
Lehet, hogy Ferenc pápa Magyarországra látogat?

A Szentatyát arról faggatta a katolikus lap főszerkesztője, hogy miért döntött úgy, hogy szakít a pápák két évtizedes hagyományával és legátus helyett személyesen is részt vesz a nemzetközi eucharisztikus kongresszuson. Továbbá megkérdezte az egyházfő véleményét az európai kereszténység jövőjéről és arról, hogy a magyarságnak milyen feladata van a közösség életében.
Ferenc pápa elmondta: “Először nem értették igazán az emberek: „csak a szertartásra jön, de nem látogat meg minket, magyarokat?”; és van, aki rosszat feltételezett. De aztán elmagyaráztam, hogy a látogatást Szlovákiába terveztük, és az eucharisztikus kongresszuson való részvételen később kezdtem gondolkodni. De megígértem az elnökötöknek – ez már a harmadik alkalom, hogy találkozom vele –, hogy megvizsgáljuk, jövőre vagy az azt követő évben el tudnék-e jönni.”
A Szentatya hozzátette: “nagyon sok értéke van a magyaroknak, például megragadott, mennyire mély az ökumenizmus iránti érzék. Ez mélyen megérintett. Általánosságban Európának – mindig elmondom – vissza kell térnie az alapító atyák álmaihoz. Az Európai Unió nem egy gyűlés, hogy bizonyos dolgokat elintézzünk, szétosszunk… az Európai Unió alapja egy olyan szellemiség, amelyet Schuman, Adenauer, De Gasperi álmodott meg. Vissza kell térni ezekhez a nagyokhoz. Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unió csak egy irányító hivatal legyen, de ez nem helyes, el kell menni egészen a misztikáig, meg kell keresni Európa gyökereit, és tovább kell vinnie azokat. És úgy gondolom, minden országnak előre kell haladnia. Igaz, bizonyos érdekek, talán nem európai érdekek, megpróbálják az Európai Uniót ideológiai gyarmatosításra használni, és ez elfogadhatatlan. Nem! Az Európai Uniónak függetlennek kell lennie, és minden országnak azonos színvonalon kell állnia, a nagy alapítók álmából nyerve inspirációt. Én így látom. És ti, magyarok: veletek voltam tavaly Erdélyben, csodálatos volt az a magyar mise!”
Forrás: Magyar Kurír
Fotó: Csudai Sándor