Az öröm forrása

2020. augusztus 03.
A brazíliai katolikus közösség kezdeményezése apránként behálózta a világot. Sikerük titka az általuk sugárzott öröm.

A Katolikus Shalom Közösség indirekt missziót folytat. Jelen vannak Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Izraelben, Kanadában, Angliában, de Uruguayban, Algériában, Madagaszkáron, Francia Guyanában, Portugáliában és Magyarországon is.

Nyitnak egy kellemes kávézót, szendvicsezőt, amelyet a fiatalok megkedvelnek. A különlegesen elnevezett ételek kapcsán beszélgetések kezdődnek a hely alkalmazottai, akik misszionáriusok és a vendégek között.

Általában egy nyitott párbeszéd alakul ki a felek között, amely sok betérő számára fontos, hiszen betölt egy űrt az életükben. A világszerte kialakított kávézókban különtermekben lehetőség nyílik csoportos beszélgetések, imaórák megtartására. A szentségi kápolna az imádkozók számára áll nyitva. Elsősorban a művészeten, zenén, táncon keresztüli evangelizációval érik el az embereket.

Az első kávé

1982-ben az akkor 22 éves egyetemista, Moysés Azevedo nyitott egy kávézót. A szendvicsek és az italok bibliai nevet kaptak, ez jó lehetőséget kínált arra, hogy szóba elegyedjen a betérő fiatalokkal, elmesélje a „szendvicsek történetét”. Az alapítást Azevedo addigi életének két meghatározó eseménye motiválta.

“Nem akarok templomba menni…”

Moyses Azevedo a brazíliai Fortalezában született 1959-ben, egy katolikus család hatodik gyermekeként. Édesanyjának régi vágya volt, hogy ha fia születik, felajánlja őt Istennek. Öt lánya született, de tovább imádkozott, míg 45 éves korában végül várandós lett Moysés-sal. A fiú 12-13 éves korában kijelentette, hogy nem szeretne többet templomba menni. „Azt gondoltam, hogy a mise nagyon bürokratikus, olyan, mint egy múzeum.” A fordulópont egy lánynak, Teréznek köszönhető. Rávette Moysést, hogy menjen el egy fiataloknak szóló lelkigyakorlatra. Ott, életében először, 16 évesen nagyon erősen megtapasztalta, hogy Jézus szereti őt.

Adj egy ajándékot a pápának!

„Az a találkozás megváltoztatta az egész életemet. Sorsdöntő tapasztalat volt”- mondta Moysés. 1980. június 30-án II. János Pál pápa először látogatott Brazíliába, azon belül Fortalezába, hogy részt vegyen a Nemzeti Eucharisztikus Kongresszuson. A város püspöke a 20 éves Moysést választotta ki, hogy az egyházközség fiataljai nevében ajándékot adjon a pápának. Nem csak átadnia kellett, hanem el is kellett döntenie, hogy mit adjon a Szentatyának: ő úgy döntött, hogy felajánlja, hogy egész életét a fiatalok evangelizációjának szenteli. Át akarta adni nekik, amit ő ingyen kapott. Ez meg is történt 1980. július 9-én, II. János Pál pápa lábainál. Az ifjú Moysés megkapta a pápa áldását, és két évvel később letehette közösségének „alapkövét”.

Béke és öröm

Shalom’ annyit jelent héberül, hogy ’béke’, ezt a nevet kapta Azevedo vendéglátó helye. „A kávézó kezdet lehet a megtéréshez” – mondta Daniel Porto, a közösség Magyarországon szolgáló tagja.

„Vannak köztünk olyan fiatalok, akik először csak azért jöttek be hozzánk, hogy megigyanak egy kávét, ma pedig már tagjai az imacsoportunknak”

– tette hozzá. A jó hangulatban az örömhír akarva-akaratlanul is terjed.

Hívás Magyarországra

A közösség 1982 óta folyamatosan növekszik, hivatalosan 2007-ben hagyta jóvá a Szentszék, mint pápai jogú nemzetközi társulatot. Ebben az évben Moysés megismerkedett Erdő Péter bíborossal Brazíliában, akit megragadott a közösség szellemisége és meghívta őket, hogy telepedjenek le Magyarországon is. „Mindig is bennünk volt az a vágy, az az érzés, hogy ahová az egyház küld, oda mi menjünk. Pontosan ez történt Magyarországgal is.” A bíboros újabb meghívásának köszönhető az is, hogy Moysés Azevedot meghallgathatjuk jövő szeptemberben Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előadójaként.

Forrás: NEK