Hol vannak ma azok a csodák, erőmegnyilvánulások, amikről a Szentírás ír?

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Kell ennél több?

Dr. Fábry Kornél atya, a NEK (Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus) általános titkárságának főtitkára a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye szervezésében történő NEK-tek – Veletek programsorozatban az egyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézmények pedagógusaihoz és a hitoktatókhoz szólt január 5-én a debreceni Megtestesülés-templomban.

A 2020-as budapesti nemzetközi eseményre (NEK) készülve minden hónap első szombatján délután 3 órakor az Isteni Irgalmasság Rózsafüzér eléneklésével kezdődik a program, amit előadás majd szentségimádás követ, végül a program szentmisével zárul. Fábry Kornél atya az előadás bevezető gondolataiban történelmi visszatekintést tartott az Eucharisztikus Kongresszus megalakulásról, bemutatta a jelenlévőknek a közelgő budapesti nemzetközi esemény küldetését, feladatairól, előkészületi munkálatairól, valamint a megtörtént és jövőbeni eseményeiről is szólt.

Vízkereszt ünnepének előestéjén a szentmisét Fábry Kornél atya mutatta be. Homíliájának bevezetőjében hangsúlyozta, az ünnep görög neve: epifánia (megjelenés) arra utal, hogy Isten Jézus Krisztusban emberként közénk jött, és elhozta nekünk az üdvösséget. Ezen ünnepen a három napkeleti bölcs látogatására is emlékezünk, amikor a Megváltó születésének örömhírére távoli földrészekről indultak el Betlehembe. Kornél atya kifejtette, a bölcsek látogatása azt is kifejezi, hogy Jézus mindenkiért emberé lett, akinek születésekor még egyetlen keresztény sem élt a földön. Ez pedig arra mutat rá, hogy bárhonnan elindulhat az ember, a kereszténység nyitva áll előtte.

Betlehem jelentése: „kenyér háza”, a jászol pedig az állatok eledelének helye. mindkettő különös jelentéssel bír. Isten előre tudta, hogyan tervezi a megváltásunkat és, hogy a kenyér és a bor színe alatt közöttünk akar maradni. Minden szentmisében a kenyér házában vagyunk jelen és az életünk megváltozik, amikor találkozik Jézussal az imádságban, a Szentírásban és legfőképpen a szentáldozásban – fogalmazott Kornél atya.

Ezután tanúságot tett hitéről, megosztotta a hívekkel, hogyan alakult életében az Oltáriszentséggel való kapcsolata, ami a mai napig erőforrást és táplálékot jelent számára. Ötgyermekes katolikus, templomba járó családban nőtt fel. Szülei nemcsak vallásosak, hanem valóban hívő emberek voltak, ez abban is megmutatkozik, hogy vezető beosztásban dolgozó gépészmérnök édesapjának Isten mindig is többet jelentett az előmenetelénél. Abban az időben ugyanis nem nézték jó szemmel, ha valaki gyakorolja vallását. Kornél atya azt is hangsúlyozta, hogy a hívő családba született ember életében el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor a hit a sajátjává válik, vagyis megtér. Az ő ideje a piarista gimnáziumi évek után 22 éves korában jött el. Francia szakra járt az ELTE-re, és egyszer, amint a Szentírást olvasgatta, lenyűgözte az Apostolok Cselekedeteiben leírt egyszerű halászemberek tanúságtétele, akik Jézus nevében csodákat vittek végbe. Kiemelte Péter apostol egyik csodáját, amikor a születésénél fogva béna embert meggyógyította.

Hol vannak ma azok a csodák, erőmegnyilvánulások, amikről a Szentírás ír? Kornél atya életét a Szentlélek szeminárium és ennek két fontos eleme változtatta meg. Életre szóló élményt jelentett számára az életgyónás, ami után újra azt az örömöt, megkönnyebbülést tapasztalta a szívében, mint az első szentgyónás alkalmával. A másik meghatározó tapasztalat az volt, amikor imádkoztak érte, hogy betöltse a szívét a Szentlélek. Ez, mint mondta, olyan erővel hatott rá, hogy énekelve, táncolva tette meg az utat hazáig. Onnantól kezdve egész kalandsorozaton ment keresztül, Jézus nevében imádkoztak beteg, műtétek előtt álló emberekért, és valóban megtapasztalták a gyógyulás csodáját. A Szentlélek ma is ugyanúgy működik, mint Jézus idejében – hangsúlyozta.

