Nosztalgia és várakozás...

Bagoly típus vagyok, esténként későig fent szoktam maradni, így reggelente nehezen térek magamhoz. Mégis, azokon a vasárnap reggeleken szinte kipattantam az ágyból, amikor ébresztett a telefonom. Kipattantam, de még percekig az ágy szélén üldögélve vártam, hogy magamhoz térjek. Olyankor bizsergető érzés járt át, egyrészt izgultam – hiszen csak nemrég kezdtem a rádiózást –, másrészt nagyon lelkesen vártam az aznapi találkozásokat. Imádkoztam, hogy jól sikerüljön a beszélgetés, majd sietve felöltöztem. Szerettem a kihalt vasárnap reggeli Budapestet, ahogy velem együtt ébredezett.

A rádióban mindig mosolyogva köszöntöttek a portás nénik, akikkel röviden megbeszéltük a várható időjárást és a vendégeket, a stúdióban pedig már bent ült János, a technikus, akinek vidám mosolyától megnyugodtam. Kicsit elpoénkodtunk, aztán sorra befutottak a vendégek és máris kezdődött a műsor...

Mindegyik beszélgetés kedves emlék. Voltak különösen mélyrehatóak, rendkívül megindítóak. Örök emlék például Böjte Csaba születésnapi köszöntése. Ilyen volt a NEK missziós keresztjét készítő Ozsvári Csaba ötvösművész özvegyével készített műsor is, ahol többször szóba került a művész halála. Ráadásul aznap volt a másik meghívott első gyermeke halálának évfordulója is. Mély csend ült a stúdióra, amikor ez kiderült, szerencsére éppen akkor kapcsolt le a piros lámpa és jött a zene meg a hírek, így fel tudtunk lélegezni egy kicsit. Ez szívemnek különösen kedves beszélgetés volt, hiszen a stúdióba hárman jöttünk Zugligetből.

Legalább ilyen emlékezetes adás volt Csókay András agysebésszel és Fodor Réka missziós orvossal is. Ott András fiának elvesztéséről és Réka férjének halálos betegségéről is hallhattunk. Nagyon tanulságos, elgondolkodtató és reményteljes volt hallani, hogyan segítette őket istenhitük életük legmélyebb pontjain. Réka egyébként épp Nigériába készült, a járvány majdnem keresztülhúzta számításait, végül elment és ottragadt, még mindig nem tudott hazajönni.

Voltak vicces, vidám jelenetek is. Amikor az egyik szünetben úgy elmerültünk a beszélgetésben, hogy hiába integetett János, nem vettük észre a felgyúlt piros lámpát. Vagy amikor Szikora Robi „Jó reggelt, Magyarország”-al köszönt be, majd a másik meghívottal, Meskó Zsolttal, a Passió 2020 rendezőjével viccelődve beszélgettek hosszú perceken át, szinte elfeledkezve rólam és a hallgatókról is.

A korán kelések nem hiányoznak, de a beszélgetések nagyon. Bízom benne, hamarosan folytatni tudjuk. Hiszen ahogy Erdő Péter bíboros úr nemrég nyilatkozta: „A felkészülés és az imádság folytatódik. Ha a kongresszusért végzett imát átelmélkedjük, láthatjuk, hogy az most is aktuális. Új mélységei nyílnak meg ennek az imádságnak, gazdagít bennünket. Most már látjuk, hogy hosszú zarándoklattal jutunk el a mottóban jelzett forráshoz. (...) Ebben az időszakban még jobban vágyunk arra, hogy ott lehessünk a szentmisén. Még inkább nyilvánvalóvá válik, mennyire fontos, hogy az Eucharisztia álljon életünk középpontjában.”

Szerző: Antal-Ferencz Ildikó

Fejléc fotó: Pixabay/ Pexels

Fotó: NEK