A jel a megtestesült szó

Akadálymentesek a kongresszus programjai, így a hívő közösség minél szélesebb köre részese lehet a közös ünneplésnek.

A NEK akadálymentesítése és kapcsán beszélgettünk Kompán Julianna jelnyelvi tolmácssal és Nagy Sándorral, az Esztergom-Budapest Főegyházmegyei Hallássérült Pasztoráció referensével.

„Figyeljék a kezemet, mert varázsolok!”

– Rodolfo, a nagy bűvész mondata jut eszembe arról, amikor a tv-közvetítések alkalmával a képernyőn megjelenik a jelnyelvi tolmács és mindenféle jeleket mutat, amellyel sok ember számára érthetővé válnak meglehetősen összetett és bonyolult szövegek is, például egy liturgia szövege. Hogyan lesz valakiből jelnyelvi tolmács?

Kompán Julianna: ­ – Eltérő történetekkel érkezünk a képzésre, nekem nem volt érintettségem, érdeklődésből kezdtem el a jelnyelvet tanulni és benne ragadtam ebben a világban. Eredetileg nem is volt célom, hogy tolmács legyek, de aztán Isten erre az útra terelt és amikor megkaptam az első hivatalos megrendelésem elég egyértelműen jelezte, hogy a helyemen vagyok.

Mi volt az első megbízás?

K.J.: ­ – Egyházi tolmácsolás. Hét éve hivatalosan is tolmács vagyok, elsősorban budapesti és pest megyei megbízásaim vannak, de az ország számos pontján megfordultam már jelnyelvi tolmácsként templomokban.

A főegyházmegyében 2018 óta Nagy Sándor atya a siket és nagyothalló hívek pasztorációs referense.

Mi az ön története, amely révén ehhez a közösséghez kötődik?

Nagy Sándor: ­ – Szinte születésemtől kapcsolódom a jelnyelvhez, mivel a szüleim siketek. Otthon ez volt a kommunikációs formánk, nem a hangoké, hanem a jeleké. Belenőttem szüleim és az ő barátaik révén ebbe a közösségbe: megismertem az örömüket, nehézségeiket. Kicsi koromtól számtalan olyan helyzet volt, amikor olyan, másoknak hétköznapinak számító helyzetekben, mint például a vásárlás vagy egy hivatali ügyintézés, tolmács szerepben voltam jelen és közvetítettem a szüleim és az előadók vagy az ügyintézők között.

„Sokkal jobban érzékelik azt, ami nem valóságos”

A ferences szerzetesek a fővárosban már 1945 előtt is foglalkoztak a siketek és nagyothallók lelkigondozásával.

N. S.: ­ – Valóban. Ezt követően Szilágyi Izabella és Szilágyi Vilma nővéreket kell megemlítenünk, akik a kezdetektől jelen vannak a közösség életében, ők alapozták meg és szervezték ennek a körnek az életét. Aztán papok is csatlakoztak hozzájuk, hosszú időn keresztül Futó Károly atya tartotta nekik a miséket a nővérek tolmácsolásával. Aztán Suló Lajos atya misézett, aki maga is, miután megromlott a hallása, megtanulta a jelnyelvet. Elődöm, Erdődi Ferenc atya sokat tett azért, hogy működhessen és bővülhessen a közösség. Néhányan, mint például Bacsa Dávid atya, más egyházmegyékből is segítenek ebben a szolgálatban. Kétéves papi létem után kaptam megbízást Erdő Péter bíboros úrtól, hogy foglalkozzam a siket és nagyothalló hívek lelkipásztori gondozásával.

– Mitől más az ő lelkigondozásuk?

N.S.: – Hosszú éveken keresztül a piarista kápolnában voltak a szentmisék. Akkor azokon az eseményeken csak a hallássérültek: siketek és nagyothallók vettek részt. Nagyjából azonosak voltak az igények és könnyen egymásra lehetett hangolódni. Lassan harmadik éve már a Mátyás-templomban vannak a szentmisék, a helyszínváltás sok új szempont figyelembevételét követeli meg. Nagyobb a tér, alkalmazkodni kell a fényviszonyokhoz, fel kell mérnünk, hogy mit látnak a hívek az oltárból, a tolmácsból, a papból. Nagyon fontos a szemkontaktus a négyszemközti és nagyobb közösségben zajló események esetében is. Papként így látom a tekintetekből, ha valamit túl bonyolultan fogalmaztam meg, akkor ezt tudom korrigálni.

