus előkészítéseként. Úgy tűnik, hogy már az előkészület is evangelizálás. Ennek lesz-e hosszabban tartó hatása?

- Reményünk szerint igen. Nem is csak egyedi esetről van szó, hiszen több helyen bevezették az örökimádást, vagy a hosszabb ideig tartó szentségimádást. Tanfolyamok indultak ilyen címen, hogy A szentségimádás iskolája. Tehát: hogyan kell az oltáriszentség előtt imádkozni. És érdeklődéssel találkoznak ezek az alkalmak. Aztán fontos dolog az, hogy a plébániai élet megújulását is programként tűztük ki. Ennek érdekében lefordítottunk angolból most már két könyvet is. Az egyik az Újraépíteni – ezt amerikaiak írták. Nagyon fontos, mert arra hívja föl a figyelmet, hogy a plébánia nem egy szolgáltató egység. Hanem a missziónak a központja. Tehát az a célja, hogy a körülöttünk élő világot is meghívja a hitre. Ha ez a cél, akkor gondoljuk át, hogy hogyan működünk. És aszerint rendezzük, aszerint újítsuk meg az egész tevékenységünket. Ebben léptünk már a papi továbbképzések során. Összehívtuk a plébániai képviselő testületek vezetőit nagyon jó hangulatú találkozóra. Egy sor olyan feladatot tűztünk ki, amit biztos, hogy teljesen elvégezni jövő őszig nem lehet. Tehát megindult egy folyamat, s ha ez tovább megy, akkor ez már a kongresszusnak egy nagy eredménye.

- Divatos kifejezés ma: célközönség. Az 52. Eucharisztikus Világkongresszusnak lehet-e ilyen szűkítése, vagy ez mindenkihez szól?

- Alapvetően mindenkinek szól, hiszen kilépünk a nyilvánosság elé. De nyilván a katolikus közösséget közelebbről érinti. És ezen belül itt, Magyarországon, Budapesten a leges-legközelebbről. Azt remélem, hogy mindazok, akik részt vesznek benne, egész életre szólóan merítenek belőle egy ihletet, egy bátorítást, egyrészt a kitartásra, másrészt arra, hogy továbbfejlesszék a hívő közösségnek az életét és a személyes hitéletüket.

- Személyesen Önnek az Eucharisztikus Világkongresszus miért ad okot optimizmusra?

- Elsősorban azért, amit a kongresszus jelmondata vall: Minden forrásom belőled fakad. Bízom abban, hogy Krisztus személye, és így az eucharisztia egy olyan kegyelmi erőforrás, amely nem áll meg a templom küszöbénél, hanem ki akar áradni az egész világra. Tehát ott van benne az az erő, amely képes átalakítani körülöttünk az emberi kapcsolatokat is. És ennek mi az eszközei vagyunk. Ennél szebb életfeladatot én nem ismerek.

Képek: Vörös Szabolcs felvételei

Forrás: gondola.hu