Önkéntességem kulcsa: a jelenlét

A cserkészekről egy laikusnak valószínűleg rögtön egy csapat fiatal fiú jut eszébe, akik kirándulni járnak…

Ez egy reális képzettársítás, bár hozzátenném, hogy olyankor azért nemcsak céltalanul megyünk az erdőbe vagy a vízi túrára, hanem e mögött is van egy kerettörténet, egy mottó, egy nevelési cél. Másrészt azért ez ennél sokkal több: egy ifjúságnevelő mozgalom, amelynek legfontosabb része az értékközvetítés. Ennek megfelelően közösségi szolgálatot is teljesítünk, ilyen például az, amikor önkéntesként Déván, Böjte Csaba mellett segédkezünk. A cserkészet alapítójának, lord Baden-Powellnek, a brit hadsereg tábornokának az volt a célja, hogy jó állampolgárokat, testi, lelki, társadalmi és mentális szempontból is teljes embereket neveljenek.

Mióta vagy a mozgalom tagja?

Általános iskola 3. osztályába jártam, amikor kiscserkészként kezdtem a budapesti Báthory László Cserkészcsapatban. A szüleim úgy látták, hogy a helyi templom életében tevékenyen részt vesznek a cserkészek, és egy jó kis csapatot alkotnak, ezért javasolták, hogy csatlakozzam. Öten vagyunk testvérek, én vagyok a legidősebb, de ma már mindannyian cserkészek vagyunk. Azt gondolom, hogy a mozgalom legnagyobb érdeme az, hogy korosztályspecifikusan foglalkozik a gyerekekkel, mindenki azt kapja, amire a korának megfelelően szüksége van.

Mitől vonzó ez a közösség számodra, hogy egyetemistaként is aktív tagja maradtál?

Mindig más. Egy kiscserkész fiúnak például nagyon sokat számít a bandázási lehetőség, az, hogy kortárs csoporttal, mégis egy vezető felügyelete alatt és biztonságot nyújtó keretek között lehet, kipróbálhat akár egészen új dolgokat. Remek hely ez arra, hogy a gyerekek megtanulják a szabályokat, hiszen van mellettük egy őrsvezető, aki ugyan nem sokkal idősebb nála, ezért felnéznek rá, de közben egy kicsit a barátjuk is. A vezető szerepe később is fontos, de a korosztályos nevelési koncepciók is végig kísérik egy cserkész fejlődési szakaszait. Tehát a „kószaság”, vagyis a középiskolás korosztály például szól arról, hogy tapasztalatot szerzünk különböző szakmákról, vallásokról. Vezetőként egyfelől segítünk a ránk bízottaknak eligazodni, másfelől közösen csodálkozunk rá, hogy milyen sokszínű világban élünk. Mindeközben a cserkész közösség segít az identitásunk megélésében is. Egyébként az, hogy a kisközösségek, vagyis őrsök nem koedukált csoportok, hanem van lehetőség, hogy csak lányok, illetve csak fiúk töltsék együtt az idejüket, szintén egy hiánypótló lehetőség manapság. Élmény, tapasztalat, megélt hit, magyarság, testvériség. Azt láttam, hogy olyan szilárd értékeket kapok, amik gyarapítanak, és amiket máshol ilyen egységben hiába keresnék.

Hány éves korig lehet valaki cserkész?

Van egy mondás: aki egyszer cserkész, az örökre az marad. A vándor korosztályt az egyetemisták, fiatal felnőttek alkotják, akik még gyakran részt vesznek a mozgalom programjaiban, egészen addig, amíg mondjuk családot nem alapítanak. Sokan később munka, család mellett is segítik a mozgalmat az önkéntes munkájukkal. Például egy nyári táborban, gyermekvédelmi vagy zöld munkacsoport tagjaként, az országos elnökség munkáját is többen segítik. Érdekesség, hogy vannak olyan öregcserkészek, akik már az 1938-as Eucharisztikus Kongresszuson is önkénteskedtek.

Több mint 600 önkéntes cserkész segít majd a szeptemberi rendezvényen, akiknek te vagy a kommunikációs vezetője. Milyen feladataid vannak?

