
Úton

A NEK hírnökei, munkatársai ismét útra keltek. Két hónappal az Eucharisztikus Kongresszus nyitómiséje előtt viszik a rendezvénysorozat hírét szerte az országban és a Kárpát-medencében.

Szegeden több száz érdeklődő várta a hírnököket: Csókay Andrást, Dolhai Attilát és Szikora Róbertet. A siker akkora volt, hogy Kopasz István atya, akit koronavírus miatt lélegeztetőgépen kezeltek, és az orvosok mindössze 10 százalék esélyt adtak a felgyógyulására, meghívta őket július 14-én az üllési plébániájára.

A felvidéki Bacsfán Vérkönnyező Boldogasszony búcsúünnepe volt, a hívek nagy örömére pedig a NEK szimbóluma, a missziós kereszt is jelen volt.

Szent László király ünnepéről is méltó módon megemlékezett a kongresszus stábja. Mátraverebély-

Boldog Apor Vilmost Győr vértanú püspökeként ismeri a széles közvélemény, ám ő előtte huszonhárom évig Gyulán volt plébános, püspökké is a viharsarki városban szentelték. A hívek itt is nagy számban, két busszal készülődnek a kongresszusi részvételre. A NEK munkatársai innen Békéscsabára is ellátogattak.

Az esztergomi Szent Adalbert Központban Így látják ők címmel beszélgetést rendeztek, ahol ugyancsak nagy tömeg várta a szeptemberi világesemény hírnökeit: Kubik Annát, Dolhai Attilát és Pindroch Csabát.

A NEK híre eljutott a hétvégén a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozóra, Óbudavárra, Kecskemétre és Miskolcra is. Máriagyűdön Fodor Réka önkéntes hírnök buzdította a fiatalokat és a zarándokokat a missziós kereszt jelenlétében. Különleges hangulata volt a missziós kereszt óbudavári

A kecskeméti arborétumban álló Mária-kápolnája előtti réten is tájékoztatást kaptak a Keresztény Értelmiségiek Szövetség tagjai az eucharisztikus kongresszus programjairól.

Miskolcon a NEK kísérőprogramjaként eucharisztikus szavalóversenyt szerveztek. A rendezvényen tiszteletét tette Fábry Kornél, a NEK főtitkára, a zsűriben pedig a kongresszus hírnökei közül többen is helyet foglaltak.
„Örömmel halljuk és tapasztaljuk, hogy sokan készülődnek a kongresszusra” – mondta Zsuffa Tünde, a NEK sajtófőnöke, értékelve az országjárás eddigi tapasztalatait. Úgy látja, az emberek megmozdultak, és egyre aktívabbak két hónappal a nagy rendezvény kezdete előtt.
Az országjárás folytatódik. A NEK munkatársai a tervek szerint ellátogatnak a felvidéki Peredre, illetve a székelyföldi Csíksomlyóra is, utóbbi esemény egy kerékpáros zarándoklat végével esik egybe.
