A reménység oszlopa

1938. május 25-én késő délután harangszóra indult el a papság menete a Vajdahunyad várától a Hősök terére. A fehér karinges kispapok imára kulcsolt kézzel, négyes sorokba rendeződve nyitották az ünneplő klérus felvonulását. A szerzetesrendek, világi papság, kanonokok, apátok, prépostok után 190 püspök és 37 érsek sétált a nyitóünnepség helyszínére. A kardinálisok élén a házigazda, Serédi Jusztinián hercegprímás haladt.
Harsonaszó csendült. A fanfár már azt jelezte, hogy elindul Eugenio Pacelli bíboros, pápai legátus is. A hívek térdelve fogadták az egyházfő küldöttét és az általa közvetített pápai áldást. Elkezdődött Budapesten a 32. Eucharisztikus Világkongresszus.

Nyolcvanhárom évvel az 1938-as világ esemény után, a Kossuth Rádió tízrészes hangjátékkal állít emléket a kongresszusnak. Jóval több ez, mint múltidézés. Nem csak két idős ember, Lotti néni (Molnár Piroska) és Márton atya (Papp János) nosztalgikus élményeit örökíti meg a hangjáték, hanem rávilágít arra, hogy milyen jelentősége volt évtizedeken át annak az öt napnak az emberek életében.

Az Eucharisztia a szeretet kötelékeként tartópillére lett sok millió keresztény és magyar ember életének, hogy átvészelhessék a második világháború borzalmait és az egymást váltó diktatúrákat, az elnyomás fél évszázadát. A reménység oszlopa című rádiójátékot Zsuffa Tünde író jegyzi. Lektorként Fábry Kornél, a NEK főtitkára is bekapcsolódott a munkába. A főszerepekben: Molnár Piroskát, Papp Jánost, Vida Pétert, Pindroch Mirát és Pindroch Csabát hallhatjuk.
A sorozat nem száraz dokumentumműsor, sokkal inkább két ember és rajtuk keresztül egy nagy közösség, a magyarság hol vidám, felemelő, hol fájdalmas fejezeteket felvillantó eleven, hangos naplója. Egy napló, amelyet immár közösen ír tovább dédszülő és dédunoka. Hiszen a sorozat végére a szeretet köteléke, a hit, az Eucharisztia, a felidézett történetek hidat képeznek a generációs szakadék fölé. Egy nagy találkozás ez: múlttal, jelennel, jövővel és Jézussal…

Fotó: Ambrus Marcsi