– Milyen felkészülést igényel jelnyelvi tolmácstól, hogy liturgikus eseményeken egyházi területen kérik a közreműködését?

K.J.: ­ – Az Egyházról való ismeret nélkülözhetetlen, ahogy a liturgiáé is. Számos speciális kifejezés van, amelynek jelentését tudni kell. Az egyházi jelkincsek minden felekezetnél eltérőek. Nyelvészeti szempontból ez is egy izgalmas területe a munkánknak.

– Egy pap számára, aki talán előbb ismerte a jelnyelvet, mint a hangzó nyelvet milyen kihívást jelent a hallássérült közösség szolgálata?

N.S.: – Kezdetekben nekem is új volt több kifejezés, amikor nem tudtam valamit a közösség tagjai mutatták meg. Interaktív kapcsolódásban vagyunk egymással. Rengeteget tanulok a siket hívektől, azt elsősorban, hogy ők sokkal jobban érzékelik azt, ami nem valóságos.

Szentmisék a Mátyás-templomban

– Mekkora lélekszámú a hallássérült hívek közössége?

N.S.: – A járvány sok, elsősorban idős hívőt otthon tartott. Budapesten stabilan 50-70 hívő vesz részt a szentmiséken. Immár több évtizedes hagyomány, hogy karácsony másnapján a főpásztor ellátogat a hallássérült közösséghez. Ilyenkor az ország sok pontjáról érkeznek hívek és akár kétszázan is együtt ünnepelhetünk. Korábban, amíg a nővérek aktívak voltak, vidékre is mentek az ottani kis közösségekhez, most lazább a kapcsolattartás. Egy-egy pici csoport működik Miskolcon, Pécsen. Azon dolgozunk, hogy ismét élénk legyen országszerte az ilyen csoportok között a kapcsolat. Keressük az útját annak is, hogyan érhetnénk el a hallássérült fiatalokat.

– A szentmise zenei részeit hogyan lehet pótolni, közvetíteni a siketek számára?

K.J.: – A Mátyás-templomban integrált misék vannak, hallókkal együtt vagyunk. Míg a piaristáknál, amikor csak siket és nagyothalló hívek vettek részt azokon, az énekek csak szövegben jelentek meg. A Mátyás-templomban a közös miséken ott vannak a hangszerek, a kántor. Sokat gondolkodtunk rajta, hogyan oldjuk meg ezt a kérdést: a szöveget jeleljük el számukra. Nagyon jó érzés, amikor a hívek velünk együtt jelelik a zsoltárokat. Az akadálymentességhez itt hozzátartozik az is, hogy kivetítőn olvashatóak a szövegek és látható a jelnyelvi tolmács is, így akár a hátsóbb sorokból is jól követhetővé válik a liturgia. A szövegek révén valamennyi hívő be tud kapcsolódni a zenei részekbe is.

Élő nyelv

– Mi történik, ha hibázik egy jelnyelvi tolmács, nyelvbotlás vagyis jelbotlás fordul elő és közben a hangzó nyelvi előadó tovább halad a szövegével?

K.J.: – Természetesen, előfordul, hogy hibázunk. Szinkrontolmácsolás, amit csinálunk, előfordulhat egy-egy rossz mozdulat. Ezek jobbára abból adódnak, hogy korábban kezdjük el az első elhangzó szavak után a jelelést és következtetünk arra, hogy mit akar kifejezni a közlő fél. Menet közben kiderülhet, hogy valójában másra gondolt. Amint ezt észleli az ember lehet javítani a hibát. A jelnyelvnek is megvan a nyelvtani felépítése, hogyan kell a szavakat egymás után jelelni. A hangzó beszédben sokszor később következik az a kifejezés, amit a jelnyelvben előre kell tenni, ilyenkor ki kell várni ennek elhangzását és hozzákötni a korábbi gondolathoz, vagy meg kell ismételni az egész már lefordított egységet.

– Minden szót le kell fordítani, vagy a tartalmat kell közvetíteni?