Azóta, hogy meghallottam a kongresszus rendezésének hírét, kerestem, hogyan szólítják meg az ifjúságot, hol vannak azok a csatornák, amelyekhez tudnánk kapcsolódni. Aztán bő másfél évvel ezelőtt megkaptuk a feladatot, hogy szervezzünk egy cserkész önkéntesekből álló csapatot a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Örültem, hogy megtalált ez a kommunikációs feladat, mert korábban nem láttam, hogy fiatal keresztényként pontosan hogyan tudnék kapcsolódni az eseményhez.

Mit jelent számodra ebben az egészben részt venni?

Akár az önkéntesség legtöbbször, ez is egy érték melletti tanúságtétel, amikor a rohanó világban számolatlanul szentelünk időt a feladatnak, ráadásul úgy érzem, hogy ennek ma sokkal nagyobb jelentősége van, mint valaha. Nekem ez persze kaland, kihívás, tanulási lehetőség is. De elsősorban tanúságtétel például a baráti köröm felé is, akik nem mindig értik, hogy lehet ennyit „nekezni”.

Bár még csak 23 éves vagy, kimondottan sok helyen publikáltál már. Honnan az újságírás iránti érdeklődés?

Szeretem a jót – legyen az élmény, tudás vagy felismerés – megosztani másokkal. Ebből „forrásoznak” közösségi vezetői szerepeim, a tanárság, a hitoktatás és az újságírás is. És tényleg régre nyúlik vissza a történet. A Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskolába jártam, ahol a PaSa Sajtó nevű iskolaújságot szerkesztő tanárnő jelezte, hogy szerinte írhatnék én is bele. Ekkor voltam 6. osztályos. Innen a ciszter Szent Imre Gimnáziumba vezetett az utam, ahol már a felvételin szóba került a diákújság. Nagy túljelentkezés volt abban az évben is. Ki tudja, talán ennek is köszönhetem, hogy végül is felvettek. Tizedikes voltam, amikor egy iskolatársam a homlokára csapott: hogy lehetséges az, hogy a katolikus fiataloknak nincs saját lapja? Ebből a gondolatból született az Ösvény című újság, ami online is elérhető volt, de negyedévente print kiadványként is megjelent. Akkor tapasztaltam meg először, hogy egészen más úgy odamenni ismert és elismert emberekhez, hogy „Tóth Márton vagyok, az Ösvény című katolikus fiataloknak szóló lap újságírója, szeretnék interjút kérni”, mintha csupán az utcáról odalépnék például Mocsai Lajoshoz, Böjte Csabához vagy Csókay Andráshoz. Nagy élmény volt velük beszélgetni, egy ilyen kezdeményezést mindenki szívesen támogatott.

Ehhez képest egyetemre már nem kommunikáció szakra mentél.

Az ELTE magyar-történelem szakjára járok, és én valójában tanítani szeretnék a későbbiekben, mert hivatásomnak tekintem. Egy lassú folyamat volt ennek a felismerése, de a gimnázium végére már tudtam, hogy merre tovább, és egyre inkább úgy érzem, hogy igazából sosem lehetett kérdés.

Mit jelent számodra az önkéntesség?

Jelenleg például a jezsuitáknál lakom, mivel a budapesti Jézus Szíve Jezsuita Templom igazgatója egy közösséget alapított egyetemista fiúkból: cserébe azért, hogy ott lakhatunk, segítünk mindenben a templom körül. Ez az én egyik önkéntességem, melynek a kulcsa a jelenlét. Itt nem az a fontos, hogy gyorsan elvégezzek egy feladatot, aztán rohanjak tovább, hanem hogy ott legyek addig, amíg szükség van rám. Különösen egy templomban: keresztelő, esküvő, temetés, bérmálás, elsőáldozás, papszentelés – életük legfontosabb pillanataiban találkozunk az emberekkel, segítjük őket figyelmes jelenléttel a háttérből. Az önkéntesség nekem azt jelenti, hogy az időmmel és az energiámmal úgy rendelkezem, hogy azt másnak adom. Olyan ez, mint egy gyertya: magából ad és így szép lassan elfogy, de mindeközben bevilágít mindent. Az önkéntesség akár még lelkileg is fárasztó lehet, de közben átalakul valami mássá, amivel viszont adni tudsz másoknak. Ahogy a ciszterciek jelmondata is tartja: Lángolj és világíts!