Istennel a bányában

Önkéntesen vállalt és hivatalosan elrendelt karantén, kijárási tilalom és egyéb, a szabad mozgást korlátozó intézkedések világszerte. Figyelembe véve, hogy a járvány már milyen sok országot érint, hogy közel 8 milliárdan élünk a Földön, jó eséllyel elmondható: egyszerre ilyen sok ember még soha nem volt bezárva a világon.

A bezártság relatív fogalom, hiszen például annak, aki évek óta börtönben tölti napjait, egy kényelmes lakásban vagy egy kertes ház komfortjában vállalt karantén maga lenne a szabadság. De alighanem álmodoztak otthonaikról és szeretteikről azok a chilei bányászok is, akik 2010. augusztus 5-én rekedtek a Atacama-sivatagban lévő San José-i réz- és aranybányában, ahonnan aztán „világcsúcsot” jelentő 69 nappal később szabadultak ki.

700 méter mélyen

Ahogyan a Magyar Kurír a chilei bányászok történetét feldolgozó film bemutatása kapcsán írt róla, a közvélemény számára csak 17 nappal a bányaomlás után vált ismertté, hogy a munkásoknak sikerült lejutniuk a 700 méter mélyen lévő, 50 négyzetméteres menedékhelyre. Egy munkagép akkumulátorainak segítségével világítottak, illetve töltötték fel fejlámpáikat; a szellőzőrendszeren keresztül friss levegőt is kaptak. Sikerült üzenetet rögzíteniük egy fúrófejre, a papírdarabra piros tollal annyit írtak: „Jól vagyunk, a menedékhelyen mind a 33-an.”

A 2011-es washingtoni Nemzeti Imareggelin (National Prayer Breakfast) José Henriquez bányász a föld fogságában átélt lelki élményeikről elmondta: túlélésüket nagyrészt hitüknek köszönhetik.

„Rádöbbentünk, hogy csak egy esélyünk van, az pedig Isten”

– fogalmazott Henriquez, majd hozzátette:

„Különböző felekezetekhez tartoztunk. Leültettem őket körben, és ügyeltem rá, hogy mindenki részt tudjon venni valamiképp az imában. És ahogy imádkoztunk, elkezdtük érezni Isten jelenlétét közöttünk a bányában, és áldását rajtunk. Megerősített minket, életerőt adott.”

A mélyben feszültségek, konfliktusok is adódtak, de Isten segítségével és a többiek közvetítésével kiengesztelődtek a szembenállók, és sikerült fenntartani a békét a föld alatt rekedt közösségben.

José Henriquez szerint a fordulópontot az jelentette, amikor mindenkinek névre szóló Szentírás érkezett a mentőalakulatok közreműködésével azon a szűk járaton keresztül, amelyen át az ételt, az italt, a gyógyszert és minden egyebet eljuttattak hozzájuk.

Köszönjük, Urunk, köszönjük, Jézus

A felszínre jutás nagy napjára a bányászok különleges pólókat kértek maguknak, mellyel a legjobban ki tudják fejezni, amit éreztek: „Köszönjük, Urunk, köszönjük, Jézus” – állt mindegyikük pólója elején, a hátulján pedig a 95. zsoltár egy sora volt olvasható: „Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi.”

Megmenekülésük ötödik évfordulóján, 2015-ben a bányászok egy általános kihallgatáson találkoztak Ferenc pápával. A Szentatyától rózsafüzért kaptak ajándékba, ők pedig bányászsisakkal, valamint egy, a 33 bányász aláírásával ellátott képpel ajándékozták meg őt. A pápa így fogalmazott: „Azt hiszem, bármelyikőtök tudna mesélni nekünk a reményről. Köszönöm Isten iránti bizalmatokat.”

Ma, amikor egy gyorsan terjedő járvány formájában olyan kihívással néz szembe a világ, ami érthető módon kelt félelmet sok emberben, amikor naponta érkeznek a lesújtó hírek az áldozatok emelkedő számáról, felértékelődnek az Istenbe vetett hit olyan csodálatos példái, mint a chilei bányászoké.

A bezártság relatív. A bezártság sokunknak most azt jelenti, hogy otthon vagyunk, fizikailag nem lehetünk együtt idősebb szeretteinkkel, nem találkozhatunk a barátainkkal, nem járhatunk templomba. A mi karanténos bezártságunk lényege, hogy a járvány terjedésének lassításával segítsük azokat az orvosokat és ápolókat, akik mások életét megmenthetik.

Szabadon börtönben, börtönben szabadon

Ugyanakkor nemcsak a bezártság, hanem a szabadság is relatív. Élhet valaki egy villában, csupa luxusban, ha életét, lelkét a pénz, a törtetés, a hatalom utáni vágya gúzsba köti. Hozzá képest a hitre jutott ember szabad lehet egy börtönben is. Akkor is, ha igaztalanul, és akkor is, ha jogosan került a rácsok mögé, ahogyan erre láthattunk nagyon szép példákat az Ő és én sorozat tanúságtevői, Szita Irén, illetve Sándor József Csaba által.

A bezártság/szabadság isteni relativitáselmélete, hogy az Isten bezárva is ott van velünk, minden nehéz helyzetben képes reményt adni. Akkor is, amikor hitünk meginog, amikor vágyjuk Isten létezésének látható bizonyítékát. A hit próbája a nehéz helyzet. Ami minél borúsabb, annál inkább kérik számon Istent, hogy miért hagyja ezt megtörténni. Elbizonytalanodásunkból a mások hite által is kimozdulhatunk, így gondoljunk például a chilei bányászokra, akik imáik által érezték Isten áldó jelenlétét 700 méterrel a föld alatt is.

Fotó: Magyar Kurír