„Éjjel szinte minden perces volt a nővérért kiáltás”

A New York Times hasábjain jelent meg Kiley Bense írása, amelyben philadelphiai nagyanyja gyermekkorát idézte fel kutatásai alapján. “Tudtam, hogy 1917 októberében született és hogy csecsemőként élte át az 1918-as spanyolnátha világjárvány borzalmait. Kutatásom során olyan szívfacsaró részletekre bukkantam, melyekre nem számítottam.”

A korabeli tudósítások 1918 őszén a tomboló járványokról szóltak: kiüresedett utcák, zárt ajtók, alagsorokban és tornácokon rakásba halmozott testek, mivel a hullaházak kifogytak a koporsókból. Bezárt nyilvános terek és üzletek a város egész területén, beleértve a templomokat, iskolákat és színházakat is. Október 16-án egyetlen nap alatt, több mint 700 ember hunyt el Philadelphiában az influenza miatt.

Bense, amikor januárban olvasott a koronavírusról, elővette azt a dokumentumot, amit családkutatása során talált. Egy 1919-ből származó írást, amelyet az Amerikai Katolikus Történelmi Társaság (Philadelphia) tett közzé, hogy megőrizze a spanyol influenza emlékeit. „ A nem rögzített tények idővel hamar feledésbe merülnek.” - olvasható az írás bevezetőjében. A nővérek munkája a világjárvány idején, 1918 októbere címet viselő dokumentum hatalmas emberi erőfeszítés és a közjó érdekében tett önfeláldozó magatartás bizonyítéka. A világjárvány tetőzésekor végrehajtott nagylelkű és együttérző cselekedetek kivételes történetei tárultak elénk.

Az első világháború negyedik éve dúlt és a spanyolnátha is egyre több emberéletet követelt. Október elején figyelmeztetést adott ki a Vöröskereszt, hogy Philadelphiának nincs elegendő ápolója a betegek száma viszont roppant gyorsan növekszik. „A város egészségügyi rendszerét már amúgy is kimerítette a háború. Számos kórházban a járvány kirobbanása előtt súlyos hiánnyal küzdöttünk. Ez most élet és halál kérdése” - figyelmeztetett egy tisztviselő.

Ilyen helyzetben szólította fel Philadelphia érseke az egyházmegye apácáit, hogy hagyják el a rendházat és kapcsolódjanak be a város betegeinek és haldoklóinak ellátásába. Az apácák többsége kevés külvilági ismerettel és egészségügyi tapasztalattal rendelkezett. Mégis 2000 nővér válaszolt az érsek felhívására. Tizenkét órás műszakban váltották egymást, betegeket szállító járművek navigálására vállalkoztak egy olyan városban, ahol a félelem uralkodott. Fehér köpenyt és gézmaszkot viseltek. Elsősorban a leginkább a philadelphiai társadalom perifériájára szorult embereket ápolták: olasz, lengyel, ukrán és kínai bevándorlókat, fekete és zsidó családokat, valamint hajléktalanokat és árvákat. Lázas férfiakat gondoztak, akik harmincan nyomorogtak egy osztályon. A hallucináló betegek az ablakon kíséreltek meg kiszabadulni, lepedőket téptek szét, üvegpoharakat vágtak a nővérekhez és Istenhez könyörögtek. A magánlakásokban a nővérek halott szülőkre, éhező és síró gyermekekre bukkantak. „A szorosra zárt ablakok mellett úgy éreztük mintha harapni lehetne a lázat.” – emlékezett vissza egy apáca

Ágyneműt mostak, forró levest szolgáltak fel. Vízről, jégről, takaróról, orvosságról gondoskodtak, betegeket vigasztaltak. „Éjjel szinte minden perces volt a nővérért kiáltás”- emlékezett vissza egy apáca a fárasztó műszakokra. Egy másik nővér a kezdeti félelemeit idézte fel: „Először félelmetes rettegés fogott el, mert soha nem találkoztam ilyen közelről a halállal. Miután átláttam, hogy mi a feladatom, felvettem a ruhámat és a maszkomat, és megkezdtem az ügyeletemet a női kórteremben.”

Kiley Bense nagymamája és családja túlélték a járványt, elzárkóztak a külvilágtól, miközben a fertőzés végigtarolt a városon. A járvány hat hete 12 ezer életet követelt csak Philadelphiában, köztük 23 apácáét. Száz év elteltével a hősies nővérek munkája példát mutat nekünk ebben a szokatlanul nehéz időszakban.

Kiley Bense írása a New York Timesban jelent meg.

Fotó: Otis Történelmi Archívum Egészségügyi és Orvostudományi Múzeum