Ferenc pápa Budapesten

2021. július 21.
Huszonegy év elteltével vesz részt katolikus egyházfő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Ferenc pápa szeptember 12-én, Budapesten a Hősök terén részt vesz a katolikus világesemény záró szentmiséjén.

Szeptember 12-én reggel nyolc óra előtt érkezik meg a pápát szállító repülőgép a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A hivatalos köszöntők után a katolikus egyházfő találkozik Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel és a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban.
Ezután Ferenc pápa fogadja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának és a zsidó közösségeknek képviselőit.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje 11 óra 30 perckor kezdődik a Hősök terén, amelyet Ferenc pápa celebrál.

A Szentatya a délután folyamán indul tovább Pozsonyba. Háromnapos szlovákiai látogatása során egyházi- és világi vezetőkkel, a roma és a zsidó közösség tagjaival találkozik. Ferenc pápa felkeresi útja során Kassa, Eperjes városát és szeptember 15-én szentmisét tart a sasvári (Šaštín) pálos kegyhelyen.

Regisztrálj a NEK programjaira és a záró szentmisére is.