"Itt a holtak élnek és a némák beszélnek."

Az esztergomi Prímási Levéltár, Magyarország legnagyobb egyházi levéltára több szempontból is különleges. Az intézmény nevében szereplő „prímás”, azaz az esztergomi érsek a magyarországi egyházi hierarchia csúcsán áll Szent István királytól kezdődően. Ők koronázták a magyar uralkodókat, de időnként helytartóként, főkancellárként, királyi tanácsnokként is tevékenykedtek. Ezenkívül meghatározó szerepet töltöttek be hazánk mind egyházi, mind világi kormányzásában, miközben a prímási udvar a magyar kultúra és művészet meghatározó központjának számított.

A feltehetően a XI. század elején alapított intézmény legkorábbi leltára a XV. század elejére datálódik. A Prímási Levéltár óriási területet dokumentált: 1778-ig 15 vármegye 2500 települése tartozott az Esztergomi Főegyházmegyéhez, s noha 1776-ban kikerült fennhatósága alól Rozsnyó, Besztercebánya és Szepes, 1919-ig Európa egyik legnagyobb egyházmegyéje maradt.

A levéltár az első időszakban az esztergomi várhegyen működött. Az iratokat nem egyetlen helyen őrizték, hanem több épületben. Ez bölcs döntés volt, ugyanis a székesegyház megsemmisült egy tűzben a 12. században, utána pedig kifosztották, így csak azok az iratok maradtak meg, amelyeket nem a sekrestyében tároltak. A török megszállás idején a levéltár Nagyszombatra költözött, az új prímási központ Pozsonyban kapott helyet. Kétszáznyolcvan évnek kellett eltelnie, mire a levéltár „hazaköltözhetett”: 1820-ban Rudnay Sándor hercegprímás visszahelyeztette az érseki székhelyet Esztergomba. Simor János bíboros, hercegprímás az 1882-ben átadott prímási palotában kialakított egy raktárat a levéltár iratainak. A levéltárat többször költöztették, majd 2007-ben a régi esztergomi szemináriumban kialakított Szent Adalbert Központba szállították át a felbecsülhetetlen értékű írott emlékanyagot.

A levéltár jelentősége ma is óriási, hiszen a XV. századtól betekintést nyerünk a különböző korok kormányzati, politikai, művészet-, gazdaság- és helytörténeti eseményeibe. A Prímási Levéltár talán legértékesebb része a középkori gyűjtemény, amely hazánk második legnagyobb, Mohács előtti állományát képezi olyan dokumentumokkal, mint II. András Aranybullája, a királykoronázási akták, a prímási pincészet bortárának számadásai, vagy a beregi egyezmény.

Nem is választhatott volna magának a levéltár igazabb és találóbb idézetet, mint a címben olvasható sort: "Hic mortui vivunt et muti loquuntur", azaz: "Itt a holtak élnek és a némák beszélnek."

Szeretnéd meghallgatni a Teológiai Szimpózium előadásait Esztergomban? Akkor nézd meg a programot és regisztrálj!

Fotó: Országalbum