„Ha nem hiszel semmiben, akkor nincs értelme, hogy ott vagy, ahol.”

Kívülről nézve egy sikeres karrierútnak látszik életednek eddigi, nyilvánosság előtt töltött időszaka: 15 évesen szerepeltél a Megasztár tehetségkutatójában, az X-Faktorban élő adásban is megismerhetett a közönség. A Dal című műsor 2018- as szériájában a szuperfináléba kerültél. A Kaposvári Egyetem színművészeti szakán tanultál. Beteljesült álom 23 évesen országosan ismert zenésznek, színésznek lenni?

Nem igazán tudom, hogy mi is az álom. Jelenleg dolgozom egy előadáson Szimpla vágyak címmel, lényegében ezt az utat keresi, mi az álom, mi a cél. Talán mondhatom, hogy az én álmom a boldogság, lehet, ez klisésen hangzik, de ha valaki boldog, akkor ott nincs baj. Igaz, nagyon az utam elején vagyok még, de azt gondolom, hogy ha nem jön össze az álom, akkor a legfontosabb, az a boldogság. Nekem a zene jelenti a boldogságot, alapvetően sok mindent nem tudok elmondani, mert félek a következményektől, vagy nem tudom megfogalmazni, amit mondani akarok. A dalaimban ezek a gondolatok és félelmek mind ott vannak.

Az Ismeretlen változó album már címében is tükrözi azt, ami az embert elkíséri élete folyamán: a változás, amelyet sokszor rossznak tartunk, vagy inkább rosszul kezelünk.

Folyamatosan változik az ember, hol jobbra, hol pedig balra megy. Ami most történik, a mai világunkban azt kegyetlennek gondolom és ezt saját magamra is tudom érteni. A most készülő darabunkhoz írok saját dalokat, az egyik így szól: „Bocsánat, Uram, de volt kitől tanulnom almát lopni, meztelen”; itt arra utalok, hogy bocsásd meg bűneimet, mert valaki előttem már lopott almát, meztelenül és én is ugyanaz vagyok, aki ő. Nagy álmom, hogy becsületesen tudjunk változni, elfogadni magunkat és ne egy megfelelési kényszer legyen előttünk, hogy megfeleljünk a külvilág elvárásainak. Próbálok arról az álomról leszokni, hogy nagy színész, popsztár legyek, inkább igyekszem megtalálni az utat, ami a tényleges boldogsághoz vezet. Persze a hiúságomnak jól esik, ha az emberek szeretnek, amikor a színpadon állok, hiszen egy színészt, énekest vagy bármilyen előadót az élteti, ha a közönség szereti őt, de ha nincs közönség az egész nem ér semmit.

Korábban nyilatkoztad, hogy tudatosan tanítod magadnak, hogy örülni tudj, ez biztosan egy hosszú folyamat. Miért van erre a tudatosságra szükség?

Az ember nagyon sokszor beszél arról, és próbálja fejleszteni magát abban, amit nem tud. Nagyon nehezen tudok örülni, tanulom, hogy inkább érezni kell az örömöt. Vannak olyan pillanatok az életben, amikor nem tudod miért vagy boldog, de boldog vagy. Emlékszem, egyszer Kaposváron mentem az egyetemre a napsütésben, amikor elmentem egy étterem mellett és megcsapott a rántott hús illata. Leültem és megittam egy kólát és egyszerűen olyan boldog voltam, hogy leírni nem tudom. Ezt nem lehet tanulni, hogy megéld a pillanatot, azt talán lehet, hogy odafigyelj rá.

Hogyan élted meg az elmúlt egy év bizonytalanságát, a bezártságot?

Az eleje az jó volt, ugyanis eljártam edzeni, sokat olvastam. Több ilyen köztes időszakom volt, amikor azon gondolkoztam, mit csináljak? Mit kellene kezdenem magammal, mert ez így nem jó. Voltak depresszívebb pillanatok, amiket ugyanúgy meg kell élni, mint a boldog pillanatokat. Most nagyon sok minden történik körülöttem, a saját színdarab, azonkívül elkezdtem egy másik darabot is próbálni. Megérintett és megrémisztett, hogy a média folyamatosan sugározza a vírusról szóló híreket. Zavaró, hogy nem tud este csend lenni a szobádban, nem tudod kiüríteni az elmédet. Sajnos én is azon emberek közé tartozom, akik lefekvés előtt be akarják állítani az ébresztőórájukat és akkor hirtelen ott van a Facebook vagy bármelyik hírportál, amit elkezd lapozni és a négy fal csöndjéből hatalmas nagy zaj lesz.

A csend öröm számodra?

Igazából a csend most zaj, nincs most csend a világban, és nemcsak a koronavírus, hanem a sok zavargás miatt is. Van egy jó mondás erre, ami szerepel a darabunkban: „Nem minden úgy történt, ahogy te hiszed, csak úgy adod elő, ahogy szerinted az történt. De valójában, hogy történt?” Nagyon sok minden elbukik azon, hogy az emberek teljesen értelmetlenül vitatkoznak egymással. Közben nem tudják, mi van a másikkal és sok esetben önmagukkal és cselekedeteikkel sincsenek tisztában.

Változott-e a kapcsolatod önmagaddal és a hiteddel az elmúlt év hatására?

Nem változott – olyan, mint volt. Gyakorlom a hitem. Akkor lettem vallásos, amikor elment a nagymamám, bíztam abban, hogy ő itt van velem. És bízom abban is, hogy valaki mindig itt van velem, aki fogja a kezem és segít.

Mit jelent számodra az, hogy a NEK Önkéntes Hírnöke lettél?

Nagy megtiszteltetés, hogy bíznak bennem. Számomra a hit és a bizalom nagyon fontos cselekvés, érzelmi állapot. Ez hiányzik a mostani környezetünkből, hogy meghallgassunk másokat, hogy hallgassunk másokra. Nincs véletlen a világon, az sem véletlen, hogy annak tudsz segíteni, aki segítséget vagy tanácsot kér tőled. Ez egy olyan érzés, ami megdobogtatja az ember szívét, hogy bármiben tud segíteni.

Említetted, hogy számodra a zene az a legmegfelelőbb kifejezési forma, amelyen át közvetítheted a gondolataidat,mindazt, amit értékesnek tartasz. Hogyan fogalmaznád meg a művészeted lényegét?

A művészetnek az a lényege, hogy alkossunk, segítsünk, egy problémára rámutassunk és a boldog pillanatokat kiemeljük, úgy hogy közben a nézővel egy közös kapocs alakuljon ki. A színháznak mindenféleképpen nevelnie kell, nem csak a tragikusabb daraboknak, hanem akár a komédiáknak is. A művészetnél fontosabb dolog biztos nagyon sok van, de én ebben találtam meg magam. Így megtapasztaltam a közvetítő, közösségformáló erejét is. Részt vettem a Forrásponton 5000 fiatallal együtt. Velük beszélgettünk a hitről, jó érzés volt ezt átélni, ott lenni. A hitnél nincs fontosabb, úgy vélem. Ha nem hiszel semmiben, akkor nincs értelme, hogy ott vagy, ahol.

Forrás: NEK Önkéntesek

Fotó: Somogyi Lajos / Bands Through The Lens, Bocskai Rita, Gádoros Márk / Víziómédia