Mutassuk meg keresztény hitünket a világnak

Abban bízunk, hogy az eucharisztikus kongresszus nemcsak egy egyhetes program lesz, hanem már a felkészülés is megújulást és kezdeményezőkészséget ébreszt majd, ami a program után tudatosan folytatódik – mondta a Magyar Hírlapnak Mohos Gábor esztergom–budapesti segédpüspök annak apropóján, hogy Erdő Péter bíboros megnyitja a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus utolsó előkészítő évét.

– Egy év van hátra a budapesti Eucharisztikus Kongresszusig. Hol tart a szervezés? Mi van még hátra?

– Hamarosan elindul a visszaszámlálás, szeptember 13-án lesz egy rendezvény, amely megnyitja az utolsó előkészületi évet. Minthogy világegyházat megmozgató eseményről, programsorozatról van szó, a szervezése nagy erők mozgósítását igényelte és igényli folyamatosan. A keretek többé-kevésbé adottak, hiszen a legutóbbi 2016-os Fülöp-szigeteki kongresszus forgatókönyve hasonló ahhoz, mint ami a budapestié lesz.

– Ez mint jelent?

– Vasárnapi nyitó szentmisével indul a programsorozat, majd egy ötnapos konferencia lesz a Hungexpo területén, ahol tíz–tizenöt ezer ember is elfér egy légtérben. Délelőttönként imádsággal kezdődnek a napok, ezt követően tanítás az Oltáriszentséghez kapcsolódóan és aktuális társadalmi témákról. Utána lesz egy tanúságtétel, amelyen egy-egy Magyarországon vagy nemzetközileg ismert személy beszél a hitéről. Lesznek fakultatív programok is, amelyekben szeretnénk megjeleníteni a világegyház sokszínűségét is a magyar résztvevők számára, hogy láthassák a lelkiségi mozgalmakat, a közösségeket. Ez már csak azért is fontos, mert itt, Európában az egyház statisztikái sokszor csökkenő tendenciát mutatnak, viszont a világegyházban számos helyen vannak dinamikusan növekvő keresztény közösségek. A harmadik világban akad olyan egyházmegye, ahol évente több mint tízezer felnőttet keresztelnek: a kereszténységnek ezek azok az ágai, amelyek még csak most hajtanak ki és virulnak. Úgy gondolom, ez inspiráló lehet itt, Magyarországon is.

– Sok külföldi résztvevőt várnak?

– Igen, reményeink szerint szép számmal jönnek majd külföldről is, bízunk benne, hogy a világ minden tájáról lesznek vendégeink. Nekik éppen a magyar kultúrát, a magyar történelmi hagyományokat és a magyar egyházi életet szeretnénk megmutatni. Ennek megfelelően lesznek kulturális programok a délutáni fakultatív programok között, lesznek koncertek és kiállítások is.

– Egy ilyen sűrű hét kevés időnek tűnik a magyar kultúra és történelem átadására. Mi az a könnyen átadható üzenet, ami mégis beleférhet ebbe az időbe, és megérti olyan is, akinek a magyar kultúrával csak a katolikus hitgyakorlás a közös nevezője?

– Úgy gondolom, a zene pont egy ilyen eszköz. A különböző stílusok sokszínűségében be lehet mutatni a magyar lelkületet és a magyar lélek érzelemvilágát. Vannak persze más művészeti formák is, amelyek nem nyelvhez kötöttek, hanem általánosan érthetők.

– A magyar történelemnek, egyháztörténetnek milyen súlypontjaira koncentrálnak majd?

– Idén tavasszal hetven ország kapcsolattartói látogattak el hazánkba a következő eucharisztikus kongresszus előkészülete jegyében. Már ekkor többen lenyűgözőnek tartották a magyarországi kulturális és történeti sokszínűséget. Latin-Amerikából vagy Afrikából nézve például hazánk messze van, megható egy ezeréves keresztény állam, különösen úgy, hogy például egyes volt gyarmati országok néhány évtizedes államiságra tekinthetnek csak vissza. Ez a történelmi távlat sokakat megérint az Árpád-háztól kezdve Mindszenty József sírjáig az esztergomi bazilikában.

– Apropó Mindszenty József: amikor év elején a szenttéavatási kongregáció aláírta a bíboros életszentségéről szóló dokumentumot, felröppent a hír, hogy talán a kongresszuson, Budapesten kerül sor a boldoggá avatására. Aztán kiderült, hogy az ehhez szükséges csodát nem ismerték el. Mi lesz most?

– Biztos vagyok benne, hogy a boldoggá avatásra is sor kerül, még ha nem is tudjuk, hogy mikor. Mindszenty bíboros kimagasló tanúja a hűségnek, és biztos, hogy eljön az idő, amikor őt a boldogok sorában tisztelhetjük. Emblematikus figura, mert a magyar egyház olyan vezetője, aki hivatali idejének többségét fogságban, illetve száműzetésben töltötte. Ráadásul a huszadik század mindkét diktatúrájával szembeszállt. Ő elsősorban és mindenekelőtt püspök és főpap volt: úgy gondolom, csak akkor fogjuk megérteni a személyiségét, ha ebből a szempontból közelítjük meg. Hálásak lehetünk a helytállásáért, ezt az örökséget meg kell becsülnünk.

