
Mit tehet a korábban a NEK programjaira vásárolt jegyeivel?

Lépjen be a regisztrációs fiókjába! Ha elfelejtette jelszavát kattintson ide!
Ezután kiválaszthatja, hogy mit szeretne tenni a korábban megváltott jegyével!
Dönthet úgy, hogy azt felhasználja a jövő évi világeseményen, hiszen azok természetesen érvényesek maradnak 2021 szeptemberében is.
Jelezheti, hogy nem vesz részt az új időpontban tartott találkozón, de nem szeretné a jegye árát visszakérni, hanem azzal adományként támogatja a kongresszus megrendezését.
Harmadik választási lehetősége, hogy kéri a belépője árának visszatérítését.
A jóváírás bankkártyás fizetés esetén a kártyán, utalás esetén a számlán jelenik meg. A beérkező válaszok feldolgozása és a pénz visszautalása 7-14 napot vesz igénybe. Türelmét és együttműködését köszönjük.
Az esztergomi Teológiai Szimpóziumra megváltott jegyek árát a programváltozás miatt valamennyi jelentkezőnek visszafizetjük. Erre az eseményre újból lehet majd belépőt váltani.
A kongresszus programjának újraszervezése zajlik. Az ingyenes jegyek felhasználásáról ennek ismeretében tudnak majd később dönteni.
Kérjük, hogy olvassa át honlapunkon a Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) menüpontban szereplő információkat! Ha segítségre lenne szüksége, forduljon hozzánk bizalommal a registration@iec2020.hu e-mail-címre küldött levélben.
A NEK-kel kapcsolatos további híreket, információkat itt olvashat.