Ölelés

A Cenacolo Közösség szenvedélybeteg fiatalok felkarolásával, közösségbe szervezésével, lelki gondozásával foglalkozik. Dellatorre atya és az alkoholizmusból kigyógyult Georg tanúságtétele kiáradó életvidámságuk miatt is emlékezetes.

Rendkívül jó hangulatú, a zarándokokra és hívekre is átáradó tanúságtétel keretében mutatkozott be az észak-olaszországi Cenacolo (Ölelés) Közösség. A mozgalmat csaknem negyven évvel ezelőtt alapította egy apáca, Elvira anya, aki életét a szenvedélybeteg fiatalok megmentésére tette fel. Addig kopogtatott, míg kaptak egy lerobbant házat. Elvira nővér érezte, hogy ott sok életet fognak megmenteni.

Az Eucharisztikus Kongresszus pénteki napján mostani vezetőjük, Andrea Dellatorre atya vezetésével mutatkoztak be, mégpedig nem is akármilyen módon. Már műsoruk elején – mert nem egy egyszerű előadásról volt szó – szó szerint megmozgatták a közönséget, felkérésükre táncukat az érdeklődő zarándokok is követték.

40 év, 72 segítő otthon

Dellatorre atya ismertette, közösségük negyven év alatt annyira elterjedt, hogy hetvenkét helyen vannak jelen, és mindenütt jó kapcsolatot ápolnak a helyi püspökkel. Hangsúlyozta, Jézus éjjel-nappal járja az utakat, és az irgalmas szamaritánushoz hasonlóan ő sem közömbös senki iránt, akinek szüksége van rá. Ezért ők is ezt követik: közösségükben a fiatalok megértik Jézus szavát, meglátnak egy utat, amin járniuk kell.

Kritika helyett csend és meghallgatás

A közösség vezetője kiemelte, az Eucharisztiában szent csönd üli meg a termet. Ez azért fontos a szenvedélybeteg fiatalok számára eddig nem volt senki, aki csöndben fogadta volna őket, az első szó mindig a kritikáé volt. Itt végre nem ezt kapták. Aláhúzta, az a tapasztalás, amit a fiatalok kapnak az Eucharisztiában, beleömlik az ő sebeikbe és gyógyítja. „Isten akkor is szeretett, mikor hibákat követtél el, de ezek a hibák kijavíthatók, Isten szeretete pedig nem múlik el soha” – nyomatékosította a lelkipásztor. Mint elmesélte, a szenvedélybeteg fiatalok úgy kerülnek oda, hogy gyermekkorukban valami megtört, és lehetetlenné vált Istenhez hozzáférni. Nem tudtak életükben örömre lelni. Jézus viszont oda vezeti őket, ahol lenniük kell – mondta Dellatore atya.

Ezután újabb dal, újabb mozgatás következett: „Jézus szeret engem! Alleluja! Jézus szeret téged! Alleluja!” – énekeltük, amit ölelés, pacsi és kézfogás kísért.

Őrült szeretet

„Ne féljetek Isten gyengédségétől! Szent Józsefnek is voltak kétségei, és ezeknek a fiataloknak az életében is voltak nehézségek” – szólt Dellatorre atya, de rögtön hozzátette: Jézus olyan „őrülten szeret minket, mint a szerelmes férfi a menyasszonyát!” Az öröm felszítására szólította fel a fiatalokat, mert ha megtörténik ez a csoda, akkor „ők lesznek a mi evangelizálóink”, akik az Eucharisztia titkát átadják mások számára is.

Hol lakik a boldogság?

A Cenacolo Közösség tagjai közül az osztrák nemzetiségű Georg Schwarz tett tanúságot, aki elmesélte, bármilyen szomorúság érte, egyből „felöntött a garatra”. „Nem tudtam, hol a boldogság” – emlékezett vissza. Viszont Elvira anya boldog volt – tette hozzá. Felidézte, mikor megkérdezte az apró termetű apácát, ő honnan meríti a boldogságot, Elvira anya így válaszolt: „Bemegyek a kápolnába, letérdelek, átadom életem Istennek.”

Georg Schwarz úgy vélte, az ember olyanná vált, mint a számítógép. Csak „számol és darál” a fejében. „De, ha letérdelek, a fejből a szívbe jutok, és a problémáimat meg tudom osztani Istennel” – vallotta.

Ölelés ítéletek nélkül

Visszaemlékezett, vágya volt megölelni az apját. Amikor végre sikerült, az apja ugyanolyan alkohol- és dohányszagú volt, mint korábban. „Nem tudtam megváltoztatni, de nem is ítéltem el” – hozta vissza emlékeit Georg. „Az élet a Cenacolo Közösségben egyáltalán nem kényelmes, de gyönyörű - mondta, hozzátéve, hogy a kereszténységben a legfontosabb szónak ennek kellene lenni: „szívesen”.

Az ima megadás

„Számomra az ima az, hogy megadom magam Isten előtt. Már nem tudok semmit adni, nem maradt belőlem semmi, de tudom, hogy fel tud emelni engem” – vallotta Georg, aki saját imájában azt kérte Istentől, változtassa meg a világot, de azt a változást rajta kezdje el!

Hangsúlyozta, ha az Eucharisztikus Kongresszuson elhangzott tanúságtételüknek köszönhetően csak egyetlen fiatal megmenekül, „már nyertünk, mert egy élet megmentése is győzelem!”

A tanúságtétel végén a Cenacolo Közösség a Mi vagyunk a Te ajándékod! című dallal dicsőítette Istent és ajándékozta meg az érdeklődő zarándokokat, akik ekkor is együtt énekeltek és táncoltak a szenvedélybetegségből kiszabadult fiatalokkal.