– Megjelenik valamiképpen a kongresszus programjában majd a magyar vértanúság?

– A kongresszusnak a 2007-es városmisszióra készített missziós kereszt a jelképe, s a keresztnek már önmagában célja, hogy kifejezze a hithez és az erkölcsi értékekhez hűséges, tudatosan vállalt szenvedést. Minden szenvedésnek, amit a Krisztushoz tartozás miatt viselünk, pluszértéke van, márpediga huszadik század második felében több generációnak szenvednie kellett itthon, épp a hitéhez való hűsége miatt. Ez a szenvedés egyrészt szomorú, másrészt viszont számunkra már erkölcsi tőke: az elődök helytállásának gyümölcse. A missziós kereszt ráadásul szentek és boldogok, köztük több huszadik századi vértanú ereklyéjét hordozza, nemcsak Magyarország, hanem a tágan vett régió, a Kárpát-medence területéről. Kézzelfoghatóan tárja elénk a múltat, és kifejezi a benne rejlő lelki termékenységet is. Az ember minden korban vágyott nagy eszmékre, amelyek célt és értelmet adnak életének. A vértanúk példája ezért sokakat megérint, az életáldozatuk gyümölcseként többen térnek meg, mint más utakon. Mindez a mi történelmi hagyományaink sajátosságaként pedig a magunk számára is fontos. Lényeges, hogy ismerjük, értékeljük és megbecsüljük gyökereinket, jól gazdálkodjunk az örökséggel, amit kaptunk.

– Lesznek olyan programok, amik kifejezetten ezzel a céllal szólnak majd a magyar résztvevőkhöz?

– Konkrétan ilyen programot központilag nem terveztünk, de mint lényeges gondolat minden bizonnyal meg fog jelenni. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a helyi közösségek a felkészülés idejét kihasználva szervezhetnek ilyet. Szeretnénk buzdítani mindenkit arra, hogy szervezzen programokat, és ne csak arra legyen nyitott, amit a kongresszus kínál. Abban bízunk, hogy ez nemcsak egy egyhetes program lesz, hanem már a felkészülés is megújulást és kezdeményezőkészséget ébreszt majd, ami a program után tudatosan folytatódik. A négyévente rendezett kongresszus fő célja – ahogyan a legelső kongresszusé is ez volt – az, hogy megmutassuk keresztény hitünket a világnak. Ennek eszköze lesz majd az eucharisztikus körmenet a szombati napon a Kossuth tértől a Hősök teréig. Nekünk most módunk van sokkal egyszerűbben tanúságot tenni Jézushoz tartozásunkról, mint ahogyan elődeinknek kellett az egyházüldözés idején. Vajon ezt a kicsit meg tudjuk tenni? Azt hiszem, ez egy sürgető meghívás.

– Az előbb említette még a Missziós kereszt kapcsán a Kárpát-medencei ereklyéket. 2020-ban Trianon-évforduló is lesz, érzékeny a téma. Hogyan jelenik majd meg a külhoni magyar kereszténység a kongresszuson?

– Úgy gondolom, ahhoz, hogy a Trianon-kérdéskört hitelesen átadjuk, nekünk kell előbb hitelesen szembenézni ezzel a történelmi helyzettel: ezt magunkban helyretenni személyes és közösségi feladat. Trianon egy sebe a magyar népnek, amiről sokáig, generációkon keresztül nem nagyon lehetett beszélni. Mi keresztényként azt mondjuk, hogy ha fájnak is a dolgok, amik történtek vagy történnek, akkor is meg kell próbálnunk nyitottnak lenni a kapcsolatok irányába. Csak a népek közti valódi kiengesztelődés és kapcsolatépítés lehet a jövő útja, ennek nincs alternatívája. Az oltáriszentség minden hívő számára az egység és a szeretet forrása. Természetesen minden kapcsolathoz kell egy másik fél is.

– Mit tart a legmotiválóbbnak a szervezés során?

– A 2020-as budapesti eucharisztikus kongresszusra gondolni már az elején is lelkesítő volt, hiszen részt vehettem az előző kongresszuson, a Fülöp-szigeteken. Idén év elején, amikor konkrétan bekapcsolódtam a szervezőcsapatba, az érintett meg, mennyire szerteágazó a szervezés, és hogy mennyire sokrétű munkát igényel. Egyrészt szép, hogy a szervezésnek van egy emberi dimenziója, és a végeredmény magán viseli majd a különböző személyiségjegyeket is: ez ugyan azt is jelenti, hogy tudunk szépet és jót alkotni, de nem tudunk tökéleteset. Másrészt viszont mi, emberek szervezünk, de majd Isten fogja megérinteni az embereket. Titok, hogy a szívek mélyén mi történik, mert ez a Jóisten műve, nem a mi emberi szervezésünk eredménye. Ez már most is egy nagyon szép tapasztalat.



Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Forrás: MH/Vitéz Anita