A legnagyobb ajándék mégsem ezek a tapasztalások voltak az életében, hanem Isten, aki Önmagát adja az Oltáriszentségben. Amikor ezt tudatosult benne, minden nap találkozni akart vele, ezért naponta járult szentáldozáshoz, amely a mai napig töretlen életében. Kornél atya elmondta, sokszor mi hívők számtalan, kényelmünket szolgáló szempontok szerint válogatunk a templomok között – ha van rá lehetőségünk – pedig nem ezek a fontosak, hanem az, amit a Szentírás is mond: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Ezt minden katolikus felszentelt pap – független a körülményektől, esztétikumtól, az ő személyétől – be tudja mutatni a szentmisén. Kell ennél több? – tette fel a kérdést a szónok.

Kornél atya megtérése óta eltelt 24 év, és ez alatt az idő alatt alig fordult vele elő, hogy nem áldozott. Az oltáriszentség a lételemévé vált, olyannyira, hogy érte sok mindenről lemondott.
Hallotta, hogy Isten előtt nagyon kedves, ha felajánlásként egymás utáni 90 napon keresztül szentáldozáshoz járulunk. Isten megadja nekünk azt, amit kérünk. Ő az amerikai nagybátyja megtéréséért imádkozott és Isten meghallgatta kérését, halálos ágyán meggyónt és áldozott. Azt gondolom, a Jóisten szereti a hűséget – fogalmazott Kornél atya, majd hangsúlyozta, ha mindenki időnként Jézussal töltene egy kis időt, helyreállna az emberek lelkivilága.

A napi egy órás szentségimádást a szemináriumban kezdte el, amely azóta is tart. Kaposfüredi plébánosként a saját templomába is bevezette, akkor mintegy negyven ember járt misére, majd 8 évvel később – a szentségimádásnak és a keresőket megszólító Alpha kurzusoknak köszönhetően – már több, mint négyszázra emelkedett a hívek száma.
Majd Fábry Kornél atya a szentségimádás életeket mentő szerepét kiemelő példákkal zárta a tanúságtételét. Elmondta, egy mexikói városban évente 3 600-nál több gyilkosság történt, majd egy pap kezdeményezésére kialakítottak egy kápolnát, ahol állandó szentségimádásra volt lehetőség és elkezdtek éjjel nappal imádkozni. Néhány évvel később a gyilkosságok a tizedére csökkentek, és megemelkedett a papi hivatások száma.
Egy másik példa szerint, egyik utcai misszió alkalmával, megkérdezték egy ott álldogáló fiatalembertől, akar e Jézussal találkozni? Nem igazán értette, miről beszélnek, de társuk bevitte őt a templomba az Oltáriszentség elé, és a megszokott udvarias bemutatkozás formáját alkalmazva „bemutatta őket egymásnak”, majd a fiatalembert otthagyta Jézussal. Megtörtént a találkozás, néhány perc múlva a fiatalember nagyon meghatódott és megtért.

Meg lehet élni a személyes találkozást Jézussal, és leginkább az Eukarisztiában. Mindent meg kell tennünk azért, hogy lehetőleg ne maradjon el szentmise – amely életünk csúcsa és forrása – áldozás nélkül. Életünkben a Jézussal való kapcsolat a legfontosabb. Tapasztaljátok meg a kegyelmét, szeretetét a szentáldozásban, mert Ő az, aki segít jóvá lenni. Az erőnk elfogy, szeretetünk véges, de az Övé végtelen. A három királyok útjukban hazafelé sok embernek elmondhatták, hogy megtalálták a Messiást, nekünk is ugyanezt kell tennünk. Térjetek haza a napkeleti bölcsek küldetéstudatával, hogy minél többen halljanak arról, hogy van örök élet, bűnbocsánat és újrakezdési lehetőség – fejezte be gondolatait Fábry Kornél atya, a NEK főtitkára.

Forrás:

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye