Ünneppel készülni az Eucharisztikus Kongresszusra

2019. március 04.
Március 3-án Németh László atya, a Győri Egyházmegye általános püspöki helynöke mutatott be ünnepi szentmisét a sopronhorpácsi Szent Péter és Pál-templomban

Március 3-án Németh László atya, a Győri Egyházmegye általános püspöki helynöke mutatott be ünnepi szentmisét a sopronhorpácsi Szent Péter és Pál-templomban, aminek keretében sor került az öt testvérplébánia – Egyházasfalu, Keresztény, Und, Zsira és Sopronhorpács – 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésének ünnepélyes megnyitására. A szentmisén koncelebrált az „5-NEK” plébánosa, Kovács Pál atya.

A szentmise kezdetén Németh László atya elindította a templom szökőkútját, amit a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondata, a „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7) ihletett. A sopronhorpácsi hívek mellett a testvérplébániák, Egyházasfalu, Keresztény, Und és Zsira képviselői is részt vettek az eseményen.

A szentmisét követően a jelenlévők körmenetben vonultak Sopronhorpács határába, ahol a kijelölt földparcella megáldása után ünnepélyes keretek között elvetették a plébánia búzáját. Kovács Pál atya ötlete nyomán az itt termett búzából fogják sütni a plébánia ostyáját.

Az ünnepi esemény méltó lezárásaként Németh László atya katekézist tartott a sopronhorpácsi művelődési házban.

Az eseményen készült képgaléria az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Fábián Gábor