Öt nap 83 év távlatából

Budapest, 1938. május 25. 17 óra. Zúgtak a harangok a magyar főváros valamennyi katolikus templomában. A papság menete elindult a Vajdahunyad várától a Hősök terére. A kispapok négyes sorokban imára kulcsolt kézzel vezették fel a klérus felvonulását. 190 püspök, 37 érsek indult az Eucharisztikus Világkongresszus nyitóünnepségére, a menet élén a házigazdával, Serédi Jusztinián hercegprímással.

A harangok elhallgattak. Harsonaszó jelezte, hogy elindult Eugenio Pacelli bíboros, pápai legátus is. A hívek térdelve fogadták az egyházfő küldöttét és az általa közvetített pápai áldást.

A bíboros, legátus beszédében a budapesti kongresszus hármas célját három szóban foglalta össze: hit, hódolat, tettek.

Azt mondta: „Abban a világban, ahol a hit ellanyhult, büszke és megrendíthetetlen hitvallásban hirdetni a megváltás alapvető igazságait, amelyeket az Oltáriszentség misztériuma magában rejt, mint a hit foglalata.

Abban a világban, amely magát az isteni törvény alól mindinkább kivonni törekszik, hirdetni a teljes és tudatos meghódolást az Oltáriszentség törvénye előtt, amely a hit és cselekvés összhangját követeli, mint a szentség pillére.

Abban a világban, amelyet megingattak és egyensúlyából kizökkentett az egyenetlenségre való uszítás, összefogni az összes jóakaratú embereket, a szeretet apostoli keresztes hadjáratára, hogy elősegítsék az egyetértés, a társadalmi boldogulás és az áldozatosság munkáját, attól a testvéri szeretettől áthatva, amelyet az Oltáriszentség, a „szeretet köteléke” áraszt magából.”

Büszke válasznak nevezte Pacelli bíboros a budapesti Eucharisztikus Világkongresszust azon millióknak, akik megtagadják a hitet és a tiszteletet a teremtő mindenhatóság és az irgalmas megváltás Misztériumától.

Fotó: NEK Titkárság