Missziós színpad

5. nap - szeptember 9., csütörtök
Időpont
-
Hozzáadás Google naptárhoz
Nyelvek
Angol
Magyar
Regisztráció
Nem kötelező
Kategória
Akadálymentesített
Igen

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hetében szeretnénk olyan közel hozni a Kongresszus bejáratát az emberekhez, amilyen közel csak lehet. Ezért a Széll Kálmán téren és az Örs vezér terén hétfőtől péntekig kora délutántól estig egy-egy missziós színpadon koncertek, tanúságtételek, evangelizációs darabok várják az arra járókat.

A színpad mellett a "Meghallgatlak" sátorban mód nyílik mélyebb lelki beszélgetésekre, de a színpad körüli térben sokan személyes találkozások során, önkénteseinkkel beszélgetve ismerkedhetnek meg a kereszténységgel.

A színpadon keresztény zenei együttesek lépnek fel: Kaláka, Makám, Andelic Jonatán, Golgota Gospel Kórus, Csiszér László, Eucharist, Pintér Béla, Szabad-ON, Flach Ferenc… Megszólalnak olyan, a médiából ismert művészek is, mint Lackfi János költő és Zámbori Soma színművész. Minden nap 4 és 5 óra között gyermekprogramokat tartunk.

Sokan megosztják majd a hitükről szóló tanúságtételüket, csak ízelítőül: Csókay András, Böjte Csaba, Varga László és Székely János püspök, Hodász András atya, Damian Stayne, Mary Healy és Barbara Heil amerikából… Többen közülük az Eucharisztikus Kongresszus más fontos eseményein is megszólalnak.

Látogass meg minket, és hozd el érdeklődő ismerőseidet is!


Széll Kálmán tér

Széll kálmán tér

Flach Ferenc a pécsi Imádság házának a vezetője. Zenei szolgálata több mint két évtizedre tekint vissza, melynek lényege nem is annyira a muzsika, mint inkább Lélek-átadás. Műsorában ismert keresztény dicsőítő dalok mellett tanúságtételek is elhangzanak.

Ismert gospel-klasszikusokat és dicsőítő dalokat hallgathatunk majd a Golgota Gospel előadásában, amely 2002 óta színesíti a hazai zenei palettát. Céljuk, hogy az örömteli zenén keresztül minél többen megismerhessék Istent.

A nemzetközi hírű sebészprofesszor megejtő őszinteséggel vall Istenhez vezető útjáról, bukásokról és felemelkedésről, valamint arról, hogy személyes hivatásában hogyan működik együtt a hit és a tudomány.

A fiatalok körében népszerű vlogger pap közvetlen stílusban tud beszélni a legsúlyosabb életkérdésekről, és életének főszereplőjéről, Jézus Krisztusról.

Örs vezér tere

Örs vezér tere

A közösség Brazíliában indult 1982-ben. Hivatásuk főként a fiatalok evangelizációja, amely igazi latin-amerikai temperamentummal és vidámsággal végeznek! Magyarországra 2009-ben érkezett tőlük öt fiatal, szolgálatukkal azóta sokak szívét megragadták!

Ha Istent keresed, de nem tudod, hogyan lépj Vele kapcsolatba, akkor itt a helyed, mi segítünk!

Zámbori Soma színész és társai Jézus passióját jelenítik meg számunkra hangban, vetített képekkel és zenékkel. Izgalmas, ahogy a szent szöveg megelevenedik az avatott előadók mai tolmácsolásában. Az előadást követően Kunszabó Zoltán diakónus segít, hogy a hallottakat saját életünkre alkalmazhassuk. Újabb lehetőség az Istent keresőknek, hogy találkozhassanak Vele!