Magyarország is követi a kongresszusok hagyományait

tajekoztato_kongresszus_nyitomise.jpg

Erdő Péter bíboros tartott tájékoztatót püspököknek és az egyházmegyék küldötteinek a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezésének állásáról, különös tekintettel az eseményt megnyitó szentmisére, amin a tervek szerint több ezer gyermek lesz elsőáldozó. Ahogy a főpásztor fogalmazott: „Életünkben egyszer adatik meg, hogy hazánkban rendezünk Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A korábbi kongresszusokon kialakult szép hagyomány szerint, ennek során ünnepélyes keretek között elsőáldozásra is sor kerül. A legutóbbi kongresszuson 2016-ban Cebuban 5000 fiatal és gyermek járult először szentáldozáshoz.” Erdő Péter szólt azokról a feladatokról, melyek a következő két évben a szervezők előtt állnak. Elkészült a NEK Titkárság rövid információs anyaga is, ami hamarosan minden plébániára eljut a jelen levő küldöttek segítségével és tájékoztatót ad a Kongresszusról.

NEK Titkárság

20181219_2.jpg
20181219.jpg