A kereszténység úgy növekszik, ha vonzó

A pénteki zsolozsmára, a reggeli dicséretre ismét megtelt a Szent Adalbert Központ háromszáz férőhelyes díszterme, és az éjszaka folyamán Prof. Antonio Luiz Catelan Ferreira is megérkezett Brazíliából Esztergomba. Az Eucharisztia mint a misszió és a testvéri szolgálat forrása című előadásával Antonio Luiz Catelan Ferreira éjszakai érkezése ellenére is a dél-amerikai frissességet hozta el a szimpózium résztvevőinek. „Az Egyház alapjában véve eucharisztikus valóság. Folytonosan teremtődik, mindig újból megteremti a Legszentségesebb Eucharisztia” – kezdte mondandóját, amelyben Joseph Ratzinger szavaiból többek között ezt is idézte: „Az Eucharisztia egy átalakulási folyamat, amelyben mi is részt veszünk. Imádkozzunk, hogy minket is átalakítson, és velünk együtt a világot is, egy Új Jeruzsálemmé.”

A marketingmechanizmus ártalmai

Az előadó rámutatott: az Eucharisztia és misszió közötti és ebből fakadóan az Eucharisztia és az Egyház szinodális élete közötti kölcsönös kapcsolat nem válhat propagandává, amellyel új embereket hódíthatnánk meg a kereszténység számára. Az Eucharisztia megünneplését marketingmechanizmusok közé helyezni ártalmas lenne mind az Eucharisztia, mind a misszió számára. A valódi ünneplés könnyen pillanatnyi, felületes szórakozássá válna – noha benne valósul meg Krisztus szava: „Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12,32). „A kereszténység úgy növekszik, ha vonzó, a tanúságtevők ereje által, amely hihető módon teszi láthatóvá Istent a világban” – szögezte le Antonio Luiz Catelan Ferreira.

A szentség, amely egységet teremt és teremthet

A teológiai szimpózium ökumenikus jellegét mutatja, hogy a délelőtti plenáris ülésen Prof. Hafenscher Károly tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke is nagyelőadásban osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak álláspontja az Úrvacsoráról című előadásában hallgatósága elé tárta „az egység a sokféleségben” gazdagságát. Miután összefoglalta a tagegyházak tanítását az Eucharisztiáról, kijelentette: az egyház Krisztus teste, s mindannyian, akik Krisztus testének tagjai vagyunk, szeretnénk testközelségben és testközösségben élni. Az Eucharisztikus Kongresszus célkitűzése is a Krisztushoz közeledés, a Krisztushitben való megerősödés, a Krisztusban való élet. Ökumenikus közös vágyunk, hogy egyre közelebb kerüljünk a jelenvaló Krisztushoz. Ha pedig hozzá közelebb kerülünk, egymáshoz is óhatatlanul közelebb kerülünk, s netán összeérnek azok a csoportok, akik ma elkülönülve, egymástól távolságot tartva próbálnak Krisztushoz egyre közelebb igyekezni és az Ő asztalához telepedni. „Végtelenül fájdalmas nekünk, és igencsak érthetetlen a kívülről szemlélők számára, hogy ez nem tudott eddig megvalósulni. Sokak reménysége, hogy már itt a földön is együtt kóstolhassák a Bárány menyegzőjét, amire készülünk az örökkévalóságba” – fogalmazott az előadó.

Tiszta forrás

A víz életet jelent – emlékeztetett és hozzátette: a Krisztushoz közeledő emberek, csoportok részegyházak, mindnyájan vágynak a tiszta, életet, sőt örök életet jelentő vízre s vele a tiszta forrásra. Ezt a vágyat és jogos igényt – testvéri közösségben, egymásra figyelve – meg kell érteni, s Krisztus tanítványainak mindent meg kell tenniük, hogy az elválasztó falak és távolságok megszűnjenek.

Krisztus képes arra, hogy lelki megújulást hozzon városaink, népünk, Európa és az egész világ számára. „S tegyük hozzá, a felekezetekben élő egyház, a világkereszténység egésze számára. Hiszen az eucharisztia a Krisztusban és az egymással való közösség jele: az egység szentsége. Ez nemcsak a hiányzó egység szentsége, hanem a szentség, amely egységet teremt és teremthet. A Krisztus egy testének egységét. S miközben ezen gondolkodunk, ne feledjük: Krisztus ezért imádkozik az Atyához” – zárta szavait Hafenscher Károly.

Titokzatos jelenlét

Prof. Marianne Schlosser, a teológia professzora, a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja Ausztriából érkezett, hogy megtartsa Titokzatos jelenlét – A szentségimádás teológiája című előadását. A professzor asszony szólt arról, hogy a szentségimádás a keresztény kontemplatív imádkozás sajátos formája, amely a liturgiában gyökerezik és amely a Krisztushoz fűződő kapcsolat elmélyítését jelenti. Felelevenítette: az eucharisztikus áhítat tényleges kibontakozása 1100 körül kezdődött és a 13. században indult virágzásnak. Köztudottan kapcsolódott a konszekráció és a valóságos jelenlét felfogásának teológiai elmélyítéséhez, olyan fogalmi tisztázásokhoz, amelyekre az első és főleg a második úrvacsoravita fényében szükség volt.

Ő nem távolodik el

A tabernákulumban található Oltáriszentség előtti térdhajtás, valamint az Oltáriszentséggel tett körmenet (a 11. század vége óta) a Krisztus valóságos jelenléte melletti hitvallás kifejeződései – mondta. Kifejtette: „Krisztus maradandó jelenléte a szentségben – áldozatként, odaadottként – nem egyszerűen statikus, hanem célja van. A szentségimádás tágabb értelemben, mint a tabernákulum vagy a kihelyezett ostya előtti ima, az Eucharisztia liturgiájának valamennyi dimenzióját felöleli. Megtisztulás, könyörgés, dicsőítés és hálaadás, odaadás és egyesülés (tehát: lelki áldozás) – mindennek megvan a helye a csendes, személyes imában, a jelenlévő Úrral folytatott párbeszédben.”

A tabernákulumhoz járulhatunk mindenféle „teljesítmény” nélkül is, egyszerűen azért, hogy ott legyünk, mert Ő nem távolodik el, függetlenül attól, hogy az imádkozó milyen kevéssé összeszedett – valószínűleg ebben rejlik az eucharisztikus jelenlét különleges vonzereje – fogalmazott Marianne Schlosser. Előadása végén Joseph Ratzinger szavaiból idézte többek között ezt: „Az Eucharisztia azt jelenti, hogy Isten válaszolt. Ha az eucharisztikus jelenlétben imádkozunk, soha nem vagyunk egyedül.”

A szimpózium délután fakultációkkal folytatódik.

Fotó: Szennyes Krisztián