
A Kaposvári Egyházmegyébe érkezett a Missziós kereszt

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szimbóluma, a Missziós kereszt – amit Ferenc pápa 2017 novemberében áldott meg – a Kaposvári Egyházmegyében folytatja országjárását június 25. és július 15. között.
Az egyházmegyében először a somogyvári Bűnbánó Szent Mária Magdolna-plébánia fogadta a keresztet. A napokban pedig a püspöki székhelyen, Kaposváron van a kereszt; június 29. és július 2. között a kaposvár-donneri Szent Kereszt-templomban. Június 30-án az alkotó özvegye, Ozsváriné Ramocsai Imri tartott előadást a keresztről, majd tanúságot tett Ozsvári Csaba életéről és hitéről.
Hétfőn, július 1-jén, délután 13 órától nyitva lesz a templom, látogatható a kereszt, majd 16 órától Nyéky Kálmán tart előadást a benne elhelyezett ereklyékről. Az előadás után, 17 órakor szentmisére, azt követően pedig taizéi imaórára várják a híveket.
Az egyházmegye számos településén tiszteletüket fejezhetik ki a hívek a missziós kereszt előtt. A program ITT olvasható.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye