Moziba be! Filmvetítések a NEK idején

2021. augusztus 29.
Az Eucharisztikus Kongresszus a mozgókép ünnepe is, hiszen filmbemutatók, sőt filmfesztivál is kapcsolódik hozzá. Az alábbiakban összeszedtünk néhány lehetőséget, ezek közül érdemes böngészni a filmek szerelmeseinek.

Szent Ignác útja – Camino Ignaciano

Szeptember 4. – 17.00 (magyar nyelven) és 19.00 (angol nyelven)

Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

„Ha egyszer a szívünk megváltozik, nem csoda, hogy utána általunk a világ is megváltozik!” Loyolai Szent Ignác
Négy fiatal zarándok Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítójának nyomában jár, aki 500 évvel ezelőtt először tette meg a ma már Camino Ignacianóként ismert utat. Megmutatni a láthatatlant, segíteni elmerülni a csendben – nem kevesebbre vállalkozik Tolvaly Ferenc a Szent Ignác útja című fikciós dokumentumfilmje.
A spanyolországi történelmi helyszíneken forgatott film hitelesen és érzékenyen mutatja be, hogyan válik egy zarándoklat életváltoztató úttá. A film egyaránt hordoz üzenetet az önmagukat keresőknek, a mély lelkiségre vágyóknak, a spanyol kultúra, a természet és az egyedi dokumentumfilmek szerelmeseinek is.

Mutatjuk a premier előtti vetítések időpontjait:

Uránia Nemzeti Filmszínház

2021. 09. 05. Vasárnap 16:00 - Díszterem

2021. 09. 05. Vasárnap 18:00 - Díszterem

2021. 09. 06. Hétfő 20:30 - Díszterem

2021. 09. 07. Kedd 15:00 - Díszterem

2021. 09. 08. Szerda 20:30 - Díszterem

Előzetes:

Bővebb információ: ITT

Eucharisztia

Szeptember 7. – 20.00

Puskin Mozi díszterme

1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 18.

A szereplők Jézus életének tanúi, János, Mária és Magdolna, akik együtt élve, beszélgetve feltárják az evangéliumi eseményeket. Mintha csak együtt lennénk velük, beszélgetve, megidézve Jézus alakját és a történteket. A film a mai embert szeretné megszólítani a szereplők karizmájával, elsősorban Jézus személyes mágikus hatásával, bölcsességével és a belőle áradó szeretettel. Mindezt közérthető formában, mai nyelven kissé leegyszerűsítve, de a szellemi tudást átadva.

A film műfaja dráma, középpontjában az eucharisztia megértése áll - a kenyérszaporítás, borszaporítás és Jézus utolsó vacsorán mondott beszédének megértése -, kifejtve, hogy a bor és a kenyér magunkhoz vétele miért valóban Jézus testének, valóságának velünk való egyesülése. Poór István filmje az Eucharisztia mai mondanivalójának megértetését tűzi ki célul.

Babette lakomája

Szeptember 8. – 18.00

Csillaghegyi Közösségi Ház

1039 Budapest, Mátyás király út 11-15.

Ferenc pápa kedvenc filmje ideális választás a Szentatya budapesti látogatása előtt! A film története szerint férje és fia elvesztése után, Babette elszökik a polgárháború által feldúlt Franciaországból. Egy kis dán faluba érkezik, ahol két nővér, Filippa és Martine házában talál munkát. Az egész település élete vallásos, puritán légkörben zajlik, amelyet a helyi lelkész, a két lány apja irányít. A vallási vezető halála után a nővérek továbbra is szigorú, protestáns elvek szerint élnek. A francia házvezetőnő egyik nap nagy mennyiségű pénzt nyer, ezért vacsorát ad a falu lakosainak. A közös étkezés az ízek, az elegancia és a harmónia sajátos ünnepévé válik.

A Babette lakomája gyönyörű kiállítású mese, amit méltán neveznek a keresztény filmek (egyik) legjobbjának. A már-már megtévesztően egyszerű történet mögött a vallás és az élet példázata rejlik. Babette lakomája valóban ünnep: a szív, az érzékek, és mindenekelőtt a lélek ünnepe. A két testvér és házvezetőnőjük története ugyanakkor sok más étel-tematikájú filmtől eltérően nem csupán az érzékekről szól. A film érzékeny, mulatságos, derűlátó és alapvetően vidám. Gabriel Axel alkotása szerényen, halk szavúan húzza alá, hogy az élethez elsősorban kegyelemre és a kegyelem befogadására van szükségünk. Gyógyításra, példamutatásra, szeretetre.

Előzetes:

Ars Sacra Filmfesztivál

Szeptember 13-19.

Tabán mozi

1016 Budapest, Krisztina körút 87-89.

Ahogy egy korábbi cikkünkben már megírtuk, a NEK kulturális programjainak fő „felelőse” az Ars Sacra Fesztivál, amelynek idén már hatodik alkalommal része az Ars Sacra Filmfesztivál. 2016 óta közel 300 egész estés és rövid dokumentumfilmet, valamint kísérleti, fikciós és animációs rövidfilmet vetítettek a fesztivál szervezői. Ezek példamutató, tanulságos történetek, amelyek tükröt tartanak mindannyiunknak, amelyeket összefog a mély szeretet az olykor nehéz körülmények ellenére is. A négy tagú zsűri (Dér András rendező, Dombrovszky Linda rendező, Gelencsér Gábor filmesztéta, Gőbel Ágoston rádiós szerkesztő-műsorvezető) választása alapján idén is erős mezőny alakult ki.

Vetítik többek között Surányi Z. András és Sívó Júlia Aranycipellő című filmjét, Mohi Sándor In memoriam Lugossy Mária című filmjét, bemutatják Visky Ábel Mesék a zárkából című alkotását. Helyet kapott a versenyprogramban a Hamvas Béla szellemiségében készült Új Közjáték sorozat öt kisfilmje és a fiatal tehetséges dokumentumfilm rendező Bíró Bálint Félhomály című díjnyertes rövidfilmje is.

Emellett megismerkedhetnek a nézők a karmelita szerzetesek életével, roma származású lelkészekkel, topolyai apácákkal, Down-szindrómás lánnyal, Parkinson kóros világhírű erdélyi brácsással, édesanyákkal, akik a gyerekeikért küzdenek, madármentőkkel. Ezek a szerteágazó történetek is mind azt bizonyítják, hogy a szakralitás ott van a mindennapjainkban.

Idén tovább bővítik a filmfesztivál műsorkínálatát, hétfőtől péntekig minden estét az utolsó filmet követő pódiumbeszélgetéssel zárnak. Az Ars Sacra Filmfesztiválra a vetítések ingyenesek, de a fesztiválnak helyet adó Tabán mozi pénztárában ingyenes regisztrációs jegyet kell váltani.

Fotó: Pixabay