Igent mondok, s hiszem, hogy a háló megtelik hallal

„Mindenbe reménnyel fogok bele, azzal a tudattal, hogy az Úr kéri tőlem, amihez hozzákezdek" - mondja Serfőző Levente, aki már papneveldés éveit is Szegeden, a Szent Gellért Szemináriumban töltötte életen át tartó baratokat és életre szóló hivatást szerezve.

Legszebb emlékei közé tartozik a szemináriumi kápolna védőszentjének ünnepe, a nyílt nap, amikor a kispapok betekintést adtak életükbe az érdeklődőknek.

Az itteni pasztorális és szociális hétvégék segítették a felkészülést a papi életre. Itt szembesült a halál valóságával is: „Szívószállal etettem a krónikus osztályon haldokló nénit. Fogtam a kezét, rámosolyogtam, ő visszamosolygott. Másnap reggel pedig már nem volt ott.”

Régi szemináriumi osztálytársaival a mai napig tartja a kapcsolatot:

„Fontos, hogy ne veszítsük egymást szem elől, hogy ne váljunk magányossá, és mindig legyen, aki meghallgatja, milyen küzdelmeink, örömeink vannak.”

Havonta együtt vacsoráznak, beszélgetnek és közösen imádkoznak, mert a szemináriumi élmények egy életre összekovácsolták őket. A közösség másképp is nagyon fontos számára: „Bárhová kerültem, mindig törekedtem arra, hogy valamilyen formában megéljük a közösséget a hívekkel.” Sok feladatba bevonja a kispapokat, ami számukra is hasznos, hiszen tapasztalatokat szerezhetnek. A plébániai ifjúsági élet szervezésébe pedig gyakran ad feladatokat a katekétáknak is. „Nagyon fontos számomra a közös munka, mert ettől érzem, hogy nem vagyok egyedül, és hogy amire Isten meghívott, azt nem egymagamnak kell megoldanom.”

Serfőző Levente életéről ITT tudhatsz meg többet.

Fotó: Lambert Attila

Forrás: Magyar Kurír