K.J.: – Fordítástechnikai szempontból megkülönböztetjük a tükörfordítást és a kulturális megfeleltetést. A jelnyelvnél utóbbi különösen is fontos, hogy az adott közeg számára meglegyen feleltetve a szöveg, vagyis nem feltétlenül minden szót fordítunk, hanem az értelmi egységet ültetjük át jelnyelvre. Vannak szavak, amelyeknek még nincs jelnyelvi megfelelője. Találkozhatunk ritkán használt szóval is, amit a tolmács ismer, de a közösség nem, ilyenkor plusz magyarázatot kapcsolhatunk hozzá vagy „magyarosítjuk/jelnyelviesítjük”. Az egyházi jeleket például a közösséggel közösen próbáljuk fejleszteni, hogy az mindenki számára érthető legyen.

N.S: – Ha előfordul, hogy egy szóra nincsen jel, akkor egyik módszerünk az, hogy lebetűzzük. Bibliai nevek, kifejezések esetében ez gyakori. Kitalálunk egy jelet, az vagy meghonosodik vagy tovább fejlődik. A földrajzi neveket sokszor lerajzoljuk, térben megjelenítjük, térképen megmutatjuk. Szeretnénk láthatóvá tenni a hallhatatlant és így kifejezni a láthatatlant. Babits Mihály fogalmazta egyszer: "A gondolat hangtalan beszéd; a szó a megtestesült gondolat". Ezt továbbfűzve mondhatjuk a jel megtestesült szó. A hangzó nyelvünk folyamatosan változik, ettől élő, ugyanez igaz a jelnyelvre is.

– Például egy német katolikus közösségnek ugyanúgy kell jelelni, mint a magyar hívőknek? Univerzális nyelvként kell a jelnyelvre tekinteni?

K.J.: – A hangzónyelvhez hasonlóan, minden országnak megvan a saját jelnyelve, illetve vannak nyelvjárások. Magyarországon hét jelnyelvi nyelvjárás van. Nehéz kívülről megérteni, de aki így kommunikál azok számára ezek nem akkora különbségek, hogy ne értsék meg egymást. Külföldiekkel is viszonylag gyorsan megtaláljuk a közös nyelvet, mivel egy vizuális nyelv, ezért gyorsan egymásra tudnak találni az emberek a jelekben. Nem tudnék tolmácsolni nekik, de beszélgetni viszont biztosan tudnánk.

N.S.: – Édesanyámmal egy római kirándulásunk során tapasztalhattam meg, amikor egy hallássérült személyek gondozásával foglalkozó közösségnél jártunk, hogy míg nekem kihívást jelentett a kommunikáció, addig anyukám rövid időn belül könnyedén jelelt az olasz nővérrel.

– Rövidesen elkezdődik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Hogyan készülnek a programokon való részvételre?

K.J.: – A Mátyás-templomban működik egy kis tolmácscsapat. A kongresszusra is készülünk jelelős gyakorlással, beosztásokat készítettünk. Minden nap lesz akadálymentesített program. A nagy eseményeken nem elszórtan lesznek a hallássérültek, hanem külön szektorban kapunk helyett a többi speciális igényű hívővel és kísérőikkel. N.S.: – Elneveztük a közös felkészülést egy jelnyelvi műhelynek. A jelkincset átbeszéljük. Nekem személy szerint a teológiai háttér kibontása is a feladatom. Nagyon sok speciális igény van, amelyre igyekszünk odafigyelni, nemcsak a siketeknek és nagyothallóknak, hanem a más akadályozottsággal élők esetében is. Amikor közösen gondolkodunk egy-egy szentmisére való felkészülésről, akkor a feliratozás egy nagyon fontos feladat, hogy az megfelelően látható legyen. A feliratozás szolgálatát Lauer Tamás állandó diakónus végzi hűséges szívvel, aki maga is nagyothalló. A Reménykör nevű összefogáshoz is bekapcsolódtunk a csoportunkkal. Ők egy szélesebb kört igyekeznek megszólítani: a látássérülteket, mozgássérülteket, autizmussal élőket, értelmileg akadályozottakat és családjaikat. Velük karöltve az egyházmegyén belül képviseljük az akadállyal élő hívek szempontjait, igényeit. Hiszünk abban, hogy Krisztusban összetartozunk, és képesek vagyunk felismerni egymásban az értéket!