Az ezeréves tanú

2020. április 15.
A Belvárosi Főplébánia-templom tehát csaknem ezer éve szolgálja a fővárost, és ma is egyik főszereplője Budapest vallási életének. Kicsit olyan, mint maga a kereszténység: régi és új, hagyomány és megújulás együtt van benne jelen.

A Duna partján álló Belvárosi Nagyboldogasszony-templom hihetetlenül gazdag a magyar kulturális örökség szempontjából. Szentélye a XIII-XV. században épült, a török idők alatt leromlott hajóját a barokk korban építették újjá. Helyén már Szent István idejében is templom állt, híres középkori freskói Zsigmond korából valók, Mátyás oratóriumot építtetett hozzá, Liszt Ferenc több hangversenyt adott itt, és a templom előtt tette le királyi esküjét Ferenc József 1867-ben. Húsvét előtt jártuk be a pompás épületet, mely a közeljövőben az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik helyszíne lesz.

A templom titkait feltáró írást és a csodálatos képanyagot ITT találod.