Mindennapos áldozatvállalás Krisztus szeretetéből táplálkozva

Interjú Bíró László tábori püspökkel
Fotó: https://nemzedek.mandiner.hu/cikk/20180221_biro_laszlo_puspok_hazassag_csalad

Jézus tanítása így szól: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,12-13). A Magyar Honvédség hivatásos katonái esküjükben vállalják a haza függetlenségének és állampolgárainak védelmét, akár életük árán is. Szolgálatuk hivatás, ami nemcsak nekik, de sokszor családjuk számára is komoly kihívást jelent. Ilyenkor különösen is elkél a lelki segítség. Nagyböjti sorozatunk következő része a tábori lelkészek áldozatvállalásáról, hivatásáról szól. Bíró László tábori püspökkel beszélgettünk.

1994 áprilisában, mintegy huszonöt évvel ezelőtt a katonák lelki igényének szolgálatára alakulhatott meg a HM Tábori Lelkészi Szolgálat. Mik azok a pillanatok, élethelyzetek, amikor nagy segítség a katonák számára a lelkészi szolgálat?

Valóban, megannyiszor a pillanatok körülményeiben adódik a találkozás lehetősége katona és tábori pap között, melyek nagy többségükben még csak nem is a valláshoz vagy a kultuszhoz köthetők. Mégis ezek azok a helyzetek, amelyek a továbblépést elindíthatják. A katonapapok előtt sem ismeretlen a jelenben máshol is jellemző vallási közömbösség, a vallás magánügyként való kezelése vagy az intézményes egyházzal szembeni idegenkedés, ugyanakkor szolgálatunkban nagy előny, hogy a katonalelkészek a munkahelyükön találkoznak naponta a katonákkal. Pasztorációnkban számos preevangelizációs tevékenység van, ezekben nagyban támaszkodhatunk a Magyar Honvédség alapvető etikai értékeire: áldozatkészség, állhatatosság, bátorság, becsület, fegyelmezettség, hazaszeretet, hűség, lelkiismeretesség, őszinteség, pontosság. Céljaink nem különböznek az egyház egyetemes küldetésétől, de feladatainkat a sajátos körülményekből adódóan számos esetben más módon végezzük a súlypontok és a befogadó közösség eltérő adottságai és körülményei miatt. A tábori papoknak ugyanúgy késznek kell lenniük a „katonás” és elfogadható világnézeti válaszok megadására, mint a hit fölajánlására. Például ennek keretében kerül sor papjaink etikai, katonai értéktani előadásaira az alakulatoknál, de itt kell megemlítenem a Katonai Ordinariátus honlapját és Facebook-oldalát, vagy azokat a kiadványokat - többféle imakönyv, DVD, tanulmánykötet, ismeretterjesztő könyv a katonapapságról - amiket a katonák számára jelentettünk meg.

Amikor a magyar honvédek egy-egy nagyobb külföldi misszióban vesznek részt, hogyan tud segíteni nekik a tábori lelkész? Például egy afganisztáni, vagy egy koszovói kiküldetés esetén a pap is velük tart?

Katonapapjaink 1995-től vesznek részt azokban a külszolgálatokban, ahol a magyar katonák nagyobb létszámban vannak jelen a béketeremtő vagy békemegtartó műveletekben. Ez az egyik legsajátosabb és legintenzívebb szolgálatunk, melyet a protestáns tábori lelkészekkel együtt, általában hat hónapos váltásban látunk el. Papjaink többsége 4-5 ilyen szolgálaton volt már. A külszolgálatokban a tábori papok egyik legfontosabb feladata a kultusz szolgálatán túl, hogy etikai és erkölcsi támaszai legyenek az egyes katonáknak, megtalálva az egyensúlyt a különféle egyházi és katonai feladatok, az egyéni és közösséget érintő szükségletek között. Mindez a mindennapok szerves együttműködésében nyilvánul meg, a folyamatos „jelen-lét” pedig kellő lehetőséget ad a katonapapok megszólíthatóságának és megszólalásának, a bizalom és a párbeszéd légköre legkülönbözőbb formái kialakításának.

Bíró László.jpg

Tábori lelkészként nagyon sok fájdalmat, kritikus helyzetet is látnak. Sokszor hallani, hogy a katonák egy-egy bevetés során bizony nemcsak fizikai sérüléseket szenvednek el, hanem lelkileg is komoly traumákat élhetnek át. Ilyen helyzetben hogyan, miből merítve tud segítséget nyújtani a tábori lelkész?

Ahogy az imént is említettem, számos olyan helyzet van a katonai világban, amikor a tragikus körülmények valóságával állunk szemben. Sokszor a hit sem ad minden esetben teljes és megnyugtató megoldást ezekben a helyzetekben, inkább kiutakat felkínáló válaszok születhetnek meg, melyek később válnak eligazító támasszá. Drámai helyzetekben az emberi, vigasztaló, erősítő szavakon túl, az egyház évezredes fohászai és imádságai sokkal erőteljesebben hatnak minden más tevékenységnél. A külszolgálatokban vagy a szolgálati tevékenység más körülményeiben tragikus körülmények között elhunyt katonákért bemutatott engesztelő szentmisék az erőt adó vigasztalás kifejező példái tudnak lenni.

Csak hívő honvédek kérik a tábori lelkész segítségét, vagy a nem hívők is?

Számtalanszor adódik olyan helyzet, amikor a katonai világban a lét egy másik dimenziójának megnyitására van lehetőség. A drámai és tragikus körülmények valóságával a vallásos és a nemhívő katona egyaránt szembesül. Ezekben a helyzetekben a katonapap segítsége elsősorban az emberségben nyilvánul meg, az ember emberként való meghallgatásában, megszólításában és elfogadásában. A tapasztalat azt mutatja, hogy a helyzetek többségében a katonák először a tábori papokat és lelkészeket keresik föl, hogy beszélgetés keretében megosszák velük mindazt, ami a bizalmi fórumra és a belső valósághoz tartozik.

A katonák családtagjai is igénylik a tábori lelkész segítségét?

A Tábori Lelkészi Szolgálat és a Katonai Ordinariátus egyházi mandátuma mindazokhoz szól, akik a Magyar Honvédségben katonaként, honvédelmi alkalmazottként vagy kormánytisztviselőként teljesítenek szolgálatot. Ebbe a körbe az ő családtagjaik is beletartoznak, mint ahogy a honvédség nyugdíjasai is. Szép példái mindennek azok a családi, rokoni körben megtartott szentségi alkalmak, amikor a megélt hittel találkozunk a katonák házasságkötésekor, gyermekeik keresztelésénél, elsőáldozásánál, bérmálásánál. Reményteljes öröm számomra, hogy a honvédségben nyolc évvel ezelőtt el tudtuk indítani a család- és házasságerősítő hétvégét. A családpasztoráció szép példája a katonaszülők gyermekei számára 2004 óta megrendezett természetvédelmi tábor, a szavalóversenyünk és a Mikulás ünnepségünk is.

BiroLaszlo.jpg

A közös szentmise, imádság, az Eucharisztia vétele hogyan van jelen a katonák életében? Igénylik-e ezeket a közös alkalmakat?

Nagy öröm azt megtapasztalni, hogy a gondviselés a katonapapok szolgálata révén, hogyan bontja le számos katonánál azokat falakat és a hitet akadályozó más tényezőket, amelyek sokáig befolyásolták az életüket. Mindannyiszor öröm látni, amikor a Magyar Honvédség tagjai évről évre ott vannak Lourdes-ban a Nemzetközi Katonai Zarándoklaton vagy a Nemzeti Katonai Zarándoklatunkon Máriaremetén. Nagy reménység az is, amikor katonai tiszteletadással bemutatott szentmiséinken együtt emlékezhetünk a Don mellett elhunyt katonákra, vagy az aradi vértanúkra és a magyar katonahősökre. Ezeken a szentmiséken egyre többen vannak azok, akik nyitott szívvel és belső igényből vannak jelen, s akiknek megélt hitük tápláló valóságává vált az Eucharisztia.

A jövő évi, hazai rendezésű Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán engedjen meg egy személyes kérdést. Önnek, Bíró László püspöknek mit jelent hivatása során az Eucharisztia, és a rendezvény mottójául is szolgáló zsoltár idézet, a „Minden forrásom belőled fakad”?

Azt gondolom – és nagyon sokszor hangsúlyozom –, hogy az Eucharisztia és a papság, mivel az utolsó vacsora termében születtek, egységben vannak, az egységet mutatják föl. A papi lét értelme egyedül Jézus Krisztus. A pap nem valamiért – feladatért, funkcióért, tevékenységért – pap, hanem Valakiért. Ez a Valakiért való papi élet és az ebből fakadó valamennyi szolgáló tevékenység az Eucharisztiából forrásozik, a föltámadott Krisztus valósága az, ami táplálja, vigasztalja, megerősíti. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottója arra bátorít, hogy újra és újra rácsodálkozzunk papi létünk alapjára, Jézus Krisztusra, aki az Eucharisztiában szívünk, lelkünk, egész valóságunk éltetője, szolgálataink megújítója és beteljesítője.


Biro_Laszlo.jpg

Fotó: KATONAI ORDINARIÁTUS – Katolikus Tábori Püspökség; Mandiner

Interjú: Vörös Nóra/ NEK Titkárság